Secret Place🌈Taekook

☁Harmincnegyedik rész☁

„- Jó étvágyat.- áthajolok az asztalon és egy puszit adok szájára.
- Jó étvágyat - elmosolydik és ő is ad egy puszit a számra.”

Kézen fogva indulunk a még szinte üresen álló iskola felé.
Mikor meglátja Yugyeomot egyből elengedi kezemet és egy szó nélkül hagy ott, egyedül, és bemegy barátjával.
Sóhajtok és utánuk megyek. Mindig lesz valaki aki fontosabb, aki szerethetőbb, megértőbb, viccesebb és még sorolhatnám. Mikor ott van Yugyeon, akivel egyébként semmi bajom, aranyos srác de mikor Jeongguk vele van egyszerűen csak el akarom tüntetni.
Próbálok higgadt maradni, de vágyom a figyelmére, az érintésére, az ölelésére, és mindenre ami Ő.
De ott van Yugyeom aki mellett sosem foglalkozik velem, tényleg mintha ott sem lennék, és gondolom szégyel, ami nagyon bánt.
Igaz, mindig visszautasítom, de csak kellettem magam, élvezem hogy küzd értem és próbálkozik.
Félek hogy egyszer megunja, és feladja. Vagy talál mást aki jobb nálam. Egyszerűen csak...úgy akarom ezt az egészet de mégsem azt csinálom amit kellene. Folyton ellenállok. De ha hagyom magam akkor meg túl könnyen megkap. Fogalmam sincs mit csináljak. Annyit tudok, Szeretem.

Jeongguk fut velem szemben a folyosón.

– Istenem manó, elfelejtettem hogy egyedül hagylak. – elém ér.
– Képzeld megszoktam hogy elfelejtesz mikor fontosabb személyekkel vagy. – elsétálok mellette, de ő csuklómra fog és vissza ránt.
– Ne kezd megint, hallod.
– Ne rángass már!
– Miért vagy folyton féltékeny? Elegem van már ebből Tae!
– Mert szeretlek te idióta!
– Ha szeretsz befejezed ezt a viselkedést. Küzdök érted, akarlak téged. Miért nem hiszed el végre hogy..áh hiába mondok bármit is. – dühösen néz szemeimbe.
– Mit kéne elhinnem? Hogy mindenki más fontosabb lett mint én? Régen miért én voltam az egyetlen?
– Ki mondta hogy nem te vagy az egyetlen?
– Egyedül ott hagytál!
– Én nem ezt a hisztis Taehyungot szeretem. Miért nem tudsz viselkedni?
– Mert utálom hogy nem én vagyok au első hanem a barátaid.
– Miért te nem a barátom vagy Tae?
– Nem.

Egésznap fülesen hallgattam a zenét, és Jeongguknak sem volt a legjobb kedve. Már este van, és nem tudom hol van. Aggódom érte. Akarva akaratlanul beleszerettem a fiúba.

– Manó, ébren vagy? – nyitja ki résnyire a szoba ajtót, miközben én jobban a párnájába fúrom fejem, mivel az ő ágyában fekszek.
– Ébren.
– Nem jössz ki velem vacsizni? Szeretnék veled beszélni.
– Ha nagyon muszáj...– felülök, majd felállok és kibattyogok Guk pólójában és egy alsóban. Leülünk az asztalhoz és enni kezdünk.

– Köszönöm hogy nekem is csináltál.
– Adj egy olyat mint reggelinél...

Áthajolok az asztalon és egy apró puszit nyomok ajkaira, ő pedig elmosolyodik.

– Köszönöm – büszkén mosolyog.
– Hol voltál ilyen sokáig?
– Rajzoltam. – mosolyog.
– Mit rajzoltál?
– Egy párt akik kézen fogva sétálnak,

Miután megvacsoráztunk elmentünk együtt fürdeni.
Már az ágyban fekszünk újra összebújva.

– Nem fázol? – izmos felsőtestét simogatja és egyik kockájáról a  másikra ugrik ujjaival.
– Nem, nem. – hátán fekszik csukott szemekkel.
Fejemet mellkasán pihentetem, míg ő hátamat simogatja.
– Imádom a szívverésedet hallgatni. – nézek fel rá, és puszit ad számra.

Elmosolyodok és továbbra is őt nézem.
Számomra ő a tökéletes.

– Befejezed ezt az állandló hisztit és féltékenykedést?
– Ha nem felejtesz el mikor Yugyeommal vagy a haverjaiddal vagy.
– Nem foglak.
– Mik vagyunk mi egynásnak?
– Te az én szerelmem, és én mid vagyok.
– A szerelem...

Feljebb csúszok majd lovagló ülésre váltok át, és óvatosan, de mégis határozottan tapadok ajkaira, és ő egyből viszonozza csókomat.