Fake love(V) ~ Befejezett

13.rész

Taehyung POV:

Fáradtam dőltem végig az ágyamon, s lecsuktam a szemeimet, miközben Hyori és Jimin nevetését hallgattam. Mosolyogtam egy sort magamban, ha csak eszembe jutott az elmúlt nap minden pillanata. Boldoggá tett a tudat, hogy habár franc tudja, mennyit költöttem ma, sikerült valakinek örömet szereznem minden egyes vásárlással, s Hyorira egy fityinget sem sajnáltam. Elinte bátortalan volt, s bármiről úgy gondoltam, hogy tetszik neki, vagy háromszor kellett megkérdeznem, szeretné e, mire bevallotta, hogy igen. De minél többet tudtam meg róla, minél többet beszéltünk, később annál jobban nyílt meg előttem, s ha valami megtetszett neki, meg merte kérdezni, hogy mi az, kaphat e egyet. Ami pedig a legjobban meglepett, hogy soha nem tűnt telhetetlennek, vagy önzőnek. Ha nem kapott volna többet annál, amit korábban kapott, akkor is elégedett lett volna. 

Jól esett a gondolat, hogy életében először tőlem kapott fagyit. Amiből nem azért nem vettem neki sokat, mert nem akartam, hanem mert tudtam, vagy a torka, vagy a gyomra bánná a kegyetlen mennyiséget. 

Jól esett neki ruhát venni, mert bár otthon kerítettek neki egyet, de ez teljes mértékben a sajátja volt, és szerintem szebb is volt, mint amit rá adtak. 

Jól esett, hogy velem látott először utcai zenét. Olyan érdeklődéssel nézte a mini dobokat a szőnyegen, a rajtuk játszó férfit, a furulyákat, hogy szinte engem is izgalommal töltött el a játékok. Láttam apró lábát dobogni az ütemre, Jimin pedig már meg sem lepett, tudtam, hogy őt olyan szinten érdekli a zene és a tánc, mint engem a tudomány és a csillagászat. 

-Én szerintem megyek. - ásított egyet Jimin, miközben minden táskát lepakolt valamerre. - Nagyon jól éreztem magamat ma, remélem tetszeni fognak a kis ajándékok. - simogatta meg Hyori fejét, aki csak megemelte a kezeit, Jimin pedig mindenféle nehézség nélkül ölbe vette. Hyori a nyaka köré fonta a karjait és egy puszit adott az arcára, köszönetképpen a mai napért. 

-Köszönöm a nyuszit. - mondta nevetve. - Úgy néz ki, mint Jungkook. Anyáék és gyakran becézték Nyuszinak a foga miatt. - osztotta meg velünk egy újabb emlékképét, Jimin pedig csak csendben bólintott egyet, s letette. 

-Hát...nagyon szívesen. Bármit szeretnél, nem csak annak a majomnak ott. - mutatott rám, én pedig csak bemutattam neki az ágyon feküdve. - De nekem is szólhatsz. - mondta, Hyori pedig bólintott. - Aludj jól. - ölelte meg ismét, nekem pedig intett. - Majd holnap jövök. 

-Hát persze! - integettem vissza. - Ezzel az erővel már ide is költözhetnél. - motyogtam a párnámba, majd hallgattam, ahogyan az ajtó becsukódik és síri csend telepszik a szobára. Egy ideig maradtam egy helyben, de zavart a nagy nyugalom, így kinéztem a takarásból és megláttam Hyorit a földön üldögélni, ölében pedig az a szakadt és ócska baba volt, amivel idejött hozzám. Nagyot sóhajtottam, s lemásztam az ágyról, majd megigazítva a nadrágomat, hogy kényelmesen leülhessek, mellé telepedtem a földre. Annyi szép új játékot kapott, plüssöket,a nagy porcelán babán kívül még vagy három másikat, színes könyveket, és ruhákat, életemben nem láttam még ennyi lányos cuccot egy helyen, mint akkor. És mégis, hiába a sok giccs és cicoma, és újdonság, ő mégis ahhoz a kancsal babához ragaszkodott. 

-Ő a kedvenced igaz? - kérdeztem és a kis csúnya - valaha még biztos szép - játékra mutattam. 

-Igen. - mondta és megsimította a haját, aminek a fele talán már meg sem volt. - Anyukámtól kaptam. Egyszer kiesett a szeme... 

-És Jungkook visszarakta. De rosszul, ezért most kancsal. - fejeztem be rövidke kis történetét, s csak csendben bámultam rá, míg meg nem láttam a baba arcán egy könnycseppet. Pontosan az orra közepére esett, aztán egy újabb, ismét pont oda. Remegő gyomorral vártam, mi fog történni, fogalmam sem volt arról, mit kellene tennem. Nem nagyon tartozott az erősségeim közé egy szomorú lélek megvigasztalása. 

-Hyori...

-Meghalt, igaz? - kérdezte hirtelen, bennem pedig minden mondat, gondolat bentrekedt. Mit mondjak neki? Nyolc éves, én sem dolgoztam fel Jungkook halálát, a kezeim között távozott az élők sorából. Nekem mondta el az utolsó mondatait, az utolsó erejét is nekem szentelte. S még úgy is összetört az egész, hogy évekig nem láttam. De Hyori...Hyori egész életében vele volt, s ki tudja mennyi éven át, csak ő volt számára. Ő volt az apja, az anyja, ő volt mindene. Ő nevelte, ő vigyázott rá, ő tartotta el, ki tudja milyen áron, s még csak el sem búcsúzott tőle. Most hogyan mondjam meg neki, annak a fiatal fejének, hogy igen, a testvére halott? Úgy, hogy ne bántsam? 

-Hyori...

-Nem kell hazudnod. - mondta és megtörölte a szemét. Hangja gyenge volt és reszketeg, fájdalommal teli, de mégis annyira erősen visszatartotta. - Meghalt igaz? Meglőtték, mert láttam. 

-Annyira sajnálom. - mondtam, és közelebb csúsztam hozzá, hogy magamhoz ölelhessem. Éreztem a baba csapódását a combomra, majd a hátamon apró kis kezeit, ahogyan átölelt s hasamba fúrta az arcát a magasságom miatt és a helyzet miatt. Elinte csak remegett, majd az áttörés megtörtént, meghallottam vékony hangját, amit először csak visszafojtott, majd végül hagyta, hogy megnyugtassam és keserves zokogásba kezdett. Próbáltam nyugtatni, s egy kicsit ringatni, de nem egyszerű dolog volt ez, nem lepett meg, hogy bármit teszek, nem csillapodik fájdalma. Hol a haját simogattam, hol a hátát, ez volt a legtöbb, amit megtehettem érte. 

-M...mi lesz most v..vel..velem? - zokogta, én pedig csak közelebb húztam magamhoz, és a fülébe suttogtam. 

-Semmi. - mondtam halkan, olyan nyugtatóan amennyire csak tőlem tellett. - Én itt vagyok neked, és itt is leszek. Vigyázni fogok rád minden erőmmel, és nem fogom hagyni, hogy bármi is történjen veled. Olyan leszek neked, mint Jungkook volt. 

-Miért? - kérdezte és eltávolodott tőlem. Vörös szemekkel nézett vissza rám, én pedig arcát óvatosan megtöröltem. A lelkem sajgott a látványtól, azt sem tudtam, mit csináljak most vele. 

-Azért. - nyeltem egy nagyot, mert nem tudtam, mit mondjak erre. Mert megöltem a bátyád és ennyivel jövök neki? Mert a lelkemre kötötte az utolsó pillanataiban? Mert a lelkem szakad meg miattad? Mert már most sokat jelentesz számomra? Mert másra már nem számíthatsz? - Azért, mert...mert míg Jungook fentről vigyáz rád, addig én lent fogok. Azért, mert ezt kell tennem. - magyaráztam meg egyszerűen, és ismét magamhoz öleltem apró kis testét, amit ki tudja meddig rázott a fájdalmas és keserves sírás.