Vad Játszmák

23. rész

Sziasztok drágáim!

Meghoztam a következő részt. Szeretném megköszönni hogy olvassátok a történetem, sokszor ti adtok erőt a folytatásra és nem tudom elhinni hogy elértük a 3000 megtekintést!

Arra gondoltam, mi lenne ha írnék más szereplőnek is a szemszögéből? Írjátok meg kinek a szemszögét szeretnétek olvasni és igyekszem kivitelezni!
Jó olvasást, sok puszi! 😘❤

Nem tudom mennyi ideig feküdtem a földön, de ahogy magamhoz tértem úgy éreztem teljesen átfagytam. Megpróbáltam feltornászni magam a hideg földről, a nyakamba belenyílalt a fájdalom, de pár perces küzdelem után sikerült felállnom. Óvatosan beültem a kocsimba és beindítottam, hogy engedjek magamra egy kis meleget. Eszembe jutottak a történtek, ahogy Marcus majdnem megfojtott és még csak nem is tudtam segítséget kérni. Belenéztem a tükörbe és mintha egy teljesen más ember nézett volna vissza rám. Az arcom sápadt volt, már szinte fehér és a nyakamon jól kivehető véraláfutások és lila foltok húzódtak. Ahogy végighúztam rajta az ujjaimat könnybe lábadt a szemem. Szükségem volt valakire, hogy megnyugtasson. A telefonomért nyúltam és írtam egy sms-t Marynek, hogy találkozzunk, de mielőtt elküldtem volna belémcsapott a felismerés, hogy milyen önző is vagyok. Mindig csak az én problémáim voltak fontosak. Mégis mikor kérdeztem meg, hogy esetleg vele mi van? Rossz embernek éreztem magam, és eldöntöttem hogy ezen változtatni fogok. Hazamentem az üres lakásba, hogy egyedül vészeljem át az este további részét. Fogalmam se volt mit kell ilyenkor csinálni a sebekkel, de azért tettem egy vizes borogatást a nyakamra és bekentem valami krémmel. Az éjszaka folyamán többször is felriadtam a rémálmok miatt amik gyötörtek. Sírva merültem újból és újból álomba, de a félelem jelen volt minden porcikámban.

A napfény erősen tűzött be az ablakomon, ahogy kinyitottam a szemeim vissza is csuktam, aztán lassan hozzászoktattam a világossághoz. Az óra 10:50-et mutatott, amit alig tudtam elhinni. Gyorsan felpattantam az ágyból, csakhogy nem számoltam a hatalmas fej- és nyakfájással. A pár perces zuhany után jó adag alapozóval vakoltam be a fejem és a nyakam, de még az sem tűntette el a lila foltokat. Egy kisebb kendőt kötöttem a nyakamba, az legalább eltakarta. Elszaladtam a boltba megvenni a hozzávalókat a vacsorához. Citromos sült pisztrángot akartam készíteni, mert nekem az a kedvencem és amúgy is, azt ki nem szereti? Ha minden igaz apáék kb fél órával Josh előtt fognak hazaérni, addig mindennel el akartam készülni.

Ahogy hazaértem neki is álltam elkészíteni, megpucoltam a halat, aztán bepácoltam és így hagytam egy ideig pihenni. Közben elkészítettem mellé a héjában sült burgonyát is, aztán együtt betettem egy tepsibe, még fűszereztem egy kicsit és a sütőbe tettem. Ezután összetakarítottam a házban, nem volt nagy kupi, de tényleg azt akartam hogy minden csillogjon villogjon. Volt még egy órám elkészülni, szóval hajat mostam amit beszárítottam. Felvettem egy vörös nadrágot és egy hozzáillő fekete blúzt, ami együtt nagyon jól nézett ki. A nyakamba most egy bőrszínű kendőt kötöttem, hogy ne legyen feltünő. Készítettem egy elegáns sminket és a kedvenc parfümömből is fújtam magamra.

Pont amikor kész lettem hallottam meg, ahogy egy kocsi beállt a felhajtóra, ezek csak a szüleim lehettek. Lementem a lépcsőn és beléptek rajta, az apukám és az anyukám. Mosolyogva mentem hozzájuk közelebb, aztán ahogy megláttak egy gyors ölelésbe vontak. Ez viszont inkább csak formaiság volt, mint szeretetteljes cselekedet.

- Hogy utaztatok? - kérdeztem tőlük.

- Szörnyű volt, a repülő állandóan rázkódott, aztán a kocsival több dugóba is keveredtünk. Persze megoldottuk hogy időben itt legyünk, tudod hogy utálunk bárhonnan is késni - magyarázta fennhangon anyám, mintha legalább királynő lenne.