Fake love(V) ~ Befejezett

9.rész

Taehyung POV:

Kényelmesen fordultam volna egyet az ágyban, mikor félálomban éreztem, vissza a mozdulattal ha nem akarok leesni, mert már félig a végén egyensúlyozok, így helyette a másik irányba indultam, de arra is óvatosan, mert tudtam, Hyori is ott van és nem akartam közel kerülni hozzá. Nem csak azért, mert mégiscsak lány, s attól még, hogy kicsi, nem valami ékes a régi barátom húgával egy ágyban fetrengeni, hanem azért is, mert bár válaszolt nekem, és tette amit mondtam vagy kértem tőle, éreztem rajta, hogy nem érzi magát teljes mértékben kényelmesen velem. Emiatt nem is hibáztattam, persze, hogy nehéz neki megszokni az új helyet, az én jelenlétemet, azután, hogy évekig csak Jungkook volt ott neki. 

Jungkook...állandóan őt keresi, én nekem pedig a szívem szakad bele, hogy már most hazudok neki, és még mindig fogalmam sincs, hogyan magyarázom majd el, hogy ő már nem él, ami pedig a legszörnyűbb, ami tényleg kísértett éjszaka, hogy én öltem meg. Az utolsó pillanataiban én voltam ott vele, ő pedig még azzal a kevéske erejével is a testvérére gondolt és rám bízta. Vajon megértené Hyori, hogy én vagyok az a személy, akivel maradnia kell, ha élni akar? Hogy bennem tényleg megbízhat, mert bár azt eltitkoltam előle, hogy Jungkook halott, de egyébként teljesen őszinte voltam vele és a továbbiakban is az akarok lenni. Megígértem, hogy vigyázok rá. Megígértem, hogy vele maradok, s hogy nem ahogy, bármi is történjen vele. 

De mégiscsak nyolc éves, és én sem vagyok még korban felnőtt, teljesen tanácstalan voltam. Nem fogom tudni örökké bújtatni, mindig csak kifogást keresni, hogy megússzam a bátyjával kapcsolatos kérdéseit, és még ha velem is maradhat majd, mit kezdek vele? Hova teszem? Mit mondok anyáéknak, hogy ő kicsoda? Nem mondhatom el, hogy honnan hoztam, mert akkor biztos, hogy azon a napon vége, s lehet még nekem is. A városban sem volt mindegy, mit mondanak az emberek, mit hallanak vagy látnak, apa hírnevének semmilyen botrány nem tett volna jót. Okosan kellett döntenem. 

Oldalra pillantottam, vajon Hyori felkelt e már, bennem viszont minden megállt, mikor észrevettem, hogy az ágy üres, csak én fekszem benne. Gondolkodás nélkül másztam ki a takaró alól, és körbepillantva a szobában, görcs állt a gyomromba, még a nyomát sem láttam. Kifutva az előszobába, ahol a tegnapi asztal és maradékok még mindig ott voltak, Hyori nem volt semerre. Megijedtem és aggódni kezdtem, mert ez alatt az egy nap alatt, amit vele töltöttem, rájöttem arra, nem egy olyan gyerek, aki szó nélkül elmenne valahova. A legrosszabb eshetőség is eszembe jutott, ráadásul azt sem tudtam, mikor ment el. Vagy tűnt el, pontosabban. 

Kifutottam a folyosóra, de akkora házzal áldott meg minket a sors, hogy azt sem tudtam, merre kellene mennem. Merre kellene őt keresnem, és apámmal egy házban, sietnem kellett, mert nagyon rossz, ha előbb találja meg. Akkor tulajdonképpen nem élt sokkal tovább, mint Jungkook.

Lefutottam a földszintre, egyenesen el a konyha előtt, mikor lefékeztem, és lassacskán hátafelé tipegtem. Benéztem a résnyire nyitott ajtón, és megpillantottam Hyorit, anyám társaságában. Szemeim hatalmasra kerekedtek, főleg mikor láttam, hogy az ősöm mosolyogva néz rá, és elé tol egy másik tányért. Hyori nekem háttal ült, így az arcát nem láttam, de a lábát lóbálta a széken, és láthatóan többet evett, mint tegnap velünk. 

-Taehyung! - intett anyám, mikor észrevette, hogy alattomos módon leselkedek utánuk. - Jó reggelt! Gyere, egyél valamit és mutasd meg nekem a fejedet, tegnap nem is láttalak! 

-Ó, igen. - nevettem fel kicsit kínosan, és megvakartam a tarkómat. - Jó reggelt. - léptem oda hozzá, és adtam egy puszit arcára, majd Hyorira tévedt a tekintetem, aki mosolyogva nézett rám. - Szia. - köszöntem neki is, és megsimogattam a fejét. 

-Szia Tae. - köszönt vissza, én pedig leültem mellé, és vártam, hogy anya elém tegyen egy tányért, mert míg a helyemre mentem, addig már neki is látott nekem valamit készíteni. 

-Hol voltál? - kérdeztem tőle, ő pedig nagyot nyelve nézett rám. 

-Én...

-Szeretnél átöltözni? - kérdezte tőle anya, én pedig dühösen tettem keresztbe a karjaimat. Nem igaz, hogy akárhányszor akartam vele beszélni, valaki mindig elterelte a témát. Hyori bólintott - mint mindig mindenre - anya pedig csak elkiáltotta magát. - Eunha! 

Pillanatokon belül az egyik itt dolgozó lány lépett be a konyhába, és meghajolt előttünk. 

-Kérlek keress ennek a kislánynak valami szép ruhát. - tolta Hyorit egy kicsit előrébb, egészen a cselédhez. - Segíts neki átöltözni, a hajával kezdj valamit, hát rád bízom, csinosítsd ki. - magyarázott, mikor pedig indultak volna kifelé anya még utánuk szólt. - És ezt nem kérem, ezt parancsolom. Nem beszélgettek róla egymás között, nem akarok meghallani semmilyen beteg pletykát arról, hogy ő kicsoda. Teszitek a dolgotokat, és ha minden készen van, Taehyung szobájába kíséritek. 

-Igenis. - hajolt meg a lány, és kézen fogva Hyorit már el is tűnt a szemeink elől. Én csak csendben ettem, csakis a tányért nézve magam előtt, mikor anya megköszörülte a torkát. 

-Nem szeretnél valamit elmondani nekem? - kérdezte, én pedig felé sandítottam. - Például hogy egy nálad pár évvel fiatalabb lány, hajnalok hajnalán miért jön ki a szobádból? Mit csináltatok? 

-Semmit! - válaszoltam hirtelen. - Miket gondolsz? Nem csináltunk semmit! 

-Én elhiszem. - mosolygott anya. - De jó lenne, ha legalább nekem elmondanád mi történt. Apád kezei közül mentettem meg. Azt mondtam, hogy egy iskolai barátod, s attól, hogy apád nincs tisztában a barátaiddal, én igen. Ki ez a lány? Tetszik neked? 

-Mi? Dehogy! - tettem le a kést a kezemből. - Nem tetszik. Ő... - sóhajtottam és közelebb ültem anyuhoz. - Meg kell ígérned nekem, hogy ez közöttünk marad! Tanácstalan vagyok, és nem tudom, meddig tudom ezt folytatni. Nem tetszik nekem, de elveszíteni sem akarom...mert ő...valaki fontos számomra. Valaki, aki fontos volt számomra, ő bízta rám. 

-Jeon lány? - hallottam meg a kérdést, szemeim pedig hatalmasra kerekedtek. 

-Honnan...

-Ez a lány kiköpött apja. Akárcsak Jungkook volt. - suttogta közel hajolva hozzám. - Már akkor sejtettem, mikor megláttam. Olyan, mintha egy gyerekkori énjét látnám, kísérteties a hasonlóság. Minden mozdulatában őt látom. - magyarázta én pedig csak pislogva bámultam vissza rá. - És mivel tegnap abba a faluba mentetek, ahova annak idején ők is menekültek, szinte biztos voltam abban, hogy ő lesz az. - válaszolta, majd lecsukta a szemeit és egy mély levegő után rám nézett. - A többiek...

-Csak ő maradt. - mondtam megtörten, anya pedig bólintott. Szomorúnak látszott, ami nem lepett meg, legalább annyira szerette a szüleit, mint én a barátomat. - Jungkook kért meg arra, hogy hozzam el, mielőtt....mielőtt...

-Hagyd csak, értem. 

Bár elmondhattam volna mindent, ami a szívemet nyomta. Bár elmondhatnám, hogy a fia egy gyilkos...