Secret Place🌈Taekook

☁️Huszonkilencedik rész☁️

„Elmosolyodik és szemeimbe néz, de se közelebb se távolabb nem megy. Közelségétől még pirosabb árnyalatot vesz fel arcom, ő pedig még közelebb hajol, de ajkaink még nem érintik egymást."

~Jeongguk szemszöge~

Taehyung a mellkasomra teszi kezét és annál fogva tol el. Sóhajtok egyet és hátamra fekszek.

Nem leszek sokáig türelmes, tudom hogy ő is akarta azt a csókot, vagy csak puszit. Ismerem annyira hogy tudjan, élvezni és ő is tudja. Ugyan úgy akarja mint én, csak idióta és valamit bevésett az agyába és próbál ellenállni.

– Ezt ne csináld többet Gukkie. – szól rám.
– Tae egy kicsit lazulj már. Miért 
nem teszed azt amit élveznél, és szeretnél.
– Menjünk ki a dombunkra. – határozottan mondja.
– Nem pont ilyenre gondoltam, de öltözz és megyünk. – felülök újra és kimászik mellőle, ő pedig végig engem bámul.
Felveszem a tegnapi ruháimat. – Mindjárt jövök, csak felveszek valami tiszta ruhát.

– De siess, jó?

Kérésére csak bólintok egyet és kimegyek a lakásból.
Mások gáznak, égőnek éreznék hogy így elutsították őket. De én nem, mert tudom hogy Taehyung is akarja, csak komolyan mondom nem normális hogy ennyire nem teszi azt ami őt, saját magát is boldoggá teszi.

A szobámba érve felveszek egy fekete, szaggatott farmert és egy fekete pólót amihez bakancsomat párosítom.

Visszamegyek Taehez, aki egy sima fekete  nadrágban és egy szürke pulcsiban szendvicset  csinál. Mellé állok és a  telefonomat kezdem nyomkodni.

– Tessék – nyújt felém egy szendvicset.
– Köszönöm. – hajába puszilok.

Tae is enni kezd a konyha pulton ülve.

Miután mind ketten megettük telefonjainkat zsebre tesszük, és kisétálunk az ajtón amit Tae kulcsra zár, és utána egy szót sem szólva elindul.

Egyik pillanatban örül annak hogy újra beszélünk, a másikban pedig ellökne magától. Komolyan, döntse már el mit szeretne, mert már most kezd idegesíteni, miközben a rajz óra óta, csak a buliban beszéltünk. És mikor felkelt, láttam rajta,  örül annak hogy együtt aludtunk. Próbálja elfedni az érzéseit, de tudja jól hogy ismerem őt, és tudom hogy mikor mit érez. Mikor vallja már be hogy szüksége van rám? Ez furán hangzik tőlem, de tudom jól hogy neki rám, nekem pedig rá van szükségem.

Szorosan mellette sétálok és előre engedem mikor kilépünk kollégiumunk kapuján.

– Mikor voltál ott utoljára? – töröm meg a csendet.
Utoljára vele voltam, tisztában vagyok vele hogy ő sokat volt ott, hisz mindig is ilyen volt hogyha bármi volt azonnal odament. Ott mindent kizár, és egyedül érzi magát a gondolataival. Legalább is szerintem ezért megy ki folytom oda.

– Hétvégente ott tanultam, ott nem zavart senki, és pihenhetten.
– Miért nem hivtál magaddal?
– Minek? Ott van az új legjobb barátod, Yugyeom. Menjél vele ahova akarsz.
– Ő csak sima barát – megvonom vállam.
– Nem csak, becsüld meg a barátaidat. – csúnyán néz rám.

Persze igaza van, de ezzel az egésszel csak rá akartam mutatni arra hogy ő fontosabb.

Átkarolom vállait és úgy sétálunk tovább.
Érdekes hogy nem löki le magáról.

– Vedd le! – szól rám, és én nevetni kezdek.
– Tae nem veszem le, tudom hogy örülsz hogy ott van. – mondom miután befejeztem a nevetést.

Komolyan mondom, már vicces hogy próbál ennyire ellenállni. Nem is értem miért csinálja miközben látja hogy észrevettem. Hülyének néz. De legalább nem mondja többször hogy vegyem le.

– Szép idő van – halkan mondja.

Én csak bólógatok. Tényleg szép idő van, már várom hohy a dombhoz érjünk. A gyönyörű vízesés, a víz csobogása, a lágy szellő. Ez mind annyira tökéletes, de csak vele.

Pár perc elteltével már a dombon ülünk egymással szemben. Nem szólunk egymáshoz, nem teszünk semmit, csak egymást bámuljuk. Csend van, csak a madarak énekét, és a víz csobogását lehet hallani. Megfogom Tae kezét, de ő egyből elhúzza. Tudtam hogy ezt fogja csinálni, de nem baj.

– Na Tae, ne legyél már ilyen. Már most unom hogy nem azt teszed amit te szeretnél.
– Miért tegyem azt amit akarok? Tudod ha azt tenném amit valójában szeretnék nem így lennénk itt.
– Ma is veled alszok. – témát váltok.

Kétlem hogy beleegyezne. Olyan makacs, és hihetetlen hogy most ezt csinálja. De úgyis meg fog törni, és feladja, akkor már az lesz amit én mondok, amit lehet ő nem visel majd el, de én vagyok a domináns fél a kapcsolatunkban. Persze nem fogok neki parancsolgatni sosem, hisz egy szabad ember, és az ő döntéseivel fog élni.

– Rendben. – mondja semleges hangon, de a szemeiben látszik a boldogság, csillognak.

Mennyire próbál laza lenni, és még el is hiszi azt hogy nem látszik rajta az öröm. Édes.

Újra csak bámuljuk egymást több perce, és ő hasra fekszik a fűben, kézfejére hajtja fejét és úgy fúrja tekintetét az enyémbe.

– Szeretlek – mélyen szemeibe nézve töri meg a csendet.