Fake love(V) ~ Befejezett

35.rész

-Bárcsak minden gyengeségem el tudnám rejteni...

Tekintetemet az ismeretlen fiúra emeltem, aki nem az előttünk lévő tengert, hanem az én arcomat bámulta. Tovább énekelte a dalt, ami annyira ismerős volt, amit éveken át hallgattam, ami olyan sokat jelentett nekem, amit soha senki, csak is egy ember énekelt nekem mindig. 

Jungkook. 

Felálltam a Taehyung által kreált szivecskében, és egy helyben vártam, mi fog történni. A fiú, aki szemeivel engem fürkészett, akinek a sötét haja homlokának egy részét eltakarta, egy lépéssel felém jött, és megállt tőlem, nem is olyan messze. Remegő kezekkel figyeltem minden mozdulatát, a gyomrom bukfenceket hányt, főleg, ahogyan még egy lépéssel közelebb került hozzám.

-Olyan virágot neveltem, ami nem nyílhat ki...

-Egy olyan álomban, ami nem válhat valóra. - fejeztem be a számomra olyan sokat jelentő dalt, a fiú pedig megállt tőlem pár centiméterre. Könnyes szemekkel néztem az arcát, féltem. Nem akartam semmire gondolni, mert rettegtem attól, hogy csak egy délibáb, egy álom, az elmém szórakozik velem. Kezeimet felemeltem és a két arcára helyeztem őket, érintésemre pedig nem vált köddé. 

-Lehetetlen. - suttogtam kettőnk közé, miközben hüvelykujjamat az ajkai felé vezettem. Eszembe jutottak Taehyung szavai. 

"Tudod honnan ismertem meg? Az anyajegyről az ajka alatt" 

Remegő ujjal haladtam a szája fele, és feljebb toltam az alsó részét, hogy meglássam, vajon ott van e, amit keresek, ami bebizonyítja nekem, hogy nem tévedek, nem álmodok. Kettőt pislogtam, mielőtt megtettem volna a végső mozdulatot, s csak figyeltem, hogy a fiú csendben tűri, ahogyan konkrétan tapogatom. Amint viszont megláttam az apró, barna kis pöttyöt, pont ott, ahol kerestem, az egész testem gyenge lett, és össze is estem volna, ha nem kap el. Két kézzel kapaszkodtam izmos és erős felkarjaiba, miközben egy percre sem szakítottam meg a szemkontaktust. Hatalmas szemei könnyekben úsztak, majd folytak végig az arcán, remegő ajka pedig szólásra nyílt. 

-Szia, Hyori. - köszönt rám, hangjától pedig lecsuktam a pilláimat. Ő volt az, akár száz év után, bárhol, bármilyen körülmények között felismerném a testvérem hangját. 

-Jungkook. - motyogtam félig kábán, mert nem bírtam felfogni, hogy tíz év...tíz év elteltével találkoztam vele. Vele, akiről azt hittem halott, akiről azt hittem itthagyott magamra, akire annyit vártam, akiről annyit álmodtam, éveken át, tíz éven át. Itt volt, engem tartott, beszélt hozzám és én ébren voltam, a valóságban jártam, a vízparton. - Jungkook! - ugrottam fel a nyakába, éppen hogy el tudta a saját fejét hajtani, mielőtt még megfejelem. - Istenem! Istenem! Istenem! - kapaszkodtam körömmel bele, lábaimat a dereka köré kulcsoltam. - Biztosan álmodok, ez nem lehet igaz! - zokogtam a nyakába, ő pedig erősen tartva a hátamnál fogva hasonlóan cselekedett. Pillanatokon belül térdre ereszkedett a puha homokba, de egy percre sem engedett volna el, ott simogatott ahol ért, miközben folyamatosan a nevemet mondogatta. 

-Annyira sajnálom Hyori. - suttogta. - Annyira sajnálom, hogy egyedül hagytalak. Hogy nem tartottam meg az ígéretemet. Annyira sajnálom, de most már itt vagyok. Élek Hyori. 

-Mondd újra! - kértem. - Mondd ki. Mondd ki, tudnom kell hogy ez nem az agyam szüleménye. 

-Élek Hyori. Élek. Élek. - ismételgette, és minél többször hallottam, annál jobban elhittem, hogy ez mind a valóság, mind igaz. Jungkook él, a testvérem él. Tíz évet vártam, de most itt van és él. 

Eltávolodtam tőle, de továbbra is fogtam, nehogy eltűnjön a szemeim elől. Szemei sötétek voltak, haja sötét volt, bőre hófehér, pont mint nekem, pont amire emlékeztem. Ajkaimat az arcára nyomtam, majd a másikra, aztán ismét az előzőre, nem tudtam felfogni, elfogadni, hogy ez mind igaz. 

-Itt vagy. - néztem rá fátyolos tekintettel. - Semmit sem változtál. Talán izmosabb lettél. 

-Te viszont rengeteget, alig ismerlek meg. - simította hátra a hajamat. - Gyönyörű vagy. Egy kész nő. Gyönyörű húgom van. - mondta, én pedig ismét a nyakába borultam, szorítása erősödött a hátamon. 

-Annyira hiányoztál Jungkook. Azt hittem, meg fogok halni. Közel álltam hozzá, nagyon nagyon közel. - mondtam el neki őszintén, amit éreztem. 

-Sajnálom drágám. - suttogta. - Sajnálom, nem így akartam. De egy valamit akkor is tudtam. Hogy élni fogok. Élnem kell. Meg foglak keresni, figyelni foglak és vigyázni fogok rád. Annyira szeretlek Hyori. - mondta, könnyeim pedig erősödtek, már rendesen fázott az arcom a rajta lévő nedvességtől. 

-Én is Jungkook. Én is. - biztosítottam róla, a továbbiakban pedig egyikőnk sem szólt semmit, csak ültünk a parton, a homokban és összebújva próbáltuk bepótolni az éveket, amiket egymás nélkül töltöttünk. 

S mikor már azt hittem, ennél boldogabb nem lehetek, az ég úgy gondolta, ideje adni még több örömkönnyet nekem. 

------------------------

Na tessék, nem bírom nézni a szenvedéseteket😂😂💕