- Nem voltunk igazán barátok, se család - folytatta. - Inkább csak emberek, akik egymásra utalva tudtak túlélni. Hoseok spórolt pénzt rejtegetett, hogy ki tudjon segíteni minket, amikor nem sikerült egy nap elég pénzt összeszednünk, de ez mindig csa...
Jimin előhúzta az ujjatlan kesztyűbe csomagolt remegő kezeit, hogy a leheletével, ha csak egy kicsit is, de felmelegítse őket. Reggel óta az utcán volt. Másoknak a karácsony a boldogságot és a békességet jelentette, számára azonban az év legnehezebb időszaka volt ez. A legtöbb ember ilyenkor otthon maradt, hogy a lakása melegében, a tévét bámulva tudja le az ünnepeket, neki azonban dolgoznia kellett. A kontraszt közte és az emberiség többi része között mindig is nyilvánvaló volt, de ilyenkor érezte leginkább a szakadékot a két világ között. Sosem kérdezte magától, miért pont ő, vagy éppen mindig ezen járt az esze, már maga sem tudta.
A fiú elindult, hogy újra végig járja a karácsonyi vásárt, hátha talál csak még egy megfelelő személyt.
Jimin tolvaj volt.
Nem emlékezett a szüleire, mindig is árva volt. Egy árva, aki gengszterek között nőtt fel. Az első emlékében épphogy négyéves volt. A nagyobb gyerekek ütötték őt, mert nem akart részt venni a játékukban, amiben az elfogott kisebb állatokat kínozták, így azok helyett ő lett a játékszer. Egy idősebb gyerek, Hoseok mentette meg őt. Tőle mindenki tartott, annak ellenére, hogy a fiú valójában egész kedves volt. A többiekhez képest biztosan.
Hoseok történetét senki sem ismerte, ami nem volt ritka a Telepen. Ez volt az a hely, ahol mind felnőttek. A Telepet gengszterek irányították, akik többnyire kimaradtak a piszkos munkából, és a hét nagy részét a hatalmas villáikban töltötték a belvárosban. Legalábbis a főnökök. A kisebb gengszterek irányították ténylegesen a Telepet. Kezelték a pénzügyeket, irányították a többi embert. Alattuk álltak azok, akik a fizikai munkát végezték. Baseballütővel a kezükben rontottak be boltokba, bárokba, szórakozóhelyekre, ahonnan védelmi pénzt gyűjtöttek. Ők gyűjtötték az uzsorakamatot, és tartották a kapcsolatot a szervkereskedőkkel arra az esetre, ha az egyik kliens fizetésképtelenné vált volna.
Egy másik ága a sokrétű hálózatnak a gyermekcsempészet volt. Utcán kolduló, elhagyott, vagy éppen olyan gyerekeket gyűjtöttek össze, akiknek ők gyilkolták meg a szüleiket. Az így megszerzett gyerekeket a Telep alagsorában nevelték. Közös ruhatáruk volt, közös fürdőjük, és néhány földre lerakott matrac, ami ágyként funkcionált. Egy alagsorban élni megterhelő volt. Nem is minden gyerek élte túl. A fűtés megoldatlan volt, a gyerekek próbáltak minél több takarót magukra teríteni és minél közelebb bújni egymáshoz éjszakánként, még ha éppen utálták is néhányan egymást. Amikor nagyon hideg volt, kaptak egy kisebb fűtőtestet, hogy ne fagyjanak halálra, vagy éppen ők maguk raktak tüzet a helyiségben egy fém kukában. Amikor esett, az alagsor is beázott, a fiúk ruhái folyton nedvesek voltak ebben az időben, folyton vizes zoknival és cipőkkel kellett járniuk. A beázás miatt a falakat fekete penész csúfította, és undorító dohszag lepte be az egész helyiséget, keveredve az olcsó dohány szagával, amire hamar rászoktak a gyerekek. Ezzel a trükkel jól vissza tudták szorítani a rájuk törő éhséget. Dohányt pedig könnyebb volt szerezni, mint ennivalót.
