Secret Place🌈Taekook

☁Negyvenedik rész☁

“Mikor Sehunt beengedem egyből ajkaimra tapad, csókját viszonzom, de közben Jeonggukiet nézem, Jeonggukiera gondolok. Mert Őt szeretem.”

~Jeongguk szemszöge~

Végig Taehyung szemeibe nézek, és ő is az enyémbe.
Mindjárt leütöm ezt a Sehun gyereket.
És ami a legjobban zavar hogy érte váltott le. Mindegy is. Inkább áthívom Yugyeomot.

Fél óra múlva mikor visszaérek, hangos sírásra leszek figyelmes, ezért a háló szobánkba rontok Yugyeommal a hátam mögött.

Lerángatom Taeről, aki meztelenül fekszik már alatta, de szerencsére nem történt még meg.

–Normális vagy ember? Mit rángatsz?
–Takarodj innen és meg ne lássalak többet a közelében.–hozzá vágom a ruháit majd kilökdösöm a házból, majd visszamegyek Taehez.
–Jól vagy manó?– betakargatom és leülök mellé, de ő csak tovább sír, én pedig átölelem.
–Hogy lennék már jól?–kiakad és ellök magától.–Hagyjál már békén!

Szomorúan nézek szemeibe, amik lángolnak a gyűlölettől.

Úgy tesz mintha én tehetnék róla, Taehyung mikor lett ennyire hisztis? Olyan mint egy hisztis picsa, és válogat a fiuk közt. Az meg hidgen hagyja hogy van valaki aki tényleg szereti. Én.

–Akkor felejts el engem is Taehyung jó? Sajnálom hogy épp hazaértem. Jobb lett volna ha nem, legalább megerőszakolt volna. Biztos neked is lenne egy új jó élményed. És tudod mit? Nem érdekelsz. Folyton hisztizel érted? És meguntam.
–Jól van.

Keserűen elmosolyodva megyek ki Yugyeomhoz, aki a kanapén ülve telefonozik.
Levetődök mellé és a Tv-t kezdem nézni.

–Mivan most?–kérdezi kiváncsi tekintettel.
–Most hagyjuk egy kicsit ezt a témát haver.
–Hagyjalak egyedül?
–Nem kell, maradj csak.

Megint eltávolodunk, egyszerűen képtelenség eldönteni hogy mit és hogyan akar. Idegesít, és fáj. Nagyon bánt az ahogy viselkedik velem.

Tizenhat évesen, hogy a francba lehet valaki ennyire hisztis, vagy nem tudom hogy ez mi. Ez nem az a Taehyung akit én szeretek, akibe beleszerettem.

Minden szeretetem neki adtam mikor velem volt, nem voltam erőszakos. Nem bántottam soha, mikor ideges volt vagy hisztis, nem szóltam érte. Sose veszekedtem vele. De miért kell folyton eldobnia? Mindig szétszakadunk, és félek, hogy egyszer örökre vége lesz. Neki miért jó folyton a feszültség, a drámázás és a veszekedés? Aztán meg ő szomorkodik a legtöbbet. Annyira buta tud lenni. És annyira önfejű, hogy sose ő kér bocsánatot, tőlem várja el istenem.

De így szeretem. Megmutatom neki hogy én is fel tudok szedni magamnak valakit csak úgy. Ha ezt akarja, ilyenkor fut utánam, mert ekkor jön csak rá hogy szüksége van rám. És ezt ő is, és én is tudom.

Sose becsül meg, csak mikor elveszít. De sose fogom elhagyni úgy igazán, még is hogy tenném? Miért csinálnám magamnak a rosszat? Miért akarnék szándékosan szenvedni?

Tae teszi gyönyörűvé, és egyben rettenetessé a minden napjaimat.

Minden dühét rajtam tölti le.

Taehyung ekkor jön ki a szobából és felveszi cipőjét.

–Hova? Hova?
–Sehunnál alszok ma.
–Felejtsd el Taehyung.–elnevetem magam.
–Azt csinálok amit akarok, nehogy már te mondd meg Jeongguk.
–De akkor ne kezdjél el sírni mikor meg akar erőszakolni.–megrázom fejemet.
–Jólvan, szia.
–Szia.–becsapom utána az ajtót és idegesen vetődök le Yugyeom mellé, aki inkább csak tovább nyomkodja telefonját.

~Taehyung szemszöge~

Bekopogok Hobi ajtaján, és nála éjszakázok. Csak féltékennyé akartam tenni.