Vad Játszmák

11. rész

Ta-da-da-dam! (DOBPERGÉS)
Meghoztam az ígért részt. Remélem tetszeni fog nektek. :)
Jó olvasást!

- Samantha te vagy az? - kérdezte egy ismerős hang.

Mintha egy kő esett volna le a szívemről. Végre a tüdőm is levegőhöz jutott és lassan megnyugodtam.

- Josh te meg mit keresel itt?

Kissé lehajtottam a fejem és próbáltam észrevétlenül letörölni a könnyeimet.

- Én erre lakok, most végeztem a munkahelyen. Te hogy kerülsz ide? - vizslatta az arcom.

- Hát tudod, csak erre jártam - hazudtam, remélhetőleg hihetően.

- Mi a baj, minden rendben?

- Persze, nincs semmi baj - kerültem a tekintetét.

- Aham, akkor nem te sírtál annyira, hogy a másik utcából hallottam?

Kitágult szemekkel néztem rá.

- Ehhez neked semmi közöd - mondtam kicsit flegmán, hátha lekopik.

Kikerültem és elindultam a másik irányba, bár még mindig fogalmam se volt róla hol vagyok és merre menjek.

- Hé várj már - megfogta a csuklóm és szembefordított magával. - Nem mondod el mi bánt?

- Nem szeretnék róla beszélni - még csak az hiányzik, hogy utána mindenki erről beszéljen. Nem bíztam meg benne, ahhoz ennél több kell.

- Jól van, nem erőltetem. Gyere velem, hazaviszlek.

Engedtem, hogy megfogja a kezem és elindultunk az ellenkező irányba. Furcsa volt ez a srác, teljesen más mint akiket eddig ismertem. Kedves volt, de nem bíztam meg benne, ki tudja valójában milyen. Lehet hogy képes lenne bántani és most csak megjátsza magát.

- Itt is vagyunk, gyere szállj be - nyitotta ki egy elég tragacs kocsinak az ajtaját.

- Figyelj Josh, rendes tőled hogy segíteni akarsz, de én nem megyek haza.

- Mi, de miért?

- Hát csak, csak mert nem mehetek és kész.

- Akkor mégis hol akartál aludni? Ugye nem a parkban?

- Nem, dehogy. Nem is tudom, felhívom Kate-et.

Csak csöngött és csöngött, de nem vette fel senki. Bekapcsolt a hangrögzítő, úgyhogy leraktam. Ezt nem hiszem el, most mégis mi a fenét csináljak?

- Nem vette fel igaz? - nézett rám kérdőn.

Csak megráztam a fejem. Nincs is senki más akit felhívhatnék. Egyedül a nénikémmel tartom a kapcsolatot, de ő 300 km-re lakik tőlünk és csak ritkán tudjuk egymást meglátogatni.

- Figyelj, aludj ma nálunk - ajánlotta fel némi töprengés után.

- Nem, erre semmi szükség. Van pénzem majd kiveszek valahol egy szobát.

- Ne hülyéskedj. Meghívtalak és te csak fogadd el. Csak egy éjszaka az egész.

- Biztos? De nem zavarok?

- Nem, egyáltalán nem zavarsz.

- Jó, jól van.

- Gyere, itt lakok - mutatott a mellettünk lévő házra.

Egy kis járda vezetett a bejáratig, mellette fű borította a talajt. A ház kívülről kicsinek tűnt, fehérre volt festve, de itt-ott jött le a vakolat. Égett a villany, szóval nem egyedül élt. Kicsit kezdtem ideges lenni, hogy esetleg találkoznom kell a szüleivel. Általában mindenkinek rossz véleménye volt rólam, hiszen mindig külső alapján ítéltek meg. Próbáltam megnyugodni, hogy minden rendben lesz, hiszen tényleg csak egy éjszakáról volt szó. Beléptünk és hirtelen megcsapott a meleg, jól eső érzés töltött el. Finom illatok keringtek a levegőben, ilyen lehet egy igazi otthon illata.

- Megjöttem - mondta Josh kicsit hangosabban és elindult a világosság felé - és hoztam egy vendéget is - biccentett, hogy menjek utána.

Mellé léptem és benéztem a konyhába, ahol egy kis asztalnál ült egy középkorú nő és egy nálam fiatalabbnak tűnő lány.

- Szervusz kedvesem, Josh anyukája vagyok. Hívj nyugodtan Sarah-nak - mosolygott rám és megölelt - ő pedig a lányom Mary - intett kedvesen amit viszonoztam.

- Samantha vagyok, Josh öhm ba... - félbeszakított.

- Az egyik évfolyamtársam - fejezte be helyettem. Igen végülis az vagyok.

- Nem vagy éhes? - kérdezte Sarah.

- Nos, de egy kicsit.

- Gyere egyél, szereted a lasagnet?

- Igen, nagyon is - mondtam miközben leültem hozzájuk. Sarah letett nekem egy tányérral és ők is folytatták a megkezdett vacsorájukat.

- Kicsi Tom alszik már? - nézett Josh az anyjára.

- Már bement, de azt mondta megvár hogy elmondd neki a mese végét.

- Megnézem - ezzel el is tűnt az egyik szobában.

- Na és Josh hogyhogy áthívott? - kérdezte Mary.

- Nos mi, csak öhm... Összefutottunk az utcán és nem tudtam hazamenni, szóval meghívott, hogy aludjak ma itt.

- De Joshnak van kocsija, haza is tudna vinni.

Feszengeni kezdtem és hirtelen nem tudtam erre mit mondjak. Sarah látta a zavaromat, úgyhogy próbálta terelni a témát.

- Jó hogy végre van vendégünk. Josh nem szokott senkit hazahozni, azt hittem már sosem fogok itt lányt látni. Mióta... - de ekkor megjelent az ajtóban és közbeszólt.

- Jól van elég lesz. Samantha ha végeztél megmutatom merre van a fürdő és a szoba - mogorvának tűnt.

Gyorsan bekapkodtam az utolsó falatokat és a mosogatóhoz vittem a tányérom, hogy elmossam.

- Köszönöm szépen a finom vacsorát, nem is tudom mikor ettem utóljára ilyen remek ételt.

- Jajj ne butáskodj, ez csak egy egyszerű lasagne volt. A mosogatást viszont hagyd csak, majd én - Sarah ragaszkodott hozzá, hogy ő mossa el, úgyhogy átadtam neki.

Josh a falnak dőlve nézett rám, de amikor összenéztünk elfordította a fejét. Csak akkor nézett újból rám amikor megálltam előtte.

- Erre gyere - mutatott kifelé a konyhából - a folyosó végén van a fürdőszoba - mondta, majd balra kanyarodtunk és ott volt két ajtó egymás mellett. Elmentünk az első előtt és a másikba nyitott csak be.

Egyszerű világosbarna falak, egy fa íróasztal, egy ruhásszekrény, egy franciaágy és egy könyvespolc, amin dvd-k is voltak.

- Adok egy pólót, ha úgy jó. Nem biztos hogy a húgom cuccai jók lennének rád. Mármint nem úgy értem, hogy kövér vagy. Csak te, mégis teltebb vagy meg.... szóval - egyre inkább zavarba jött, úgyhogy megérintettem a vállát mire rám nézett.

- Jó lesz az a póló, köszönöm - mosolyogtam rá.

Amíg a szekrényében turkált, addig körbenéztem kicsit a szobájában. Az íróasztal fölött a falon családi képek voltak. Az egyiken megakadt a szemem, egy virágos réten készült. Középen Sarah állt egy kisgyerekkel a kezében, mellette egy férfi, valószínűleg Josh apukája volt. Josh jobb oldalon és mellette Mary. Ami leginkább megragadta a tekintetem, az az hogy mindannyian mosolyogtak. Boldogak voltak, mint egy igazi család. Eszembe jutott, amikor gyerek voltam és minden olyan tökéletesnek tűnt. Legszívesebben örökre gyerek maradtam volna, de az élet nem ilyen. A szüleim akik egykor a boldogságot jelentették nekem ma már csak két idegen, akik semmit sem tudnak rólam. Csak most vettem észre hogy az arcomat újra könnyek áztatták. Letöröltem őket, és próbáltam visszatartani a többit, ami nagyon ki akart törni belőlem.
Megfordultam és Josh fürkésző tekintetével találtam szembe magam. Sötétbarna szemei megint azt a melegséget árasztották, amit akkor abban a buliban is éreztem.

Nos ennyi lenne ez a rész, igyekszem hozni a következőt. Köszönöm a vote-okat és kommenteket, nagyon sokat jelentenek! :))