Vad Játszmák

37. rész

Barátok. Egész héten ez járt a fejemben. Csak egy valamit nem értettem, a barátok mióta akarják megcsókolni a másikat? Josh, ahogy mondta, próbált velünk több időt tölteni és láttam rajta, hogy minden nap egyre jobb kedve volt. Többször láttam a gyönyörű mosolyát, a csillogó szemeit és úgy egyáltalán azt a fiút akibe beleszerettem.

Becsengettem az előttem álló házba és egy percen belül ki is nyílt, mire Mary mosolygós arcával találtam szembe magam.

- Nem kell csengetned, ezt már megbeszéltük - csóválta meg a fejét még mindig vigyorogva - Elég ha bekopogsz és benyitsz, senki nem fog kiküldeni.

- Oké, csak ez még furcsa nekem, de ígérem legközelebb berontok - jegyeztem meg vigyorogva, miközben beültünk a kocsiba.

- Na és szóltál nekik, hogy megyünk? - kérdezte. Lehajtotta a napellenzőt és a tükörbe bámulva kent egy adag szájfényt a szájára, persze már messziről láttam hogy totál mellé kente. Hát igen, Mary finoman szólva nem tartozott a profi, de még csak a kezdő sminkesek közé sem.

- Öhm Mary - kérdőn felém fordult és ilyen "Ne szólj be" fejjel meredt rám, én pedig visszatartott nevetéssel inkább elfordultam - Hagyjuk - legyintettem és kihajtottam az útra.

- Szerintem is - sóhajtott egyet és egy zsebkendővel letörölgette a felesleges szájfényt - Nem válaszoltál.

- Ja tényleg - biccentettem egyet és gyorsan kikerültem egy gyök kettővel "száguldozó" autót - Nem szóltam, de tudod hogy minket mindig szívesen látnak - mosolyogtam rá.

- Igen tudom - értett egyet - Holnap lesz a verseny? - nézett rám aggodalmasan.

Feszülten bólintottam egyet, mire sóhajtott egy nagyot és végigsimított a karomon.

- Sajnálom, hogy felhoztam, nem akartam az eszedbe juttatni.

- Mindegy, amúgy sem tudom elfelejteni egy percre sem - és ez tényleg így volt. Bármivel is próbáltam elterelni a figyelmem, valahogy mindig a versenyen járt az eszem - A szüleim mégcsak nem is tudnak róla - bukott ki belőlem hirtelen.

- Tudni fognak róla, mert meg fogod nyerni. És akkor majd hihetetlenül büszkék lesznek rád, ahogy én is - oldalra sandítottam és hálás mosolyt küldtem felé, valahogy mindig tudta mit kell mondania. Megint eszembe jutott az ami már nagyon sokszor, hogy Marynél jobb barátnőt nem is kívánhattam volna.

- Jajj Mary, remélem igazad lesz - néztem rá újból és leállítottam a motort. Megérkeztünk.

- Nekem mindig igazam van - villantott egy diadalittas mosolyt.

Kikászálódtunk a kocsiból és a veszélyt jelző táblát kikerülve a bejárat felé vettük az irányt. Csengetés után pár perccel kitárult az ajtó.

- Samantha, Mary olyan jó látni titeket - mondta Helen és gyorsan megölelt minket - Gyertek, hadd mutassak nektek valamit - beljebb terelt minket és előttünk mutatta az utat.

A már ismert folyosó teljesen megváltozott, eltüntek az omladozó falak, helyette rózsaszín és halványkék színben pompáztak, sőt még az ablakokat is kicserélték. A szobákhoz érve még inkább rácsodálkoztam a változásokra, tágasak voltak és gyönyörűek. A falakra mesefigurákat festettek, a padlót puha szőnyeg borította. A kopott és rozoga bútorok helyét sokkal modernebb kinézetű szekrények és ágyak foglalták el.

- Ez hihetetlen - nagyon boldog voltam és úgy éreztem végre egyszer az életben jót tettem.

- És mind neked köszönhetjük - Helen hálásan mosolygott rám és csodálattal nézett körbe - De ez még nem minden, a pénzből amit nekünk ajándékoztál mindent fel tudtunk újítani itt bent. A gyerekek sokkal boldogabbak, nagyon örülnek az új játékoknak, alig lehet este lefektetni őket, mert egész nap csak játszanának.