Fake love(V) ~ Befejezett

36.rész

Taehyung POV:

Mosolyogva kaptam fel a kezembe az apró kis dobozkát, amiben egy csodás ki ajándék pihent, valami, ami minden érzelmemet kifejezte, ami egy hatalmas lépés volt mindkettőnk számára. Az egyszerű, de annál szebb gyűrűt Hyorinak vettem és tartogattam már egy jó ideje, az egészet szépen kiterveltem, anyu és Jimin segítségével pedig lassan, de meg is valósítottam. Ameddig anya lekötötte a lányt, addig Jimin lement a partra, és megcsinálta nekem a szív alakú virágsort, nekem annyi feladatom lett volna, hogy elvigyem őt oda és megkérjem a kezét. Mondjuk ez össze is jött volna, ha én ökör nem hagyom itthon a gyűrűt, de nem baj, nem kellett sietnem, Hyori megvárt. 

Lassan, megfontoltan haladtam a part fele, azon gondolkodva mit mondjak majd neki, hiszen ez volt az egyetlen dolog, amin még nem gondolkodtam. Nem akartam túl picsogós, nyáltengertől csöpögő szöveget, ugyanakkor azt akartam, hogy hatásos legyen, hogy kifejezze rendesen mit is érzek iránta, és meggyőzzem annyira, hogy igent mondjon nekem. Próbáltam a többi szerelmespárt nem feltűnően megnézi, hátha látok valami ihletforrást, vagy valami romantikus eszembe jut, mikor valami furcsát vettem észre. 

Hyori ott volt, ahol hagytam, ez nem volt kérdéses, viszont nem tudtam mire vélni a cselekedetét. Egy vadidegen fiút ölelgetett, aki legalább annyira kapaszkodott a lányba, mint ő bele, nem lehetett félreérteni a helyzetet. Először Jiminre gyanakodtam, de bíztam benne annyira, hogy ő nem döfne így hátba, meg aztán Hyori sem tűnt hűtlen fajtának. Lehet nem is ők azok, de sehol máshol nem látok szív alakú mintát kirakva virágokból, meg aztán csak megismerem a barátnőmet, nem? 

Érdeklődve haladtam az ölelkező páros fele, szememet le nem vettem róluk, a dobozkát pedig a zsebembe mélyesztettem, úgy gondoltam, talán kicsit tolnom kellene az egész tervemet, ha már valaki így keresztbehúzta. 

-Hyori? - szólítottam meg a szerelmem, aki a neve hallatán elszakadt a fiú öleléséből, és a szemeit megtörölve rám pillantott. A tudat, hogy sírt, hogy valami bántotta, felrobbantott bennem valamit, és már el is rántottam a fiú elől, arra kényszerítettem, hogy rám nézzen. - Mi a baj? Mi történt, miért sírsz? Bántott? - mutattam a sötét hajúra, aki meglepően kedves szemekkel nézett vissza rám, nem tudtam, miért, de mintha hálásan csillogtak volna a szemei. 

-Nem, nem. - rázta meg a fejét Hyori és ismét megtörölte könnyektől nedves szemeit. - Nem, Tae. Én...én...

-Mit csináltál vele? - kaptam el a gyerek ingjét a nyakánál fogva, aki először döbbenten, utána pedig mosolyogva bámult rám, ezzel engem teljesen összezavarva. Min szórakozik ilyen jól? 

-Ne, Tae! Ne! - kapta el a karomat Hyori, ha pedig eddig nem voltam ennyire összezavarodva, akkor ezután már semennyire sem. Egyszerűen nem értettem, mi folyik itt, de kezdtem felszívni magamat. Hyori sír és egy idegen fiút ölelget, aki csak mosolyog, de az istenért sem szólalna meg. Megőrültek, vagy mi? 

-Mi folyik itt? - kérdeztem és elengedtem a srác pólóját, aki lesöpörte magát és felállt, velem szembe. Kicsit magasabb volt nálam, de nem annyira, összesen talán pár centivel. Hatalmas szemei csillogva néztek rám, ahogyan lassan megszólalt. 

-Köszönöm, hogy megtartottad az ígéretedet. Tudtam, hogy helyesen cselekszem, ha rád bízom a húgom. - mondta, én pedig kikerekedett szemekkel néztem rá. Mint valami fogyatékos, úgy néztem az előttem állóra, fejemben pedig visszapörgettem az eseményeket. Ez nem létezik. Lehetetlen. 

-Hazudsz. - vágtam az arcába, miközben Hyori ujjaira kulcsoltam az enyémeket. - Hazudsz. - mondtam, bár a lelkem mélyén megcsillant bennem egy apró, kicsike remény, talán mégsem hazudik, talán igazat beszél, talán ő az.

-Tudod, hogy nem volt szokásom. - vont vállat mosolyogva, fogai pedig kivillantak, ami még tíz év elteltével sem változtak semmit. - A csillag megvan még? Amit adtam? Hyung? - mondta ki a szót, amivel soha nem illetett senkit, csak engem, szívem pedig hevesebben kezdett verni. 

-Ez hihetetlen. - tátottam el a számat, majd elengedtem Hyori kezét, aki mellettem ismét sírni kezdett és ha minden igaz, akkor Jungkook karját ölelte magához. Közelebb léptem, s öntudatlanul is alsó ajka felé csúsztattam a kezemet, ott volt minden bizonyíték ami nekem kellett ahhoz, hogy elhiggyem, tényleg ő áll velem szemben. Amint pedig megláttam az apró kis pöttyöt, ami miatt olyan sok bosszúságot okoztam neki, szemeim könnybe lábadtak és nem foglalkoztam azzal, ki lát vagy ki nem, a nyakába vetettem magamat. 

-Te idióta. - vágtam hozzá a szavakat, Jungkook viszont csak nevetve a hátamra csúsztatta a kezét és megpaskolta azt gyengéden. - Hogy tehetted ezt velünk? Azt hittem meghaltál, nem is, tudtam, hogy meghaltál, hiszen láttam! Láttam! A kezeim között haltál meg! 

-Én is azt hittem, hogy olyan sorsra jutok. - mondta, miközben megsimogatta Hyori fejét, aki csak csukott szemekkel bújt az érintésébe, én pedig remegtem örömömben, mert tudtam, ha már így is ilyen boldog, erre még rá tudok majd tenni egy lapáttal. - De úgy látszik az égiek adtak még egy esélyt. Nehéz volt, de végül itt vagyok. 

-Ugye tudod, hogy magyarázattal tartozol nekünk? - kérdezte Hyori, Jungkook pedig bólintott. 

-Igen, készültem vele. Meg fogtok lepődni, számomra is felfoghatatlan, hogy itt vagyok, és végre tíz év után megtaláltalak titeket és veletek lehetek. - mosolygott, én pedig ismét Hyori csuklója után nyúltam, mikor Jungkook háta mögött megláttam valakit. 

A nyakláncos gyereket. Esküszöm, most elkapom, de vízbe fojtom az biztos.