Vad Játszmák

35. rész

A tél valahogy nem tartozott a kedvenc évszakaim közé, főleg hogy én még képes voltam nyáron is fázni a hűvös lakásban. Gyorsan besiettem a hatalmas épületbe, a kint tomboló szél és eső elől, habár az időjárás ígyis képes volt pár pillanat alatt egy madárfészket varázsolni a fejem tetejére. A szekrényemhez érve bepakoltam a felesleges cuccaimat és miközben lelapogattam a hajam, kivettem amire szükségem volt. A folyosó ablakához sétáltam és kibámultam az ablakon, de csak egy eső-függönyt láttam és itt ott egy-egy rohangáló embert.

Beleharaptam a szendvicsembe amit a gyomrom egy jól eső morgással díjjazott. A kedvem pocsék volt, és az sem segített, hogy majdnem minden tanár dolgozatot iratott. Mert persze ha szar idő van, a tanároknak szar a kedvük és persze mindenki rajtunk akarja levezetni a felesleges feszültséget. Egy ideje próbálkoztam kicsit jobb jegyeket szerezni és sokat gondolkodtam azon is, hogy melyik egyetemre jelentkezhetnék. Azonban mindig ott lyukadtam ki, hogy sehova nem vennének fel, tekintve az elmúlt években szerzett jegyeimet.

- Samantha egy pillanatra - szólított meg a kedvenc matek tanárom - Hallott már valamit a verseny eredményekről?

- Nos, még nem. Pedig már több mint két hete megírtuk.

Nem is tudom miben reménykedtem jobban, abban hogy sikerüljön vagy abban hogy ne. Persze egy részről szerettem volna bejutni és bizonyítani magamnak és a szüleimnek, de azt sem bántam volna, ha nem kell még több matekpéldát megoldanom.

- Hát akkor tovább várakozunk, de nagyon bízom benne, hogy be fog kerülni - kedvesen rám mosolygott és továbbállt.

Gyorsan besurrantam az ebédlőbe és leültem a szokásos helyemre a többiekhez. Mary csak úgy mint mindig, nagy beleéléssel magyarázott valamit Gregnek és Josh csak némán hallgatta őket, esetleg néha közbeszólt.

- Sam ugye már te is izgatott vagy? - fordult hozzám Mary.

- Öhm miért is? - kérdeztem nem túl kíváncsian és beleharaptam a szendvicsembe. Ma valahogy állandóan éhes voltam és amikor volt egy kis időm, ettem.

- Ne mondd, hogy elfelejtetted - nagyon kétségbeesettnek tűnt, a fiúk csak halkan felkuncogtak rajta.

- Persze, nyugi nem felejtettem el a sütizést - bizonygattam, de erre csak egy hitetlen arckifejezéssel kezdett bámulni - És a fodrászt sem - tettem még hozzá és reménykedtem benne hogy ezúttal eltaláltam.

- Na jó, én nem erre gondoltam. Éppen a karácsonyi bálról beszélgettünk - világosított fel.

- Hát az túlzás, inkább csak te beszéltél - nevette ki Greg.

- Ja tényleg, a bál. Mikor is lesz? - tettem fel a kérdést úgy mellékesen.

Az iskolánkban minden évben volt karácsony előtt egy bál, amire elméletileg kötelező volt elmenni. Persze voltak akik megoldották, hogy ne kelljen részt venniük, irattak egy igazolást a dokival és el is volt intézve. Sokan azért szerették, mert külsősöket is lehetett hívni. Ezt mondjuk mindig is hülyeségnek tartottam, mert így nagyobb volt az esély, hogy kialakul egy balhé.

- Éppenséggel 3 hét múlva. Addig be kell szereznünk egy új ruhát meg ilyesmiket. Nem fogod kitalálni, ki hívott el - mesélte vigyorogva.

- Na ki? - néztem rá kíváncsian.

- Matthew Robinson, tudod az a 11-es srác - ujjongott.

- Na várjunk csak, ezt nem is mondtad - nézett rá mérgesen Josh.

- Hát most már tudod - vetette oda a bátyjának.

- Nem örülnék neki ha azzal a taplóval mennél - láttam ahogy egyre jobban felhúzza magát, hiába próbálta megállni.