Vad Játszmák

50. rész

Drága olvasóim!
Csak pár szót szeretnék így az elején, illetve a végén megjegyezni. A legfontosabb számomra mindig az, hogy még mindig itt vagytok velem, pedig hát valljuk be nagyon ritkán hozok új részt. Nem szeretnék kifogásokat keresni, de azért annyit hozzátennék, hogy suliba járok és dolgozok, ez pedig éppen elegendő ahhoz, hogy szinte semmi időm ne legyen az írásra. Illetve ha van időm, azt legtöbbször pihenéssel vagy tanulással töltöm. De! Ez a történet nagyon a szívemhez nőtt és szeretném mihamarabb folytatni, viszont nem tudok megígérni semmit, ugyanis nem valószínű hogy be is tudnám tartani. Szóval továbbra is kérném a türelmeteket! És most már tényleg nem húzom tovább a szót, jó olvasást mindenkinek! ❤❤❤

Egy csodaszép étterembe mentünk ünnepelni, ami az elmúlt hónapban a törzshelyünkké vált a szüleimmel. Még mindig viszonylag sokszor el kellett utazniuk a munkájukból kifolyólag, én pedig a suli miatt nem mehettem velük. Ennek ellenére megbeszéltük, hogy hetente vagy maximum kéthetente egy egész napot együtt töltünk, mint egy normális család. És ez működött.

Az úton végig csak azt hallgattam mindenkitől, hogy ők aztán teljesen biztosak voltak benne, hogy én nyerem meg a versenyt. Ezek után pedig elkezdték leszólni a többi versenyzőt, természetesen anyámmal az élen. Mosolyogva pillantottam ki az ablakon és a gondolataimba merültem.

Ez alatt az egy hónap alatt sok minden megváltozott. És itt most nem arra gondolok, hogy megint nőtt egy centit a hajam vagy hogy lett egy új kedvenc parfümöm.

Minden azon a bizonyos napon kezdődőtt.

*Visszaemlékezés*

Berontottam az ideiglenes szobámba, miközben próbáltam lenyugtatni a dübörgő szívverésemet. Oda vissza járkáltam a szőnyegen, de képtelen voltam felfogni, hogy mi történt velem az előbb.

Joshal csókolóztam!!

Egyszerűen fogalmam sem volt mitévő legyek ezek után.

Mármint az ilyesmit az ember általában megbeszéli a másik féllel, de legalább ad valami magyarázatot a tettére. Vagy nem?

Hát úgy tűnik nem. Mámint oké, nem adtam túl sok lehetőséget a számára, ugyanis egyenesen a szobámba rohantam. De ez őt mégis miben akadályozta volna? Hiszen gond nélkül utánam jöhetett.

Tudtam, hogy minél hamarabb beszélnem kellett vele, de pillanatnyilag féltem a következményektől és attól, hogy hogyan reagálna a történtekre.

Mary ebben a pillanatban kivágta az ajtót, ami rögtön utána becsapódott és pillanatok alatt előttem termett, de én csak lehajtott fejjel álltam a szőnyeg közepén, miközben igyekeztem végig kerülni a tekintetét.

Ez azonban őt nem tarthatta vissza attól, hogy a vállaimat enyhén megrázva magára vonja a figyelmemet.

- Mi történt? - hangja izgatott volt és türelmetlen.

- Semmi! - vágtam rá gyorsan, talán túl gyorsan, ugyanis összeszűkült szemekkel kezdett méregetni - De tényleg - tettem fel védekezőn a kezeimet.

Olyan határozatlan voltam, hogy még én sem hittem volna saját magamnak.

- Az igazat! - Mary csípőre tett kézzel állt előttem.

Valahogy sikerült a jó kislányból egy félelmetes pszichopatába átmennie. Na jó egy kicsit eltúloztam a dolgot, de azért tényleg ijesztő volt egy kicsit, mármint magához képest.