Fake love(V) ~ Befejezett

25.rész

Taehyung POV: 

Csak egy pillanatra vesztettem szem elől a fiút, de egyébként hősiesen követtem egészen addig, ameddig észre nem vettem, hogy kezd fáradni, és a sebessége egyre csak csökkent. Ezt az alkalmat kihasználva nekilendültem, és az utolsó erőmmel a hátára ugrottam. Megingott a súlyom alatt, így mind a ketten a földön kötöttünk ki, gurultunk is pár métert, míg én nem kerültem fölülre. A csípőjére ülve markoltam meg a nyakát miközben a fejét a földbe csaptam. Felnyekkent alattam, miután pedig letéptem a fejéről a kapucniját, dühösen fürkésztem az arcát. 

-Hát ismét találkoztunk. - morogtam, miközben próbáltam a légzésem normálisra állítani. - Először azt hittem, rosszul emlékszem rád, de nem, tökéletes memóriám van, te kis nyakláncdobáló. - mondtam, emlékeimben pedig megjelentek az öt évvel korábbi események. Ez volt az a fiú, aki úgy tett, mintha eldobta volna a Jungkooktól kapott láncdarabot, aztán még be is húzott egyet nekem. - Csiripelj csak, mit keresel a városban? Miért is akartad Hyorit elvinni magaddal? Ki küldött? 

-Én...nem..én... - nyögte, mikor szorításom erősödött rajta. 

-Még tagadod? - kiáltottam rá. - Láttam, hogy rángatni próbáltad. Gyerünk, beszélj! - csaptam még egyet a fején, ő pedig összeszorított szemekkel megrázta a fejét. - Mit akarsz a húgomtól? 

-Semmit. Semmit. - mondta, az én agyamat pedig elöntötte a méreg. Nem mondott semmit, nem értettem mit keres itt, mit akart tőlem, Hyoritól, a városban, nem is kontrolláltam magamat. Szorításom egyre erősödött a nyakán, mikor is éreztem egy gyengéd érintést a vállamon. 

-Fiam. - hallottam apám hangját a hátam mögül. - Fiam. Hagyd. Majd én intézem. - szólt erélyesebben, mint az előbb. - Engedd el, megölöd. 

-Nem azt akarod te is? - kérdeztem vissza. - Nem annak örülnél, ha olyan lennék mint te? 

-Én már tudok tisztán gondolkodni. Te még nem. Engedd el, először meg kell tudnunk ki az. - húzott el az alattam nyomorgó fiúról, így a szorításom engedett rajta, és tágra nyílt szemekkel lélegzett fel. Gyűlölködve pillantottam rá, legszívesebben élve felvágtam volna, de apa miatt nem tettem. Azt csinál vele, amit jónak lát ezek után. - Menj haza. Hyori nagyon keres téged, nyugtasd meg. - mondta és felemelte a fiút a ruhájánál fogva. 

Egyszerűen nem értettem a történteket. Ennek az egésznek semmi értelme nem volt. Ez a fiú öt éve szórakozott velem, most ismét felbukkant. Hyorit el akarta vinni, de miért pont őt? Annyi kérdés zakatolt a fejemben, annyi mindent meg akartam tudni, de egyszerűen nem haladtam semmire. Nem értettem, nem találtam összefüggéseket. Vajon meg tudtam volna az eredeti szándékát, ha apa nem érkezik meg? 

Gondolkodásomból egy hatalmas dörrenés zökkentett ki, a következő pillanatban pedig éles fájdalom hasított a hátamba. Megremegtem attól a kegyetlen érzéstől, ami az egész testemet átjárta, és még annyira volt erőm, hogy megforduljak. A fiú, akit korábban láttam egy fegyverrel a kezében szaladt valamerre, mögötte pedig apának pár embere haladt, ő maga pedig felém. Az egész testem megbénult, én pedig a földre estem. Vagyis nem teljesen arra, mert valami puhát éreztem magam alatt, felpillantva pedig Jimin aggódó arcával találtam szemben magamat. 

-A francért kell neked mindig akcióznod meg hősködnöd! Meg ne mozdulj! - parancsolt rám, ahogyan ívbe feszült a hátam a fájdalom miatt. Szemeim könnybe lábadtak az intenzív érzéstől, miközben látásom hol homályosodott, hol élesedett. 

-Az a szemét. - szűrtem a fogaim között. - Még egyszer nem fogja megúszni. Legközelebb elkapom, lassan, kínok között fog meghalni, esküszöm. 

-Azt csinálsz vele amit akarsz, csak ne beszélj már. - könyörgött Jimin, miközben apám is odaért hozzánk. 

-Fogd meg óvatosan. - magyarázott Jiminnek, aki megfogta a felső testemet, nekem pedig ha elég erőm lett volna, olyan pofont adtam volna neki, hogy a feje leesik. Azt hittem meghalok a fájdalomtól. 

-Ez fáj! - nyögtem, miközben hallgattam Jimin sorozatos sajnálkozását. Nem haragudtam én rá, tudtam,hogy jót akar, de annyira szerencsétlenül fogott, hogy minden mozdulat rettenetes volt. 

-Bírd ki kérlek hazáig. - suttogta, éppen annyira, hogy halljam. - Nem csak Hyorinak van rád szüksége. Már csak te vagy nekem. - magyarázta, én pedig tudtam, mire céloz ezzel. Nagyon sok velünk egy korú fiú élt a környéken, de mi sosem engedtünk közel magunkhoz senkit. Mi hárman tökéletesen elvoltunk egymással, s mikor Jungkook elment, a közöttünk lévő kapocs még erősebb lett. Nem barátkoztunk senki mással, még a népszerűségünk ellenére sem, éppen ezért viseltük ennyire a szívünkön egymás sorsát. 

-Nyugi. - válaszoltam halkan. - Biztosan megmaradok. - mondtam, s reménykedtem tényleg fel fogok épülni, mert még sok dolgom volt még ezen a Földön. 

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - 

*Légyszi ne haragudjatok rám, de olyan jól szórakozok :D 

Ugye én tudom a végét, a további eseményeket, és látom itt a sok reményt, elképzelést meg mindeféle találgatást és röhögök a markomban, mert tudom, a fele helytelen XD De ugyanakkor boldoggá tesz, hogy van olyan izgalmas a történet, hogy gondolkodásra késztessen mindenkit <3 Úgy szeretlek titeket XD<3<3