Fake love(V) ~ Befejezett

20.rész

Taehyung POV:

Két hónap elteltével kissé szomorúan néztem körben az üres szobámban. Két hónapig élveztem magam mellett Hyori jelenlétét, a fotelomban lévő babáit, a szekrényemben kialakított helyet a ruháinak. Két hónapig voltam vele minden nap, s kissé szokatlan volt ismét egyedül birtokolnom a hatalmas szobámat. Bár nem volt messze tőlem, összesen körülbelül öt méterrel volt arrébb a szobája, mint az enyém, mégis fura volt, hogy látszólag minden olyan volt, mint előtte. 

Miután anyám meggyőzte apámat, hogy egy régi, poros szobát újítsunk fel az új lányuk számára, s ne az enyémben nyomorogjunk ketten - nem mintha nem férnének el legalább öten benne - apa cselekedett, és két héten belül Hyori már búcsút is intett nekem, és minden cuccával együtt szépen elhagyott egy saját birodalomért. Fehér zsebkendővel integettem utána, amit apám egy gyengéd nyakassal jutalmazott, ahogyan a kamu könnyeimet is. Még mindig nevetek a reakcióján, mikor meglátta az új szobát. 

"Ez a szoba elkeserít"  - jelentette ki, ami nem lep meg, ugyanis Hyori szobáját a rózsaszín dominálja. A bútorok az egyetlenek, amik fehérek, de még a kanapé is rózsaszín virágokkal van tele, az ágya fölött pedig csipkés baldachin pihent. Hyori és anya természetesn értékelte a végeredményt, közölték velünk, hogy nem tudjuk mi a jó, mi kell egy nőnek és elvonultak csendben ünnepelni és berendezkedni. Boldog voltam, hiszen anya nem is tudom, mikor volt utoljára ennyire izgatott, bármiről is legyen szó, apa pedig már attól boldog volt, hogy anyának örömet szerzett. S bár tudtam, egy kisebb vagyonba került míg a szoba elkészült, hiszen minden bútor kézzel készített volt, ráadásul fehérre festve, az ágyneműk, a huzatok a legminőségibb anyagból voltak, amelyekre akár hónapokat is lehet várni, mire megérkeznek. 

Fogalmunk sem volt arról, hogy anya miért imádja ennyire a lányt. Első körben arra gondoltunk, hogy talán azért ennyire boldog, mert végre van egy lány az életében, akiről gondoskodhat s akinél kiélheti a nőies oldalát,  mindenféle szép cuccokat vehet neki. Én viszont valahol tudtam, valahol a lelkem mélyén éreztem, hogy több van ebben a szeretetben, mint egy sima rajongás. Volt bennem egy olyan gondolat, hogy anya nem annak örül, hogy Hyori lány, hanem annak, hogy kinek a lánya. Azt tudtam, hogy Jungkook anyukája nagyon jó barátnője volt, míg még itt laktak a közelben, s hogy miatta vigyáz ennyire rá. S hogy őszinte legyek, nem annyira bántam. Sokkal egyszerűbb dolgom volt így, hogy élveztem a szüleim támogatását magamon. 

-Taehyung. - lépett be apám az ajtómon. - Anyád és Hyori elmennek a piacra, valami vásár van, ami engem biztosan nem érdekel, s gondolom téged sem. Gyere velem. - mondta, látva pedig értetlen tekintetemet beljebb lépett és bezárta maga mögött az ajtót. - A faluba. 

-A faluba? Minek? - kérdeztem. 

-Állítólag egy ismeretlen csoport tanyázik ott, és meg akarunk győződni arról, hogy nem jelentenek ránk veszélyt. Hallottam, milyen jó voltál a múltkor. Úgy gondoltam, nem kell, hogy tudassam veled, nem kell, hogy elbízd magad, de büszke vagyok rád. Egy lövés és valaki meghalt. Valaki, akinek biztosan meg kellett halnia. 

-De mi van, ha nem? - néztem rá kicsit félve. - Mi van, ha olyanok haltak meg, akiknek nem kellett volna? Mi van, ha még szükség lett volna rájuk? Mi van, ha volt valakijük, akik most szenvednek a hiányuktól? 

-Azok az emberek, akik megérik az életet, akik fontosak, itt élnek a városban. Vagy egy másikban, de ilyen körülmények között. Mindenki más, aki falukban telepedik le, vagy ilyen pár házból álló kis helyeken, azok nem illenek ide. Vagy lázadók, vagy olyan eszméket képviselnek, amiket mi nem tűrünk meg. A múltkori kis összecsapás az szinte semmi volt. És én azt akarom, hogy egyre gyakrabban gyere velem, egyre több mindent tudj, hogy később ne legyél puhány, és rád bízhassam amit kell. Itt van anyád, a húgod. - mutatott maga mögé, az ajtón túlra, ahol az említettek valószínűleg indulásra készen álltak. Jól esett apám szájából a "húgod" szót hallani, hiszen ez azt jelentette, hogy teljes mértékben elfogadja Hyorit, s fogalma sincs arról, hogy akire lassacskán a sajátjaként tekint, az az ellenségének a gyereke. De megnyugodtam, hiszen tudtam, hogy így teljes mértékben biztonságban van és nem kell attól tartanom, hogy bármi is történik vele. Én nem mondok senkinek semmit, anya nem mond senkinek semmit, Hyori sem beszél és Jimin se és minden boldog lesz életünk végéig. - Na, öltözz és menjünk. - mondta miután megveregette a vállamat és kiment. Csak bámultam utána, és elcsodálkoztam, vajon mindig is ilyen kegyetlen volt e, vagy csak mostanában jött rá a gyilkolhatnék. Ha a családjáról volt szó, mindig a kedves oldalát mutatta és a türelmeset, a maga módján, mert sosem volt egy érzelmes alak, de ha elborult az agya, döbbenet miket tudott gondolni és mondani másokról. Amiket meg is cselekedett.

Nagyot sóhajtva vettem fel az egyenruhát, ami nekem is volt, de mikor igazítottam meg a zsebeit, hogy rendben álljanak, megütközve tapintottam ki egy kis kemény tárgyat. Ahogyan kivettem és a fény felé tartottam, észrevettem, hogy az a csillag volt az, ami Hyori nyakláncáról is hiányzott s amit Jungkook adott nekem ide, mikor megtaláltam. Az emlékek vízesésként zúdultak rám, olyan hirtelen, hogy le kellett ülnöm. Szinte újraéltem minden pillanatot, az eseményeket, hangok olyan valósak voltak, mintha csak egy filmet néztem volna. Tenyerembe zártam a kis csillagot és a szívemhez tettem azt, ahogyan magamban még vagy százszor megígértem régi barátomnak, hogy megtartom az ígéretem, teljesítem minden kérését, s bármi történjen, megvédem a húgát, ha az életem lesz az ára is. 

- - - - - - - - - - - - - - - 

Csendben bámultam kifelé az ablakon, miközben ugyanúgy haladtam a falu fele, mint két hónappal korábban. Akkor, még nem is tudtam, hogy én is egy gyilkos leszek, aki nemcsak, hogy egy barátját öli meg, hanem pár órával később egy gyerekkel fog menekülni haza. Emlékeztem a pillanatra, mikor meghúztam a ravaszt, ahogyan láttam egy testet a földre esni, miattam. Bántott a tudat, hogy Hyori otthon van, és biztosan gondol rám, szeret engem, megnyílt nekem, és úgy tekint rám, mint a testvérére, hogy megbízik bennem, miközben aki kegyetlenül megfosztotta az egyetlen embertől, akit mindennél és mindenkinél jobban szeretett, az én voltam. Tudtam, hogy egy dolog van hátra, ami egy kicsit könnyítene a lelkemen és ami egy kicsit jobbá tehetné az ő életét is nálunk.

Meg kell néznem a házukat.