Secret Place🌈Taekook

☁️Huszonnyolcadik rész☁️

„ Óvatosan nyitok be a hálószobába. Tae már alszik, a fal felé fordulva. Pont ideális így könnyen hozzábújok. Olyan mintha a múltban lennék, amikor együtt aludtunk ebben a szobában. Sóhajtok egyet és ruháimat levéve - természetesen az alsót magamon hagyva- bújok be mellé az ágyba, derekára teszem kezemet, és hátulról teljesen hozzá simulok. Vele vagyok...
– Jó éjt Tae – suttogok és nem sokkal később, Őt ölelve, engem is elnyom az álom. "

~Taehyung szemezöge~

Mikor felkelek, egy erősen ölelő kart érzek meg derekamon. Benézek a takaró alá ahol meglátom kezét, amit derekamon pihentet. A karkötő, Gukkie az.

–Gukkie...– mosolyogva ejtem ki számon nevét.

Vele aludtam, végre vele voltam.
Megengedtem neki hogy itt aludjon? Én nem emlékszek, és annyira biztos nem lehettem fáradt. Azt tudom hogy hozzá bújtam, de más nem történt, én bejöttem a szobámba, és ennyi.

Gukkie teljesen hozzám simul hátulról, és szorosan öl magához. Ki kéne akadnom hogy erre kelek? Igen. Minden normális ember kiakadna. De én normálatlan vagyok és örülök hogy itt van.
Nem keltem fel, és megvárom hogy felébredjen, itt mellette. Biztonságban érzem magam mellette, meg tudna védeni bármitől, és ez megnyugtat. Nem mutathatom ki neki hogy boldog vagy, mert mellette keltem. Muszáj elrejtenem az örömömet, nehogy már azt higyje ilyen könnyedén megkap. Fura kimondani, de szeretem őt. Kis koromban úgy a szívembe zártam Őt, hogy egyszerűen nem tudom nem szeretni. Hozzám tartozik, és ezt mindketten tudjuk. Mi egymáshoz tartozunk.

Karkötőjéhez nyúlok és babrálni kezden azt.

– Fent vagyok, ne nyúljkálj – morogja tincseim közé.
– Örülj neki hogy nem üvöltottem rád hogy melletted keltem, mert egy normális ember azt tette volna, de szeretném ha tisztába lennél azzal hogy nagyon haragszok rád ezért.
– Mosolyogtál amikor rájtöttél hogy én vagyok, és mosolyogva mondtad ki a nevem. Te elég érdekesen haragszol. – nevetni kezd és mégjobban összeborzolja tincseimet.
– Fogd be, örülj inkább hogy szép a lelkem és nem üvöltözök veled.

Bár elég feltünő hogy örülök jelenlétének. Hisz fent volt mikor mosolyogtam miután rájöttem ki fekszik mellettem. És azóta sem húzodtam el.

– Eressz el, mert már idegesít hogy hozzám bújsz. – hazudok. Nem akarom magam ennyire könnyen adni, sőt semennyire nem akarom adni magam.

Megint az lenne mint múltkor, azt hiszem újra az én legjobb barátom - ez már rég nem csak sima legjobb barát kapcsolat - és utána elvesztem. Minek érezzem újra hogy velem van, és hogy vigyáz rám? Miért akarja éreztetni velem hogy szeret? Hogy összetörjön újra és rossz napjaim legyenek? Vagy csak egy sima, buta fogadás az egész. Nagyszerű.

Leveszi rólam kezét. Nem olyan mint tegnap, mikor ölelt. Sokszor meg kellett kérnem hogy engedjen el és nem tette akár hogy könyörögtem neki. És őszintén? Zavar hogy nem ellenkezett, és zavar hogy megtettem amit kértem. Nem akarom hogy elengedjen. Hozzá bújva akarok feküdni. Vele szembe fordulok és gyönyörű - szinte már fekete - szemeibe nézek, amikben mai napig elveszek.

– Miért idegesít hogy ölellek? – egy egyszerűen hangzó kérdést tesz fel.
De nem egyszerű a kérdése, mert nem tudok rá válaszolni.
Csak némán bámulom íríszeit, nem tudok megszólalni, képtelenség erre válaszolni.
Több perc eltelik, de mi csak szótlanul fekszünk, és egymás levegő vételét hallgatjuk, míg tekintetünket egymáséba fúrjuk.

– Mert félek közelengedni bárkit is magamhoz. – töröm meg a csendet.
– Te sosem voltál ilyen Tae – megrázza fejét és nyugodt tekintét, aggódó váltja át.
– Mert sose tudtam hogy milyen egy olyan személyt eleveszíteni, akit szeretsz, akibe szerelmes vagy. Többet én se akarom tudni, és érezni. És ha nem engedek magamhoz közel egyetlen egy személyt sem, nem tudom a szívembe zárni, és nem tudom elveszíteni.
– Engem már a szívedbe zártál. – mindketten tudjuk hogy igaza van.
– Ahogy te is engem – motyogom, ő pedig bólint.

Újból kellemes csend telepszik ránk, én a plafont bámulom, ő peddig engem.

– Emlékszel amikor még „Nyuszim"-nak hívtál? – kuncog.
– Több olyan nem lesz.

Mi okom lenne úgy hivni? Nem az én tulajdonom, és biztos zavarná, tehát nem. Tök durva hogy itt van mellettem, itt fekszik mellettem. De nem akarom ellökni, azt akarom hogy itt legyen mindig. Minden percben. És holnap megint mi lesz? Le leszek tojva. És miért? Mert suli lesz, és ott lesz Yugyeom aki Guk legjobb barátja, ha nem több számára.

Felülök és nyújtózkodok egy nagy ásítás kiséretében, majd lenézek rá. Csak mosolyog, mint mindig és ő is felül.

Te jó ég még nem néztem ilyen közelről. Tényleg nagyon izmos lett, ez durva, és szexi.

Vörös fejjel bámulom izmos felsőtestét, amit ő csak egy nevetéssel díjaz.

– Ki ne essen a szemed – közel hajol úgy hogy ajkainkat körülbelül egy - két centi választ el.
Elmosolyodik és szemeimbe néz, de se közelebb se távolabb nem megy. Közelségétől még pirosabb árnyalatot vesz fel arcom, ő pedig még közelebb hajol, de ajkaink még nem érintik egymást.