Vad Játszmák

45. rész

Ahogy kinyitottam a szemeimet boldogan nyújtózkodtam egyet és visszagondoltam az előző napokra amiket itthon töltöttem a szüleimmel. A karácsony talán még soha nem volt ilyen meghitt és különleges. Az egész ház mintha feléledt volna, már nem volt üres, sem csendes, a nappaliból karácsonyi dalok szóltak. Mivel egyáltalán nem készültünk arra, hogy együtt töltjük ezt a napot, így nem volt karácsonyfa vagy bármilyen sütemény, de ez cseppet sem zavart minket, mert nem ez volt a lényeg. Elővettük a karácsonyi díszeket és fa híján feldíszítettük a szobákat és a folyosókat. Mindenhol égősorok, angyalkák, csillagok és hóemberek lógtak. Bedobtunk a sütőbe egy pizzát és közben készítettem egy igazi fahéjas forrócsokit, desszert gyanánt. Az ajándékozás elmaradt, de egyáltalán nem bántam, mert a legnagyobb ajándék az volt, hogy együtt lehettem a szüleimmel.

- És hányra érsz ide? Már nagyon hiányzol, ezer éve nem beszéltünk - Mary majd kicsattant a boldogságtól, hogy ma átmegyek hozzájuk.

Sokáig tartott mire beleegyeztem, de már nem tudtam milyen kifogást keressek, ráadásul Sarah is nagyon hiányolt már és nem akartam egyiküket sem megbántani. Az egyetlen aki miatt féltem odamenni az Josh volt. Legutóbb elég csúnyán váltunk el és még mindig haragudtam rá kicsit, amiért ennyire megbántott. Azóta sem beszéltünk semmit és amikor a barátnőmmel beszélgettem, direkt kerültem a témákat vele kapcsolatban. Persze egy részem iszonyatosan szenvedett a hiányától, de ezt mélyen elnyomtam magamban és megpróbáltam örülni annak amim volt.

- Úgy jó ha olyan 6 körül megyek?

- Persze, de ne kajálj előtte, mert anya egy egész hadseregnyi ételt készít - ezen felkuncogtam.

- Már alig várom, hogy találkozzunk - nagyon hiányoltam a barátnőmet, mintha tényleg ezer éve nem beszéltünk volna.

- Én is - hallottam a hangján hogy mosolyog, a következő pillanatban beszélt valakivel néhány szót a háttérben, amit nem értettem - Most mennem kell, akkor este - mondta még, aztán letette.

Lassan lebaktattam a lépcsőn, aztán a konyhába lépve elkészítettem a szokásos kávé adagomat. Egy cetlit találtam a hűtőre ragasztva.

"Elmentünk vásárolni, sietünk haza. Hívj, ha kell valami!
Anya"

Már dél körül járt az idő. Gondoltam amíg hazaérnek sütök egy sütit, mert mégsem akartam üres kézzel menni vendégségbe. Egy egyszerű kakaós piskótát kevertem ki, amit aztán bedobtam a sütőbe. Sokáig kutattam a szekrényekben, aztán abból a néhány hozzávalóból készítettem egy narancsos-tejszínes krémet, amivel megtöltöttem a kész piskótát. Épp befejeztem a díszítést, amikor meghallottam az ajtó csapódását és a szüleim megpakolt szatyrókkal a kezükben csoszogtak be a konyhába.

- Hihetetlen, hogy mennyien voltak a boltban - sóhajtott fel apa és fáradtan lerogyott az egyik székre, mintha egy háborúból érkezett volna meg.

- Jaj Harold, hiszen csak vásárolni voltunk - anya hitetlenül nézett a látványosan szenvedő férfire.

- Ahh, azt hiszem ledőlök egy kicsit a kanapéra - mondta meggyötört arccal, de én tudtam, hogy csak rájátszik az egészre.

Felkapott egy sört és lassan kicsoszogott a nappaliba, kuncogva néztem utána, de aztán segítettem anyának kipakolni.

- Ma délután átmegyek a barátnőmhöz - törtem meg a csendet.

Még mindig nem tudtam megszokni, hogy a szüleim itthon vannak és foglalkoznak velem, olyan idegen volt ez számomra.

- Jól van, menj csak nyugodtan - végre sikerült eltenni mindent a helyére.