Vad Játszmák

32. rész

Josh szemszöge

Állandóan az a nap járt a fejemben, újra és újra lejátszódtak bennem a történések. Nem tudtam kiverni a fejemből Samantha tekintetét, az a fájdalom és csalódottság ami átsuhant  az arcán egyszerűen beleégett az agyamba és nem hagyott nyugodni. Még én sem értettem, hogy mondhattam ezt. Soha nem voltam rosszindulatú ember és most mégis nagyon csúnyán megbántottam egy lányt, ráadásul olyan lányt aki valahol még fontos volt nekem. Olyan szinten lelkiismeret-furdalásom volt, hogy alig aludtam valamit, és ha mégis sikerült, akkor is rémálmaim voltak. Próbáltam magam azzal nyugtatni, hogy ez csak egy kis botlás volt, hogy felindulásból vágtam a fejéhez és ez még nem tragédia, de akárhogy igyekeztem szépíteni a dolgokon, a valóság szinte arcul csapott. Azóta ugyanis nem láttam. Se a kocsiját, se őt magát, egyszerűen mintha felszívódott volna. Egy hét telt el és nekem minden nappal egyre nagyobb kő nehezedett a szívemre. Tudtam mi lenne a helyes lépés, megkeresni és bocsánatot kérni tőle. Ez azonban nem volt olyan könnyű, ugyanis a büszkeségem közbeszólt.

Fáradtan léptem be a csendes házba, a fejem zsongott a sok vásárlótól és örültem, hogy végre nem kell mosolyt erőltetnem az arcomra.

- Na végre megjöttél - lépett ki anya a konyhából egy fakanállal a kezében - Milyen volt a munka?

- Áh fárasztó, csak egy forró zuhanyra vágyok - levettem a cipőm és a kabátom, aztán bementünk a konyhába.

- Sajnálom, hogy ennyit kell dolgoznod, de tudod hogy nem tudnám fizetni az albérleted jövőre - arcára aggodalom ült ki.

- Tudom anya, és ne aggódj ez miatt - magamhoz húztam és gyengéden átöleltem, aztán egy puszit nyomtam a feje búbjára - Mit főzöl?

- Tejszínes gombás csirkét - mondta miközben megkavarta az edényben a szószt.

Belekanalaztam és megkóstoltam, aztán egy elégedett sóhajtással újabb adagot kanalaztam a számba.

- Na elég lesz nagyfiú - arébb tolt, mielőtt megettem volna az egész lábassal - Inkább nézd meg a hugodat, mostanában nagyon szomorú, de nekem nem mond semmit.

- Jól van.

Én sajnos tudtam, hogy miért ilyen. Azóta tulajdonképpen hozzám se szólt, hiába próbáltam beszélni vele, egyszerűen figyelembe se vett.

Halkan bekopogtam, és egy "igen" után benyitottam a szobájába. Ahogy meglátott elkomorult az arca és folytatta a rajzolgatást, amit megzavartam.

- Mary ne csináld ezt kérlek. Tudod hogy szeretlek és nagyon rossz, hogy nem beszélsz velem - közelebb léptem hozzá, mire végre teljesen nekem szentelte a figyelmét.

- És mégis miről beszélgessek veled, mit mondjak? Josh, elüldözted az egyetlen barátnőmet és már hozzám se szól, nem válaszol egyetlen üzenetemre és hívásomra sem. Sőt ezen a héten nem is láttam és tudod mit? Nagyon aggódok érte. Ki tudja, lehet hogy történt vele valami és én nem tudok róla - láttam rajta, hogy tényleg nagyon aggódik érte.

- Sajnálom.

- Ezt ne nekem mondd, nem engem bántottál meg. Én is szeretlek Josh, hiszen a testvérem vagy és ez nem fog változni bármi is történjék, de haragszok rád. Ezt te cseszted most el, úgyhogy jobb lenne ha megpróbálnád helyrehozni - ezzel fogta magát és kisétált a szobából.

Erre nem is gondoltam, hogy esetleg valami baj történt Samanthával. Az nem jelenthet jót ha már Maryvel sem beszél. Azt hittem, ezek után már nem fogják vissza magukat és velem nem törődve újra találkozgatnak majd, csak már nem titokban.