Vad Játszmák

17. rész

Az igazgatóiban a lehető legtávolabb ültem le, még arrébb is húztam a székem, nehogy megint behúzzak valamelyiknek. Mr. Wilson helyet foglalt a székében és miután kicsit lenyugodott belekezdett.

- Jól van, valaki mesélje el nekem, hogy mi történt az imént az ebédlőben - tekintetét körbevezette rajtunk.

- Sam megőrült, nem tettünk semmit és ő csak úgy megtámadott minket - Melanie rögtön megpróbált hülyének beállítani.

- Ez nem így van - meg kellett védenem magam, habár nem akartam az igazságot elmondani, és azt hiszem képtelen is lettem volna rá - Igazgató úr higyje el megvolt az okom arra, hogy beverjem a képüket.

Mr. Wilson rám pillantott, de fogalmam sem volt mit gondolhat az egészről.

- Milyen okod volt erre Samantha? - mindnyájan rám néztek és várták a beszámolómat.

- Ezt nem szeretném kifejteni, nem akarok róla beszélni - tudtam, hogy így semmi esélyem arra, hogy megússzam a verekedést. De ki tudja ha elmondom Mr. Wilsonnak, attól még nem biztos, hogy mellettem állna.

- Van még valami hozzáfűzni valótok? - csak néztünk magunk elé, de egy szót sem szóltunk - Rendben, akkor elmehetnek, átgondolom a hallottakat - ezzel mindenki kifelé vette az irányt.

- Samantha veled még szeretnék néhány szót váltani - visszaültem és próbáltam felkészülni a további szenvedésre. Miután kimentek rögtön belekezdett - Nem tudom mibe keveredtél, de ha nem mondassz el semmit, annak komolyabb következményei is lehetnek. Soha nem gondoltam volna, hogy pont te fogsz verekedés miatt ide kerülni.

- Annyit mondanék csak igazgató úr, hogy csúnyán kihasználtak és egyszerűen nem tudtam kordában tartani az indulataimat. Sajnálom, ígérem hogy többet nem fordul elő.

Mr. Wilson kissé megenyhült és nyugodtabban folytatta.

- Rendben. Először is, mivel mostanában nem volt rád panasz, ezért nem kapsz túl komoly büntetést és nem rúglak ki.

- Köszönöm Mr. Wilson, nagyon hálás vagyok és... - szigorúan közbevágott.

- Várjon, azért nem ússza meg büntetés nélkül. Minden délután a régi könyvtárat fogja rendbe tenni. Már régóta porosodnak ott a könyvek és némelyiket ki kell dobni, de van ami még használható. Majd szólok Mrs. Briggs-nek, a könyvtárosnak, hogy mondja el pontosan a feladatát.

- Rendben, van még valami vagy mehetek?

- Nos beszéltem Mr. Taylorral és azt mondta indítani akar a matek versenyen. Állítólag te lehetnél a legjobb diákja és a versenyt is megnyerhetnéd.

- Most ezzel azt akarja mondani, hogy kötelező mennem? - ez már szerintem majdnem beér egy zsarolással.

- Nyílván nem kötelező, semmi sem az Samantha, de azt hiszem akkor én is könnyebben eltekintenék a verekedéstől - a válaszom várta, amit hamar meg is kapott.

- Rendben igazgató úr, jelentkezek a versenyre.

Elégedett mosoly ült ki az arcára és kitessékelt az ajtón, mintha mi sem történt volna.

Csak álltam céltalanul az üres folyosó közepén és gondolkodtam. Az óráknak vége volt, a diákok már hazamentek a családjukhoz, esetleg a barátaikkal lógtak. Csak most kezdtem felfogni igazán a történteket, most tudatosult bennem hogy senkim sem maradt akire számíthatok és éreztem ahogy legördül az első kósza könnycsepp az arcomról, amit még több követett. Romokban hevert a szívem, már szinte fizikai fájdalmat éreztem és azt vártam mikor fog megállni, hogy ne kelljen többé ilyen fájdalmakat átélnem. Fogalmam sem volt, hogyan tovább. Mindenki tudott a titkomról és ezek után legszivesebben eltűntem volna a föld mélyére, hogy senkinek ne kelljen a szemébe néznem. Most már nem csak családom nem volt, de barátaim sem. Senkim sem volt többé.