Fake love(V) ~ Befejezett

1.rész

"Bárcsak minden gyengeségem el tudnám rejteni..."

Csukott szemekkel hallgattam a bátyám csodás hangját s a dalt, amelyet azóta elénekelt nekem minden lefekvéskor, mióta csak ketten maradtunk egymásnak. Hajamat lágyan simogatta, fél testtel pedig mellettem feküdt, s dúdolt, cirógatott csak hogy hamarabb elaludjak.

-Folytasd! - motyogtam halkan, mire Jungkook felnevetett és egy aprót pöckölt orromon.

-Évek óta hallgatod ezt a dalt, s még mindig nem tudod a szövegét? - kérdezte szórakozottan.

-De igen, csak tőled sokkal jobb hallani. Énekelj még. - kértem egy ásítás kíséretében, s vártam, hogy a testvérem folytassa a babusgatásomat és az éneklést.

"Olyan virágot neveltem, ami nem nyílhat ki, egy olyan álomban, ami nem válhat valóra" 

-Hyori? - hallottam a nevemet. - Alszol már? - kérdezte Jungkook suttogtva, én pedig résnyire kinyitottam a szemeimet. 

-Mit szeretnél? 

-Ugye tudod, hogy nagyon szeretlek? - kérdezte én pedig bólintottam. - És azt is, hogy én mindig itt leszek neked? - folytatta, én pedig ismét bólintottam. - És bármi történjék velem, akár a halálom után is gondoskodom majd rólad. Lehet, hogy most nehéz, lehet, hogy nagyon szűkösen élünk, de mindig meg fogom védeni a hugomat. 

-Én is szeretlek Jungkook. - bújtam közelebb hozzá, mert bár több meleg pokrócon feküdtünk, attól még hideg volt a helységben. Csak azt nem tudtam felfogni, Jungkook teste vajon miért olyan, mint egy két lábon járó kandalló. - És hiszek neked. Bízom benned, sosem kételkedek a szavaidban. 

-Helyes. Nem fogom hagyni, hogy téged is elvegyenek tőlem. - ölelt magához, én pedig ismét közel kerültem az álom világához, mikor hirtelen hatalmas csattanás töltötte be a környéket. Megremegett az egész szoba, amiben voltunk, a plafonon csüngő vékonyka kis lámpa eszeveszett hintázásba kezdett, a poros kis szekrényről sorban hullottak le a könyvek és egyéb díszek, amik rajta sorakoztak. A környező házak felől kiáltások és sikítások szelték át a levegőt, egy pillanatra sem volt nyugalom. Dübögés, zörgés, csattogás, emberi üvöltések mindenfele, én pedig immáron teljesen nyitott szemekkel szorítottam Jungkook kezét. 

-Mi az? Mi történt? - kérdeztem remegve, de választ nem kaptam, csak láttam Jungkook hátát, amint sietve megfog minden fontosat, ami csak a kezébe fér és mindent beletöm egy régi, lyukas kis táskába. 

-Gondolom még egy bomba. - válaszolta kissé remegve ő is, miközben egyre több mindent pakolt a táskába, ameddig az meg nem telt. Sietve felálltam a földről és felkapkodtam a meleg takarókat, hogy legalább ennyi hasznom is származzon a dologból. 

A következő hangos robbanásnál, ami igencsak megkísértette a dobhártyám létezését, egyensúlyomat elveszítve estem a földre, de nem sok időm maradt ott tartózkodni, Jungkook már meg is fogott karomnál fogva, és felállított talpra. Kapkodva vette fel a leejtett szöveteket a földről és szorosan megfogva a kezem, rám nézett. 

-Rendben, figyelj ide Hyori. - nézett rám, de olyan arckifejezéssel, ha akartam volna sem tudtam volna máshova nézni. - Most nagyon gyorsan, futva el fogunk menni a bunkerhez, amit még apa épített, ahol bújócskáztunk kiskorunkban. Én megyek elöl, te jössz mögöttem. Soha! Soha, semmilyen körülmények között nem engeded el a kezem! Világos voltam? Fogod a kezem, bármi történik nem szakadsz el tőlem! Érted Hyori? - kérdezte én pedig bólintottam. Szorosan megfogtam a kezét, az ujjainkat is összekulcsoltuk, csak hogy erősebb legyen a kézfogás, Jungkook pedig egy mély levegővétel után kirongyolt a kis házból, velem együtt. 

Apró lábaim nem igazán bírták vele tartani a tempót, én mégiscsak 8 éves voltam, ő pedig 15 körül, de nem volt lehetőségem panaszkodni, sem pedig elesni, mert konkrétan az életünk múlt minden mozdulaton. Körülöttünk földig rombolt házak, füsfelhő mindenhol, ami megtöltötte tüdőm, ezzel nehézkessé téve a légzésemet. Halott emberek, amerre a szemem ellátott, és már messziről hatalmas terepjárók és tankok körvonalát kezdtem el látni. 

Hirtelen megtorpantam, mert Jungkook is azt csinálta, s körbenéztem. Mint egy katasztrófafilm. Vagy annál rosszabb, főleg mert a valóságban láttam. Szemeim nem bírtam levenni a már nem élő, vagy a még élő, de a halált váró emberekről, miközben a szívem megszakadt, ha csak eszembe jutott, valamikor a szüleim is így nézhettek ki. Azt a támadást mi túl éltük Jungkookkal és most csak reménykedni tudtam, ismét ránk mosolyog a szerencse. 

-Siess! Mássz le! - lökött egyet rajtam a bátyám, én pedig láttam, a kis ajtó már nyitva volt s alul a megpakolt táska várt rám. Gyorsan másztam lefelé, hogy Jungkook is követhessen engem, mikor valahonnan fegyver hangját hallottam dörrenni, s a testvérem mellém esett a földre. 

-Ne! - kaptam utána, félig már a menedékben voltam. - Ne, Jungkook! Kérlek, gyere velem! - sírtam, miközben a kezét szorongattam. Szemeit lassan kinyitotta, és szeretetteljesen nézett rám. 

-Menj le. - mondta halkan, és nehezen, erőlködve de kicsit tolt rajtam. - Menj le Hyori, hallgass rám. 

-Nem! Nem! - zokogtam. - Nem megyek nélküled sehova! Nem hagylak itt, nem hagyhatsz itt! Most ígérted meg, hogy velem leszel és vigyázol rám, és nem hagysz egyedül! Most ígérted meg, akkor tartsd is be! 

-Betartom, ígérem. - mosolygott erőtlenül. - Ott leszek veled, azt mondtam, a halálom után is. - motyogta, légzése pedig nehézkessé vált, szinte rendszertelenné. - Most pedig menj le. Bezárom utánad az ajtót. 

-Nem! Jungkook. - néztem rá a könnyeim mögül, Jungkook pedig végigsimított arcomon. Hirtelen köhögni kezdett, szájából pedig vér jött ki, ezzel engem félholtra rémítve,  de ő csak megtörölte a száját és elnevette magát. - Ne félj, nem lesz semmi baj. A bátyád vigyáz rád. Nézz a nyakadba. - nyögte, én pedig a nyakamhoz nyúltam. Kitapintottam rajta a vékony ezüst láncot, amit még anya adott nekem, és a rajta lévő két csillagot. Jungkook felnyúlt hozzám és egy mozdulattal letörte onnan a nagyobbik darabot. - Ezt elveszem. Ez nálam lesz, ez a kötelék ami majd elvisz hozzád. Veled leszek, legyek bárhol is. - mondta, én pedig a sírástól remegve odahajoltam hozzá és egy puszit adtam az arcára. 

-Szeretlek. - suttogtam remegő ajkakkal, Jungkook pedig csak becsukta a szemeit. 

-Én is. - magyarázta, majd utolsó erejével meglökött a kis lépcsőn, s végül rám csapta az ajtót.