Fake love(V) ~ Befejezett

37.rész

Meglepve néztünk Taehyung után, amint olyan sebességgel futott el mellettünk, hogy a hajamba is belekapott a levegő utána. Csak figyeltük, ahogyan minden erejét bevetve szalad valamerre, de a kezemet a szám elé kaptam, mikor megláttam, hogy egy idegen fiút tepert maga alá, olyan erővel, hogy métereken keresztül gurultak a homokban.

-Tae ne! - kiáltott utána Jungkook és elengedte a kezemet. Futni kezdett a földön verekedő fiúk után, és próbálta őket valahogyan szétválasztani kevés sikerrel. 

-Most megvagy te gyökér. - szorította a srác nyakát Tae, aki összeszorított szemekkel küzdött ellene, de az évek során a barátom olyan kigyúrt lett, olyan erős, gyors és határozott, hogy nyeszlett testtel esélye sem volt ellene. - Megpróbálod elrabolni a lányt, aki a világot jelenti nekem, aztán még bele is lősz a hátamba? Most meghalsz öreg. 

-Ne, Tae!  Hagyd. - kérlelte Jungkook először halkan, aztán hangosan, így ha eddig nem nézett minket az egész part, akkor ezután biztosan. - Ne csináld! Velem van! 

-Mi? - fordult felénk Taehyung, az alatta lévő pedig kihasználta, hogy elvonták a figyelmét, és lelökte magáról a támadóját, de nem támadt rá vissza. Helyette csak leporolta magát, mélyeket lélegzett és megállt Jungkook oldalánál. 

-Ne bántsd. Velem van. 

-Miről beszélsz? - vontam fel a szemöldökömet. - Ez a fiú, hogy lenne már veled? Öt évvel ezelőtt leskelődött utánam, megpróbált elrabolni, és még meg is lőtte a barátodat. 

-Tudom. - válaszolt Jungkook. - Én küldtem rátok. 

-Mi? - kérdeztünk vissza egyszerre értetlenül. 

-Igen, én voltam. Igaz, nem kértem tőle, hogy legyen erőszakos, annyi volt a feladata, hogy keressen meg titeket, és figyelje minden mozdulatotokat, hogy tudjam, merre vagytok, mit csináltok és mikor jön el a megfelelő alkalom, hogy találkozzak veletek. Minhyuk a barátom. Neki köszönhetem az életemet. - karolta át a srác vállát, mi pedig először össze néztünk, utána pedig vissza az egyre furcsábban viselkedő párosra. 

-Én ezt nem értem. 

-Ülj le. - tette le magát a homokba Jungkook, mi pedig mindannyian követtük a példáját. Én Taehyung mellé ültem, nagyon nagyon közel, a kezemet pedig megfogta, amivel igencsak magunkra irányítottuk Jungkook figyelmét, de egy mosoly után csak elfordult és belekezdett a mesélésbe. - Miután otthagytál, mert azt hitted, hogy meghaltam, nem voltál elég figyelmes, és nem nézted meg, hogy tényleg meghaltam e. Nem haltam meg, csak nem voltam magamnál. Nem tudom, hogy mi történt, de miután magamhoz tértem, egy apró kis faházban találtam magamat. Annyira fájt mindenem, hogy megőrültem volna legszívesebben tőle, de nem kellett sokáig szenvednem. Minhyuk talált meg és gondoskodott rólam. Ellátta a sebemet, kitisztította míg nem voltam magamnál, összevarta így nem is emlékszek az egészből semmire. Meséltem neki rólatok, azt hittem Hyori nem élte túl az egészet, ő pedig meglátott téged, mikor visszamentél a házunkhoz. - mutatott Taehyungra. - Azért vette el a láncodat, mert biztos akart lenni abban, hogy jó emberre gondol. Nagyon sokáig kerestünk titeket, mert én nem emlékeztem arra, hogy hol is laktunk, vagy hogy merre kellene mennünk utánatok, mígnem öt év elteltével Minhyuk megtalálta a várost. És benne titeket is. Így megkértem, hogy figyeljenek titeket, győződjön meg arról, hogy Hyori él és rendben van, te is jól vagy és Jiminnie is, és minden rendben van veletek. Tudtuk, hogy apád milyen és azt is, hogy nem bukkanhattam fel, mert meghaltam volna, nem akartam kockáztatni. Most jött el az idő, mikor tudtam, mindenki rendben van szellemileg, testileg, készen állnátok arra, hogy megtudjátok az igazat. Sosem haltam meg. És sosem felejtettelek el titeket egy pillanatra sem. Minden követ megmozgattam, hogy minél hamarabb lássalak titeket, s csak most jutottam el idáig. Sajnálom, hogy annyi fájdalmat okoztam, de minden tőlem telhetőt megteszek majd, hogy kárpótoljalak titeket. 

-Én is sajnálom. - szólalt fel a Minhyuk nevű. - Nem akartalak lelőni. De tudtam, ha akkor apád elkap, megtudott volna mindent, amit nem kellett volna, és ez volt az egyetlen lehetőségem, hogy elvonjam a figyelmét magamról és rád tereljem azt. Nem akartalak bántani. Ahogyan téged sem. - pillantott rám. - Csak el akartalak vinni a bátyádhoz. El sem tudjátok képzelni, mennyi kínt élt át nélkületek. Mennyire hiányoztatok neki. Én tartottam benne a lelket, mikor már majdnem feladta. Boldog vagyok, hogy vele lehettem és most részese vagyok ennek a nagy találkozásnak. 

-Köszönöm. - mosolyogtam rá hálásan és Jungkook felé kúsztam, aki tárt karokkal fogadta a lényemet. - Köszönöm, hogy akkor nem mondtál le róla és megmentetted. Hogy visszaadtad nekem. 

-Igaza volt. - nézett végig rajtam a fiú. - Gyönyörű egy teremtés a húga. 

-Hátrébb a szemeiddel. - fenyegette meg Taehyung. - Még mindig neheztelek rád, nehogy véletlen kinyomjam valamelyiket. 

Mindenki felnevetett Tae tiltakozására. Én Jungkook karjaiban ültem, Taehyung mellettem ült és amennyire tudott, engem simogatott a hátamnál, az ismeretlen fiú pedig jól szórakozva élvezte az új baráti körét, majd miután mindenki köszönetet mondott mindenkinek és kihálálta magát, úgy döntöttünk, vannak még személyek, akiknek jár az ehhez hasonló boldogság.