Vad Játszmák

26. rész

A hétvége további része eseménytelenül telt, a szüleim szinte állandóan dolgoztak, de ha összefutottam velük a konyhában, akkor is csak egy köszönésre futotta tőlük. A kommunikációt minimálisra csökkentettük, egy egy szónál nem szóltunk többet egymáshoz. Ők haragudtak azért amiket mondtam és mert nem kértem bocsánatot, én pedig csalódott voltam, mert nem változtattak semmin. Így aztán a legtöbb időt a szobámban töltöttem és matek feladatokat oldottam meg. Sokszor annyira belemerültem, hogy csak 2-3 óra múlva eszméltem fel, ilyenkor lementem a konyhába egy kis táplálékot magamhoz venni, hogy aztán újra folytassam. Beleadtam mindent, hogy hétfőn a lehető legjobban teljesítsek a selejtezőben. Meg akartam nyerni ezt a versenyt, de nem mások miatt, ez most csakis rólam szólt. Be akartam bizonyítani, hogy igenis van bennem akaraterő, változtatni akartam az életemen.

Hétfő reggel kipihenten ébredtem fel, még egyszer átnéztem a fontosabb képleteket és bepakoltam a szükséges dolgokat. Gyorsan letusoltam, amitől még inkább felfrissültem, aztán felvettem egy fehér inget egy magasított derekú fekete nadrággal és egy egyszerű magassarkúval. A hajamat oldalra fontam és feltettem egy minimális sminket is. Úgy döntöttem, hogy ma kivételesen otthon reggelizek, úgyhogy készítettem egy tál zabkását, amit gyorsan magamba tömtem, sietnem kellett ha nem akartam elkésni a versenyről. Bedobtam a táskámba még egy szelet csokit, egy palack vizet és a szájfényemet, aztán a kabátomat és a kocsikulcsomat felkapva elindultam az iskolába. A pár perces út alatt egyre idegesebb lettem, pedig igyekeztem megőrizni a nyugalmamat, de az ilyen események előtt mindig izgulok. Általában aludni sem tudok ilyenkor, de nagyon örültem, hogy most legalább azt sikerült. Ahogy leparkoltam megpillantottam a barátaimat és amint kiszálltam a kocsiból feléjük vettem az irányt. Mary szokás szerint szorosan megölelt, ami most hihetetlenül jól esett.

- Nagyon izgulsz? - kérdezte miután elengedett és jobban szemügyre vett.

- Egyre jobban, azt hiszem meg se tudom majd fogni a tollat - egyik lábamról a másikra helyeztem a testsúlyom, mert egy kicsit remegni kezdett.

- Hogy érzed? Tudsz mindent? - kérdezte Josh.

- Egy frászt. Olyan mintha üres lenne a fejem, azt se tudnám megmondani mennyi 5 a köbön - sóhajtottam egy hatalmasat, ezzel is kiengedve egy kis feszültséget.

- Akkor menni fog, hidd el - küldött felém egy bíztató mosolyt - Amikor úgy éreztem mindent tudok, akkor jól pofára estem, de ha olyan mintha üres lennél, az azt jelenti, hogy mindent tudni fogsz.

- Ennek semmi értelme, de legyen igazad - megeresztettem egy halvány mosolyt.

- Nem fogsz elkésni? - nézett az órájára Greg.

- De, igazad van, mennem kell - néztem utóljára rájuk.

Mary megszorította a kezem és ezután Josh magához húzott a derekamnál fogva és lágyan megölelt. Belekapaszkodtam a vállába és közelebb húzódtam hozzá, a hasamban az eddig görcsösen szorító érzés enyhült és helyette valami melegséget kezdtem érezni. Mielőtt túlságosan bensőséges pillanattá vált volna a helyzet, elengedett. Greg sok szerencsét kívánt, ő nem az az ölelkezős típus és nem akartam kellemetlen helyzetbe sem hozni, úgyhogy csak megköszöntem és elindultam az épületbe.

Felmentem a második emeletre és benyitottam a legkisebb tanterembe a folyosó végén. Mivel összesen 6-an vettünk részt a versenyen, bőven elég volt ekkora hely. Az igazgatóhelyettesen kívül már 4-en a helyükön ültek, így én is elfoglaltam egy helyet az ablak mellett. Csak az a 6 darab pad volt bent, amit még jó messzire is tettek egymástól, nehogy segíteni tudjunk a másiknak. Természetesen nem lehetett jelen matek szakos tanár a verseny alatt. 5 percen belül megérkezett az utolsó diák is és utána belépett az igazgató.