Vad Játszmák

54. rész

- Szóval akkor te profi fotós is vagy? - nézett Brian az előtte ülő lányra.

- Azért azt nem mondanám - csóválta meg a fejét mosolyogva.

- Csak szerénykedik, látnod kéne mit művel a kamera mögött - szólalt meg Josh.

Büszkén pillantott a mellette ülőre és egy egyszerű mozdulattal végigsimított az arcán, aztán olyan szerelmesen egymásra mosolyogtak.

- De akkor miért nem művészetire mentél? - tettem fel a kérdést.

Abszolút nem az volt a célom, hogy végre ne egymást bámulják... Csupán csak érdekelt. Kathleen elszakította a pillantását a barátjáról és kicsit hezitálva nézett rám.

- A szüleimnek más tervei voltak - megvonta a vállát - Persze tudom, hogy csak a legjobbat akarták nekem. Így ez megmaradt a hobbimnak. De azt hiszem jobb is ez így.

Elgondolkodva nézett maga elé és csak akkor nézett fel, amikor Brian megszólalt.

- Azért kíváncsi vagyok azokra a képekre, egyszer mindenképp meg kell mutatnod - jelentette ki.

- Rendben, majd valamikor gyere fel hozzám - mosolygott rá a lány.

Összevont szemöldökkel néztem rájuk, de Joshnak is hasonló reakciója volt, csak ő éppen nem hagyta szó nélkül a dolgot.

- Kicsim, szerintem Brian úgy értette, hogy majd elviszed a suliba a kamerát és ott megmutatod neki - a fiú idegesen bámult rájuk, főleg amikor egyikük sem szólalt meg - Ugye?!

Itt határozottan Brianre nézett, aki csak nyugodtan pillantott vissza rá.

- Hát hogyne - egyezett végül bele, de szinte száz százalékig biztos voltam benne, hogy nem erre gondolt.

Még egy ideig farkasszemet néztek egymással, én meg azon gondolkodtam hogy mégis hogy sikerült egyik pillanatról a másikra ennyire felbosszantaniuk egymást.

- Megértem hogy félted őt, a te helyedben valószínűleg én is ugyanezt tenném - szólalt meg Brian, miközben egy elégedett mosollyal az arcán hátradőlt a székében - Bárki ezt tenné, ha nem lenne biztos a kapcsolatában - tette még hozzá, mire érezhetően megfagyott a levegő az asztalnál.

Néha utáltam, hogy ennyire szókimondó volt, most jó lett volna ha inkább befogja a száját.

Josh álla alig észrevehetően megfeszült, kezei ökölbe szorultak az asztalon, mégse tett semmit.

- Persze tudom, hogy vannak kapcsolatok amik egy újrakezdéssel rendbe tudnak jönni - szólalt meg újra, amivel talán kicsit javított a feszült helyzeten - De a statisztikák alapján erre nem sok esélyt látok. Ami egyszer nem működött az másodjára sem lesz jobb - fejezte be a monológját Brian.

A lábán fekvő kezéért nyúltam és egy kicsit megszorítottam, hogy magamra vonjam a figyelmét. Amikor végre rám emelte a tekintetét egy kicsit megráztam a fejem ezzel jelezve, hogy hagyja abba amit csinál. Úgy tűnt, hogy ez elég volt, tekintete megenyhült és egy aprót bólintott.

- Ne haragudjatok, ezt nem kellett volna - nézett az előttünk ülőkre, habár nem voltam biztos benne, hogy komolyan is gondolta amit mondott.

Kathleen úgy tűnt egyáltalán nem haragudott, egyedül Josh ült még mindig feszülten a székében.

- Először is leszögezném, hogy ehhez kurvára semmi közöd - kezdte nyugodt hangon Josh egyenesen a fiúnak címezve mondandóját. Egyedül a káromkodásából tudtam, hogy az idegein táncolt, ugyanis nem sokszor tette ezt - Én sem teszem fel a kérdést, hogy ugyan milyen érzés egy tucat fiú után beállni a sorba - Josh ingerülten magyarázott, miközben fogalma sem volt róla, mekkora bajba sodort engem - Mert tudom, hogy ez a kettőtök dolga és mert anyám megtanított rá, hogy mi az a...

- Egy pillanat, te meg mégis miről beszélsz? - állította meg őt Brian a mondat közepén.

Josh egy ideig hallgatott, én pedig reménykedtem, hogy ennél többet nem fog mondani, hiszen így még volt egy minimális esélyem, hogy kimagyarázzam magam.

- Hát azokról a pasikról akik Samanthával... - kezdett bele és közben rám villant a tekintete. Éreztem ahogy a fejem falfehérré változott és szinte könyörögve pillantottam Joshra, akinek hirtelen leesett Brian értetlensége, de már túl késő volt. Még a hülye is levágta ennyiből, hogy miről beszélt.

A szemem sarkából észleltem ahogy a zöld szempár az oldalamba fúrta magát, de néhány pillanatig képtelen voltam megmozdulni. Megéreztem ahogy a fiú kihúzta ujjait az enyémek közül, így aztán lassan az ölembe húztam a kezem. A beállt csönd ennél kínosabb nem is lehetett volna.

Egy kis bátorságot gyűjtöttem és Brianre néztem, aki olyan megvetően bámult rám, hogy ettől az egy cselekedetétől is képes lettem volna elsírni magam. Szólásra nyitottam a számat, de szokás szerint egy hang se jött ki rajta. Mondanom kellett volna valamit. De mégis mit?

"Ja bocs, elfelejtettem mondani, hogy előtted kb 34 fiúval lefeküdtem, de persze ezt nem tartom számon, szóval lehet hogy volt az több is. Ja és amúgy egy ribanc vagyok. Vagyis csak voltam, mert most már megváltoztam..."

Hah majd biztos hinni is fog nekem.

- Erről majd később beszélünk - ennyivel lezártnak tekintette ezt a kis közjátékot.

Persze tudtam, hogy ennek még közel sem volt vége. Brian ezután meghúzta a borospoharát és aztán engem figyelmen kívül hagyva szigorúan maga elé nézett. Hiába szuggeráltam egy ideig, továbbra sem méltatott egy pillantásra sem, inkább Kathleenre figyelt, aki mentve a menthetőt valamiről beszélni kezdett.

Az ölemben fekvő kezeimet kezdtem tanulmányozni, miközben gondolatok ezrei futottak át az agyamon. Utáltam azt a lányt aki voltam és átkoztam azt a napot ami miatt ilyenné váltam. Most pedig számolnom kellett a következményekkel, hiszen mindent egyedül csak magamnak köszönhettem.

Mégis kinek kellene egy ilyen lány? Egy utolsó rongydarabnak éreztem magam és most az sem segített, hogy tudtam, legalább a szüleimmel rendeződött a kapcsolatom vagy hogy volt egy csodálatos barátnőm.

Hiszen nem elég, hogy Joshnak nem kellettem, ezek után talán Brian sem akar majd a barátnőjének.

A könnyeim csípni kezdték a szemeimet, de én minden erőmmel azon voltam, hogy visszatartsam őket. Nem sírhattam el magam mindenki szeme láttára. A torkomat mintha fojtogatták volna, a mellkasomra nehéz súly telepedett, úgy éreztem muszáj sürgősen kijutnom a levegőre, különben összeesek.

- Akkor gyertek át ma este, annyi mindent meg akarok mutatni és folytathatnánk ott az ünneplést - lelkesedett be teljesen Kathleen - Sam neked is jó?

- Igen, persze - válaszoltam halkan, de fogalmam sem volt miről beszélt - Ne haragudjatok, de ki kell mennem telefonálni - lassan felálltam és figyelmen kívül hagyva Josh átható pillantását felvettem a táskámat a vállamra - Elfelejtettem felhívni a szüleimet, pedig megígértem nekik - tettem még hozzá, aztán elindultam a kijárat felé.