Vad Játszmák

31. rész

Megugrottam a hirtelen zajra ami leginkább egy fúrógéphez hasonlított a néma csendben. Azt sem tudtam mi lehet ez, csak pár pillanat múlva jöttem rá, hogy rezeg a telefonom. Felemeltem az egyik párnát a kanapéról, de be kellett nyúlnom a karfa melletti résbe, hogy megtaláljam,aztán nagy nehezen kirángassam onnan. Tudtam ki keres, ugyanis egyetlen egy ember volt, akit még érdekelt mi van velem. Sóhajtottam egyet és rányomtam a zöld ikonra mielőtt letenné, mert tudtam hogy úgysem hagyna békén.

- Na végre, ma már legalább négyszer kerestelek. Hol vagy, mi van veled egyáltalán? Egész héten alig írtál vissza - egy kis megrovás volt a hangjában, de leginkább aggodalmat fedeztem fel.

- Tudom - csak ennyit tudtam kinyőgni, de még ez is olyan idegenül hangzott a saját számból.

- Na jól van, ez nem mehet így tovább. Most szépen beülsz a kocsidba és lassan, nyugodtan idegurulsz - olyan magabiztosan jelentette ki, hogy ellenkezni sem mertem.

- Rendben - mondtam fáradtan és kinyomtam.

Bebotorkáltam a fürdőbe, gyorsan letusoltam és hajat is mostam, mert már elég igénytelen ábrázatot keltettem. Törölközőbe csavart hajjal megálltam a tükör előtt és megállapítottam, hogy egyre szörnyebben néztem ki. A szemeim szomorúan csillogtak, nem volt benne semmi a tengernyi bánaton kívül. A bordáim is kezdtek jobban kirajzolódni a bőrőmön, de valahogy annyira nem volt étvágyam. Egy sóhajtás kíséretében bevonultam a szobámba és kiválasztottam egy bordó kötött pulcsit meg egy fekete nadrágot, amit magamra is kaptam. Ezután megszárítottam a hajam, ami már eltakarta a lapockáimat is, egy kicsit jobban festettem így és nem volt olyan rémes szagom sem. A sminket feleslegesnek tartottam feltenni, úgyhogy a kabátomat és a csizmámat magamra kapva nekivágtam az útnak.

Egész gyorsan odaértem, még úgyis hogy pénteken nagy volt a forgalom a városban. Miután leparkoltam és lezártam a kocsit, megpróbáltam egy kicsit jobb kedvre derülni, nem akartam lelombozni a barátnőmet. Egy erőteljes kopogtatás után Mary nagyra tárta előttem az ajtót, de mielőtt bármit is mondott volna alaposan végigmért.

- Jaj szívem, gyere ide - azonnal egy ölelésbe húzott.

Miután elváltunk egymástól beljebb invitált és becsukta mögöttem az ajtót. Óvatosan körbekémleltem a folyosót, aztán a konyhát is.

- Nyugi, nincs itthon senki - mondta, mire megnyugodtam. Semmi kedvem nem volt egy újabb balhéhoz.

- Na jó, muszáj lesz kezdenünk veled valamit, ez így nem mehet tovább - karon ragadott, behúzott a nappaliba és leültetett a kanapéra.

Ezután ki is ment és pár perc bambulás után végre visszajött egy tányérral a kezében. A kezembe nyomta a nagy tál sajtos rántottát és csípőre tett kézzel figyelt.

- Egyél, addig úgy sem mehetsz el amíg az a tányér üres nem lesz - úgy beszélt mintha az anyám lett volna, erre elmosolyodtam és neki is felderült az arca.

- Értettem főnök - szalutáltam egyet és lapátolni kezdtem a meleg ételt, amit a gyomrom egy elégedett korgással fogadott. Nem gondoltam hogy ennyire éhes lennék, de mégis pár perc alatt elpusztítottam a hatalmas adag rántottát.

- Hogy ízlett? - vette ki a kezemből Mary a tányért és kíváncsian figyelte a reakcióm.

- Szerintem elég egyértelmű, hogy isteni volt. Nagyszerű szakács leszel - kacsintottam rá.

- Én biztos nem leszek szakács - húzta el a száját.

- Akkor jó háziasszony, hm márcsak egy helyes férjet kell neked szerezni - kezemet az állam alá tettem és úgy csináltam, mint aki nagyon töri a fejét - Mi a helyzet veled és Scottal?