Vad Játszmák

47. rész

Kedves olvasóim!
Tudom, megint rengeteget kellett várni az új részre, amit igazán sajnálok. Nagyon sokszor leültem, hogy én márpedig megírom a folytatást, de egyszerűen nem volt ihletem. Emellett a sztori kezd laposodni és ez se lett valami jó rész, de már nem tudtam mivel dobhatnám fel. Semmiképp se szeretném félbehagyni, pedig sokszor eszembe jut hogy az egészet át kellene írnom, de most már csak tovább viszem, lesz ami lesz alapon és néhány rész múlva szeretném lezárni a történetet. Remélem, hogy azért még továbbra is itt lesztek.
Jó olvasást mindenkinek!

Még egyszer átnéztem, hogy mindent betettem-e a bőröndömbe, aztán nagy nehezen lecibáltam a lépcsőn és a falhoz állítottam. Az éjjel alig aludtam valamit, végig az járt a fejemben, hogy mi lesz ebben a négy napban. Amikor megkérdeztem Briant, hogy eljönne-e, gondolkodás nélkül igent mondott. Elmondása alapján szívesen megismerkedne a barátaimmal.

Már mindennel kész voltam, a lakás rendben volt és csak rá vártam, ugyanis ragaszkodott hozzá, hogy ő vezessen. Az utóbbi napokban sok hó leesett, amit az ablakból nézve gyönyörűnek gondoltam, de az utazás miatt egy kicsit féltem. Az utak jegesek voltak és a tv-ben is egyre több balesetről számoltak be.

Ebben a pillanatban egy hangos dudálást hallottam meg. Felvettem a kabátom és a bakancsom, aztán a bőröndömet magam után húzva kiléptem a hideg levegőre. Az ajtót kulcsra zártam, ugyanis anyáék már két napja elutaztak. Amikor a szürke kocsihoz értem, végre Brian is kiszállt és segített betenni azt a csomagtartóba.

- Hello szépségem - mosolyogva karolta át a derekamat és egy lágy puszit nyomott az arcomra.

- Azt hiszem indulnunk kéne - próbaltam figyelmen kívül hagyni, hogy lassan úgy viselkedett velem, mintha a barátnője lennék.

- Igen, nehogy elkéssünk - bólintott egyet, aztán elengedett és mindketten beültünk a kocsiba.

- Szóval hol is találkozunk a többiekkel? - nézett rám, miközben kikanyarodott az útra.

- Tudod a város szélén van az a pihenőhely, ott a benzinkút mellett - a fiú végig bólogatott - De ha jól emlékszem ezt is mondtam tegnap.

Briannel majdnem minden nap beszéltünk, ha nem személyesen akkor telefonon vagy csak üzenetben. A fiú csak vigyorogva nézte az utat és egyszer egyszer rám pillantott.

- Nem tehetek róla, néha annyira jó hallgatni amikor beszélsz, hogy nem is tudok figyelni arra hogy miről beszélsz - döbbenten néztem rá. Te jó ég!

Jobban belegondolva tényleg voltak olyan alkalmak, amikor Brian csak nézett rám és nem voltam biztos benne hogy felfogta amit mondtam.

A telefonom pittyegve jelezte, hogy üzenetem érkezett és ez tökéletes alkalom volt arra, hogy ne kelljen válaszolnom a fiúnak. Megnyitottam Josh üzenetét: