Secret Place🌈Taekook

☁️Harmincadik rész☁️

Köszönöm a 8k megtekintést❤️

„Újra csak bámuljuk egymást több perce, és ő hasra fekszik a fűben, kézfejére hajtja fejét és úgy fúrja tekintetét az enyémbe.

– Szeretlek – mélyen szemeibe nézve töri meg a csendet."

~Taehyung szemszöge~

Istenem mekkora idióta vagyok. Miért kellett kimondanom amit gondolok? Biztos valamit tipikus menő fiú szöveget mondd majd nekem. „Tudom." Nem akarok ilyen választ hallani. Egyszerűen olyan gáz ez az egész most.

Ijedten nézek szemeiben, és ő csak büszkén mosolyog.

Most min kell ennyire mosolyogni? Tudom hogy kimondtam, nem kell még pluszban idegesítenie, a hülye - még is tökéletes -mosolyával.

– Miért nézel rám ennyire rémülten? – nevet.
– Nem nézek rémülten!– csúnyán nézek rá.

Legalább nem vágott hozzám valami "menő" szöveget. Inkább örülök ennek, és annak hogy nem komoly, és azz hiszi viccből mondtam. Pedig nem, egyáltalán nem. Úgy gondolom csúnya olyat mondani amit nem érzel, miért mondanám neki hogy „szeretlek" ha nem úgy lenne. Miért tenne az jót nekem? Mivel lennék előrébb az életben? Pontosan, semmivel.
De nem tetrem jól hogy kimondtam azt amit érzek. És szerencsére a teljesen máshogy gondolkozik mint én. Nem hiába van levakarhatatlan vigyor az arcán, a tökéletes arcán. Viccnek veszi az egészet. Inkább legyen így, mint hogy tudja azt hogy szeretem.

– Örülök hogy vigyelsz rám miközben hozzád beszélek. – Megforgatja szemeit és lefekszik mellém a fűbe.
– Mit mondtál? – Kiváncsisággal teli tekintettel nézek szemeibe, ő pedig csak megvonja vállát.
– Ha akkor nem érdekelt hogy mit mondtam, akkor most se érdekeljen. Pedig fontos lett volna hallanod. De ha téged ennyire nem érdekelt. – nevet.
– Most ezen mit nevetsz? – felvonom szemöldököm.

Semmit nem válaszol.
Hiába mondtam neki bármit is, nem válaszolt. Szándékosan nem figyelt rám, miközben én csak a gondolataimat próbáltam rendezni, amik folyton csak körülötte forognak.
Már több mint tíz perce ezt játsza, és már kezd idegesíteni ezért csak felülök, és hátat fordítok neki.
Meghallom nevetését, mire csak megforgatom barna szemeimet.
Olyan kis gonosz, azt hiszi hogy izmos lett, és népszerű, attól még ő bármit megtehet, de ha én ezt csinálnám már idegbajos lenne. Akkor is én vagyok az idősebb, szóval velem nem szórakozhat. Erre még nem gondolt?

– Na jó, meguntam. – nevetve öleli át derekam.
– Hát már épp itt volt az ideje annak hogy megund. Mert már én is nagyon untam képzeld.

De nem is vicces, nem értem mit nevet Gukkie. Olyan mint egy öt éves. És amúgy miért is ölelete át a derekam? Nem mintha zavarna, de na. Mi csak újra ismerkedünk, de ő onnan folytatja ahol abba hagytuk. Végülis természetesen nem teljesen előlről, de igazából nem is értem miért akarom előlről kezdeni, hisz úgy viselkedünk mint régen, csak próbálom magamtól ellökni, de sose megy. Ugyan úgy velem alszik, velem jön ki ide. Ezek a legjobb barátok, ugye? Próbálok folyton arra gondolni hogy nem szeretem úgy. Pedig nagyon is úgy szeretem.

Gukkie csak úgy a semmiből nyakhajlatomba puszil.

– Miért puszilgatsz?
– Mert tudom hogy élvezed. Attól még hogy úgy teszel mint akit zavar, és a világ legnagyobb bajának éli meg a puszikat amiket adok, vagy az ölelést. Nagyon jól tudom hogy élvezed, és vágysz rá. Csak butus vagy és magadnak sem vallod be tudod?

Semmit nem válaszolok. Elmondta azt amit érzek, és ez durva. Ennyi idő után is tökéletesen ismer. Olyan közvetlen, én pedig eltaszítom magamtól.

– Arra nem gondoltám hogy ha bevallánad legalább magadnak az érzéseidet, akkor minden könnyebb lenne? Ez még eszedbe sem jutott?
– Ne okoskodj már ennyit.

Utálom ha igaza van, és kioktat. Folyton kihúzza magát a dolgok alól, minden megmagyaráz, ezt is úgy csinálja hogy mindenben ő számítson a legokosabbnak. És ez csak azért zavar ennyire mert tudom hogy igaza van. De magamnak már rég bevallottam. Csak még beletörödni nem sikerült igazán. Még is hogy sikerülne, ha a volt legjobb barátodról lenne szó, aki még hozzá fiú, és nem szeret viszont.

És engem nem zavar hogy fiú, csak ebben a világban elítélnek ha más vagyok. De úgy gondolom nem kell nekik megfelelnem. És vele lennék ha tehetném, de sajnos nem tehetem.

Lehámozom magamról karjait.

– Későre jár, menjünk haza.

Guk csak sóhajt majd feláll, én pedig ugyan ezt teszem. Karját vállaimra helyezi és elindulunk. Egézs úton némán sétálunk. A csend beborítja a teret, és csak egyszer-egyszer van kisebb zaj, mikor elmegy mellettünk egy aztó.

Nem sokkal később belépünk a kollégium kapuján, és onnan egyenesen lakásomra sétálunk fel. Guk egyből leveszi felsőjét és nadrágját, majd egy szál alsóban bújik be ágyamba. Én is leveszem ruháimat amit az ágyam mellé dobok és lefekszek mellé, majd takarómat magunkra húzom.

– Jó éjt Gukkie – szorosan hozzá bújok.
– Jó éj Tae – hajamba puszil.

Pár perc elteltével - mikor már majdnem elalszok - megtöri a csendet.

– Én is szeretlek TaeTae – puszit nyom arcomra, és hátamat simizi, de én nem válaszolok, mivel elnyom az álom.