Vad Játszmák

41. rész

Josh szemszöge

- Kathleen bogaram, kész vagy már? - kiáltott Mrs. Morrison a lányának, de miután nem kapott választ elindult a szobájához.

Időben oda akartam érni a bálra, de a barátnőm nem erőltette meg magát túlzottan. Idegesen döntöttem a fejem az ajtófélfának és körbejárattam a tekintetem az ismerős házon. Minden ugyanúgy nézett ki, a kis cipősszekrény sarka ki volt támasztva és az előszobában álló tükör sarka meg volt repedve. Semmi sem változott azóta, mióta utóljára itt jártam.

Ajtónyitódást hallottam és pár pillanat múlva befordult a folyosón Kat. Gesztenyebarna haja a vállára omlott, az ezüst ruha felül rátapadt a testére, kihangsúlyozva telt idomait, miközben kicsit rövidebb lábait eltakarta. Megvártam amíg odatipegett hozzám tűsarkújában és egy óvatos puszit nyomott a számra, aztán rögtön elhúzódott. Nem tetszésemet egy morgással jeleztem és derekát megragadva egy erősebb csókot akartam nyomni szájára, de elfordította a fejét.

- Most készült el a sminkem, ne tedd tönkre - csak megforgattam a szemeimet, de nem engedtem el.

- Csodaszép vagy - motyogtam a fülébe, mire felkuncogott - Csak kár, hogy egy fél napot kell rád várnom - fűztem még hozzá.

- Mondtam hogy hívj fel amikor értem jössz - védte meg magát.

- Dehát én hívtalak, nézd meg - beletúrtam a zsebembe, de az üres volt - Ahh, otthon hagytam a telóm, gyere induljunk, még beugrok érte visszafele.

Megragadtam a kezét és magam után húztam amikor újra feltűnt az anyja.

- Viszlát Mrs. Morrison - intettem egyet neki, mire csak biccentett.

Hát nem én voltam az a fiú akit a lánya mellé elképzelt, az is biztos. Már régen se jöttünk ki túl jól, de ami azt illeti volt egy sejtésem hogy miért nem bírt, neki nem volt elég hogy dolgoztam, jól tanultam, mert szerinte még így se viszem a jövőben semmire. Ezt még akkor mondta amikor szakítottunk és valószínűleg azóta sem változott a véleménye. Engem viszont már hidegen hagyott, hogy mit gondolt rólam, hiszen nem vele voltam együtt hanem Kathleenel és neki nem a pénz számított.

Otthon izgatottan toltam be Kathleent az ajtón, hiszen még senki nem tudott róla hogy újra összejöttünk, csak a szülei és persze Scott. Nem akartam titkolózni, de fogalmam sem volt, vajon hogy fognak reagálni. Beléptünk a konyhába, ahol anyám és a hugom abbahagyták az addigi eszmecseréjüket és lefagyva bámulták a mellettem álldogáló lányt. Kat kedvesen köszönt nekik, de senki nem reagált rá és a szobát elárasztotta a feszült, kínos csönd.

- Te meg mit keresel itt? - tért magához először Mary.

- Tudnotok kell valamit - kezdtem bele, de Kat megelőzött.

- Képzeljétek, újra összejöttünk - örömének hangot adva elkezdett tapsikolni.

- Ezt nem mondhatod komolyan - a hugom megrovó tekintettel méregetett, de fejemmel nemet intettem, hogy ne Kat előtt csináljon jelenetet.

- Mi megyünk - válaszoltam nyugodtan, mire Mary kiviharzott a konyhából.

Felkaptam a mobilom az asztalról és szó nélkül kisiettem a házból, nyomomban a barátnőmmel. Idegesen vezettem az iskola felé, miközben a mellettem ülő lány arról csacsogott, hogy milyen jó lesz a bál. Oda se tudtam rá figyelni, mert végig az járt a fejemben hogy vajon jól választottam-e. Tudtam hogy a hugom nagyon megutálta Kathleent azért amit velem tett, ezért meg sem lepődtem a viselkedésén. Anya valamivel megértőbb ember volt, de tudtam hogy vele is lesz egy kemény beszélgetésem. Valamilyen szinten megértettem őket, de ők nem is érezhették át a helyzetemet. Hiszen én szerettem ezt a lányt és amíg együtt voltunk ő jelentette nekem a világot. És ha valakit szeretsz, egyszerűen nem tudsz rá teljes szívedből haragudni. Igen, azon az estén amikor beléptem a szobájába és egy másik fiúval feküdt ott, akkor összetörte a szívemet. Sokáig utáltam, gyűlöltem és megvetettem őt, ki akartam vésni az emlékezetemből, a létezéséről is meg akartam feledkezni. Azt mondják az idő képes begyógyítani a sebeket és egy év elteltével én is másképp gondoltam a régi szerelmemre.