Secret Place🌈Taekook

☁Harminchatodik rész☁

„–Manó...
–Jeongguk, hányszor mondjam el hogy hagyj békén?! Most egy kis magányra vágyok, le akarok nyugodni. Ülj Yugyeom mellé.–elsétál mellettem és ezt követően kimegy a teremből egyedül hagyva engem.

Lehet, hogy a hülyeségem miatt újra elvesztettem.”

~Taehyung szemszöge~

Szomorúan megyek ki a terem elé ahol Yugyeom beszélget Hoseokkal.
Nagyszerű már a legjobb barátomat is el akarja venni?

– Tae figyelj...– kezdene bele Yugyeom de nem hagyom hogy befejezze.
–Nem érdekel Yugyeom. És nyugi nem veled van bajom.
–Beszéld meg Jeonggukkal légyszíves.
– Jól van.

Yugyeom bemegy Jeonggukhoz.

– Mivan már megint?
– Emlékszel hogy Jimint mindenki előtt simán megcsókolta meg ilyenek?
– Persze...és?
– Nekem elengedi a kezem suli előtt 20 méterrel, és még Yugyeom előtt egy arc puszira sem volt képes. Nem vállal fel. Ha Jimint felbírta, akkor engem mi a francért nem?
– Tae Tae, én nem akarok védeni senkit, de arra nem godoltál hogy téged akar megóvni?
– Még is miért kéne megóvni?
– Elítélnek és leszólnak, gúnyólnának vele, akár bántanának, nem csak szavakkal. – Hoseok elhúzza száját.

Erre nem is gondoltam. Jimint is bántották, de akkor is, a legjobb barátja előtt miért esik nehezére?

– Előbb gondolkozhatnál TaeTae. Tudom, vagyis gondolom hogy rosszul esett, de nem azért csinálta hogy meg haragudj rá. És Yugyeomot sem kéne utalnod, jófej srác.
– Jól van...–sóhajtok– És most akkor mit csináljak?
– Hát, beszéld meg vele.
– Majd otthon.
– Majd mesélj mi volt.
– Köszönöm, hogy segítettél.

Bemegyek a terembe, és mivel Jeongguk mára átült Yugyeom mellé, Hoseok mellettem foglal helyet.

Egész órán érzem magamon a tekintetét, ami eléggé zavarba hoz.
Rápillantok, de ő csak tovább néz. Őt bámulom, és megforgatom szemeimet, amit ő csak egy halk nevetéssel és fej rázással reagál le, én pedig kuncogok és az iskolapadra hajtom fejemet.

– Jeongguk, Taehyung, fáradjanak ki!–idegesen szól ránk a tanár.
– Most miért?! – kiakadok.
– Menjenek ki!– szól újra a tanár.
– De tanár úr...
– Taehyung, ne kelljen többször szólnom.

Sóhajtok, majd felállok és kimegyek Jeonggukkal együtt.

– Kösz.– nézek Gukra– Ha beírást kapok megölnek a szüleim, már a négyesért is leszidnak.
– Én nem mondtam hogy kuncogj, miért fogod rám? – nevet.
– Ne nevess már! – leülök a földre, ő pedig mellém.
– Hisztis vagy. – nevetve magához ölel.
– Hagyjál már – duzzogok, de nem húzódok el.

Képtelenség rá haragudni. Szeretem, és szükségem van rá. De akkor is megbántott.

– Nem hagylak. – nevet.

Csöndben ülök mellette, hozzá bújva.
Hátamat simogarja, és egyszer egyszer hajamba puszil.

–Mindjárt kicsöngetnek–próbálja megtörni a kínos csendet.

Nem válaszolok, csak tovább ülök.

~Jeongguk szemszöge~

Nem tudom hogy engeszteljem ki. Minek örülne, mire vágyik, mit tegyek?

Nem azért nem vállalom fel, mert szégyenlem, hanem mert meg akarom óvni azoktól akik elítélnek minket. Bár, én így is mindenkivel jóba vagyok, őt meg csak úgy ismerik hogy "aki szín ötös", "akiről le lehet másolni a házit". Nem akarom hogy bántsák, mert szeretem. És miért szégyelném? Hisz gyönyörű, kívűl-belül.
Folyton behisztizik mindenért, és kezd idegesíteni, de inkább nem mutatom ki, mert még azért is ő duzzogna.
De nem tudok mit csinálni, nem akarom újra elveszíteni, próbálok megfelelni neki, és nem akarok újra hibázni. Igazából már sokszor csalódott bennem, és nem akarom hogy újra ez legyen. Tudom mit kell tennem hogy megbocsájtson.