Vad Játszmák

8. rész

Sziasztok Drágák!
Ide is kiírom hátha nem láttátok a bejegyzésem. Az lenne a kérdésem, hogy szerintetek változtassak a könyv címén vagy ne? Ha igen és van ötletetek, akkor írjatok. :)

És most a folytatás....

Kicsöngettek a negyedik óráról is. Azt hiszem jól sikerült a töri dogám, de legalábbis elég lesz ahhoz, hogy ne bukjak meg. Kicsörtettem a folyosóra, ami természetesen mint mindig most is tömve volt diákokkal. Lebattyogtam a lépcsőn néhány 9.-est arrébb lökve és megláttam Kate-et a folyosó végén. Daviddel?! Vidáman beszélgettek valamiről, elindultam feléjük. Lassan odaértem hozzájuk, de mintha észre sem vettek volna. Csak egy pillantást vetettek rám és tovább dumáltak.

- De inkább legyen Franciaország - nézett kérlelőn Kate Davidre.

- Na jó, de csak a te kedvedért - mosolygott rá.

- Mi a téma? - kérdeztem, hogy végre én is bekapcsolódhassak a beszélgetésbe.

- Csak földrajzon azt a feladatot kaptuk, hogy mutassunk be egy országot és párba kell dolgozni.

- És nektek kell együtt csinálni?

- Igen, szerinted? - nézett rám értetlenül Kate.

- Jó bocs, akkor nem is zavarok - ezzel sarkon fordultam és a büfé felé vettem az irányt.

Beálltam a hosszú sorba és csak vártam hogy végre sorra kerüljek. Már néhány perce várakoztam, amikor egy irritáló hang szólalt meg mögöttem.

- Hello baby! Hiányoltalak - összerezzentem Markus rekedt hangjára.

- Bocs, de most nincs kedvem senkivel sem beszélni - tényleg nem kívántam most senkit sem a hátam közepére.

- Nem muszáj beszélgetnünk. Csinálhatunk is valamit - mondta perverz mosollyal.

- Mi lenne ha leszállnál végre rólam? Olyan rohadt nehéz ezt megérteni, hogy nem akarok tőled semmit? - emeltem fel a hangom és már kezdett mindenki minket nézni. Amilyen jól indult a nap, annyira elegem volt már mindenkiből.

Hirtelen elkapta a felkaromat és közelebb húzott magához, hogy csak én halljam.

- Fogd vissza magad, velem így senki nem beszél - suttogta az arcomba. Köpni nyelni nem tudtam, a pulzusom hirtelen az egekbe szökött.

- Engedj el ez fáj - mondtam remegő hangon. Nem hogy nem engedett el, inkább még jobban megszorította a már így is sajgó karomat, mire felszisszentem.

- Hiába ellenkezel egyszer akkor is az enyém leszel ha akarod, ha nem - folytatta mondandóját.

- Mr. Harrison mit művel Miss Sparks-al? - vonta kérdőre az igazgatóhelyettes, Mrs. Dixon Marcust.

- Magának ahhoz semmi köze.

- Most azonnal engedje el, különben holnap már nem kell ide betennie a lábát - hangzott a felszólítás, mire engedett a szorításon aztán levette rólam a kezét.

Még egyszer a szemembe nézett és távozása előtt hozzátette.

- Meg foglak keresni, előlem senki nem menekül - mondta, hogy csak én értsem.

A szívem még mindig a torkomban dobogott, hiába voltam már egyedül. Szavai visszhangzottak a fejemben újra és újra. Félni kezdtem, már nem csak az álmaim fognak gyötörni, de attól is tarthatok, hogy mikor fog megtalálni ez a féreg. Mindenképp el kell kerülnöm, főleg azt hogy kettesben legyek vele. Mondjuk most is a fél suli szeme láttára csinálta az egészet.

- Minden rendben? - egy kéz suhant el előttem, mire feleszméltem a bambulásból.

- Persze - erőltettem egy mosolyt az arcomra és belenéztem Josh sötét íriszeibe. Tekintetét az enyémbe fúrta, mintha a lelkembe látott volna. Inkább oldalra fordítottam a fejem, nem tudtam tovább a szemeibe nézni.

- Nem tudod hol van Dave? - kérdezte.

- De igen, pont hozzájuk megyek - elindultam nyomomban Josh-al.

Befordultunk a folyosóra ahol utóljára láttam őket. Még mindig ugyanott álltak és beszélgettek, de érkezésünkre elhallgattak.

- Szóval mi a terv mára, megyünk valahova? - kérdeztem úgy álltalánosságba mindenkitől.

- Hát arra gondoltam hogy elmehetnénk sétálni egyet, de azt csinálunk amit csak szeretnél - ölelte át a derekam David, amivel mosolyt csalt az arcomra.

- Ez jól hangzik - tettem kezeimet a vállára.

Tekintete megakadt a karomon és tudtam mit néz annyira.

- Mi történt a karoddal? Tiszta véraláfutás - nézte meg jobban.

- Csak nekem csapta valaki az ajtót, semmi különös - mondtam ártatlanul. Szemem sarkából láttam ahogy Joshnak fölszalad a szemöldöke. Nem akartam elmondani Davidnek, úgysem lesz semmi baj. Szépen elkerülöm Marcust és kész.

- Ki volt az? Legalább bocsánatot kért?

- Nem láttam pontosan, de nem fáj annyira mint amilyen csúnya.

- Olyan erős lány vagy, mindig meg tudsz lepni valamivel - adott egy puszit az arcomra. Pedig ha tudná mennyire nem vagyok erős. Annak mutatom magam, de nagyon sok minden fáj.

Suli után egyedül indultam haza, ugyanis a többieknek még volt két órájuk, azt meg nem akartam megvárni. Szép idő volt, úgyhogy gyalog tettem meg a kb fél órás utat. A házba belépve ledobtam a táskám és a konyhába vettem az irányt. Kibontottam egy tábla csokit és lehuppantam a tv elé, amíg elmajszoltam. Egy vígjátékra kapcsoltam, közben elfeküdtem a kanapén kinyújtóztatva lábaimat.

Sétáltam a sötét utcákon. Zajt hallottam magam mögül, hátranéztem de semmit nem láttam. Gyorsabban szedtem a lábaimat. Egy hangos nevetést hallottam, futásnak eredtem. Hátranézve két sötét alakot pillantottam meg ahogy futnak utánam. Kétségbeestem, a tüdőm összeszorult a levegőhiánytól és a pániktól. Összeestem, és ekkor valaki a hajamat megragadva hátrarántotta a fejemet. Ők voltak azok, felismertem őket. Kapálózni kezdtem, de ők csak vigyorogva magukkal húztak a sikátorba.

- Most pedig teljesíted minden kívánságunkat - mondta, majd vetkőztetni kezdett én pedig sírva fakadtam.

Felriadtam. Ziháltan ültem fel a kanapén. Csak álom volt. Próbáltam megnyugodni, de szívem őrülten dobogott, azt hittem ki fog esni a helyéről. Mellkasom fel-le emelkedett heves légzésemtől. A sírás kerülgetett, féltem hogy újra megtörténhet. Azt nem bírnám ki.

Ui.: Ha tetszik akkor bátran komizzatok, vote-oljatok, sokat jelentene. Sietek a kövivel! :)