Secret Place🌈Taekook

☁Tizennyolcadik rész☁

~Jimin szemszöge~

Ajkaitól elválva ijedten nézek fel barna íriszeibe, amik tányérnagyságúvá nőve fürkésznek engem, sokkolt  arckifejezéssel.

Felsője nyakrészét eleresztem markom szorításából - amit eddig észre sem vettem hogy szorítja a vékony ruhadarabot, ezzel szinte elszakítva a textil anyagot -, majd hátrálni kezdek, apró lépésekkel, hogy megfelelő távolságot teremtsek kettőnk között.

És mi csak nézünk, nézünk egymásra, mert egyikünk sem képes megszólalni, a csend a szobában szinte fülsüketítő.

Próbálok valami jó kifogást találni, egy magyarázatot, hogy mégis mi a fene volt ez az előbbi.

De őszintén?

Még én magam sem tudom. Fejemet megrázom, és legszívesebben felpofoznám magam, az idegességtől szívem torkomban dobog.

Szólásra nyitom ajkaimat, de Yoongi megelőz.

- J-Jimin m-még is... Még is mi a szar volt ez? - Kérdezi ingerülten, és oh, wow. A szituáció ellenére is megremegek, mert olyan dühösnek hangzik az eddig engem boldogító fiú. Egy másodpercre is, de felmerül bennem, hogy kedvelt engem ő egyáltalán, hogy ilyen rosszul fogadta? Csalódottságomat elrejtve, a padlóra meredek.

- Én... - kezdek bele, de hangom elcsuklik, s közben fejemben próbálom a szavakat egy mondattá összegyúrni. - Jungkook megcsalt. Vagyis, ő azt mondja nem, de én - Kezdek el reménytelenül hadarni, de Yoongi nevetése félbeszakít, s hangjában cseppnyi szórakozottság sincs, szimpla megvetés, ami apró tűszúrásokként hat rám egész testemen, s kezdem érezni, ahogyan szemeimben könnyek gyűlnek. Miért fáj ennyire?

- Szóval, mivel megcsalt a barátod, ezért ide jössz hozzám fejvesztve, majd konkrétan rám veted magad, hogy ezzel bosszút állhass rajta? Hogy ne érezd magad olyan rosszul? Még is mi a fasz, Jimin? - Kérdezi fejét rázva, s arcáról tisztán leolvasható a csalódottság jele.

- Nem! Maci, félreérted, én nem-

- Ne merj így hívni még egyszer - Néz rám szúrós szemekkel, amik lyukat égetnek bőrömbe. Számat becsukom, majd összehúzom magam, immár teljesen reménytelenül érezve magam.

Yoongi valószínűleg észreveszi tehetetlenségem, így arcizmai megenyhülnek. Kihúzza magát, majd amikor megszólal hangja sokkal lassabb, monotonabb, de ugyan úgy érezhető benne valami keserű, és csöppet sem nyugtató.

- Neked esetleg valami új hobbid lett játszani mások érzéseivel? - Tart egy kis szünetet, majd én mondatát fel sem fogva, ő újra megszólal:

- Jimin.. Kérlek, inkább most csak... - vesz egy nagy levegőt - hagyj egyedül. - Majd kifújja.

Megszólalni sincs időm, mivel a fiú már a barna faajtón lök kifelé.

Próbálok megfordulni, kérdőre vonni, de mire megfordítom törzsem, az ajtó egyenesen az arcomba csapódik.

Alsó ajkamat kezdem el rágcsálni, s közben állok egy helyben.

És várok.

Várok, talán negyed- nem is, inkább fél óráig az ajtót bámulva.

Hirtelen, - engem felriasztva - az ajtó kinyíl résnyire, majd egy kéz nyúl ki rajta.

Kezében egy sporttáska, ami nincs teljesen becipzározva, oldalából kilóg egy szürke pulóver, amit megismerek, még a szülinapomra kaptam az öcsémtől.

Lassan előrenyúlok, majd átveszem a táskát, s az ajtó újabb hangos csapódással csukódik be előttem.

Felsóhajtok.