Fake love(V) ~ Befejezett

22.rész

*5 évet ugrok a történetben. Hyori 13 éves, Taehyung 20

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

-Ki a következő? - kérdezte a tanárnő a tábla mellett állva, miközben körbenézett a kis termen. Felemeltem a kezemet, jelezve, hogy én jövök a feladatban. - Hyori? - mosolygott, miközben intett, hogy menjek ki. Miután felálltam, gyorsan megigazítottam magamon az egyenruhámat, főleg a nyakamban lógó masnit, és kimásztam az osztály elé, kezemben a rajzommal. 

-Én egy szomorú témát választottam. - pillantottam Ms. Songra, aki csak kíváncsian nézegette a kezemben lévő alkotást. - A képen a háborút ábrázoltam, katonákat és füstöt. Fegyvert még nem tudok. - vontam vállat, a tanár pedig nevetve megsimogatta a fejemet, miközben kivette a kezemből a képet és a táblára ragasztotta. - Ez van, ha az ember apukája katona, igaz? - kérdezte mosolyogva, azonban arca komorrá vált, ahogyan észrevette a kép közepén fekvő testet. - Hyori, az egy...halott ember? 

-Igen. - válaszoltam, szememet a festett fiúra ragasztva. - A háború áldozatokkal jár. Az a fiú csak egy a sok közül. - magyaráztam, Ms. Song pedig szomorúan bólogatott. 

-Köszönöm. Természetesen ez ötös, bár neked mindig minden munkád ennyit ér. Leülhetsz. - intett, miközben a vastag füzetbe, amiben a névsor volt és a jegyeink, beírta az újabb szerzeményemet. 

Szerettem iskolába járni. Már lassan három éve, hogy beirattak az egyetlen iskolába, ami a városban volt, miután felmérték a képességeimet és egy éves felkészítés után, már készen is álltam arra, hogy közösségbe jöjjek. Nem szépítem, nagyon féltem. Első nap nem mertem sírni, de halkan könyörögtem egy sort Taehyungnak, hogy maradjon velem. Nem beszéltem senkivel, csak üldögéltem egy üres padban, egy teljes hétig. Úgy terveztem, hogy majd csendben meghúzom magamat, és túlélem, bármeddig is kell majd oda mennem, hiszen a túlélés már a véremben volt, de ezt a tervemet keresztbe húzták a társaim, akik nagy szeretettel és törődéssel befogadtak. Megismertem mindenkit, aki az osztályban volt, és boldogan elmondhatom, mindenki a barátom volt. Nem volt olyan gyerek, akivel ne lettem volna jóban, a fiúk pedig sorban álltak a padomnál, mindig elhalmoztak valami széppel és jóval. Bár ez csak eleinte volt így, se Tae, se apa nem örült annak, hogy udvarolgatnak nekem, így egy idő után már nem kaptam virágot, csak pár szerelmes pillantást. 

Bár a fiúkkal nem nagyon foglalkoztam, főleg a lány barátaimmal töltöttem minden időmet, s évekkel később is, összesen két fiú volt akit közel engedtem magamhoz, akiknek odaadtam a szívem egy darabját: Taehyung és Jimin. A hétköznapokat Taeval töltöttem, míg a hétvégéket többnyire Jimin társaságában és úgy éreztem, végre én is normális életet élhetek. Reggelente felkeltem, és apa elvitt iskolába. A hajamat anya befonta, vagy bekontyolta vagy mikor mit csinált vele, az egyenruhám pedig mindig csinosan állt rajtam. A napokat az iskolában töltöttem, a többiekkel szórakoztam és játszottam és nagyon sokat tanultam. Esténként az asztalnál ülve kifaggattak arról, milyen volt a napom, mit csináltam, mindenki elmesélte a napjának az eseményeit, aztán tanultam vagy játszottam, zuhanyoztam és aludtam. És ez volt éveken át. Úgy éreztem normális gyerekkorom van, boldog voltam, hogy nem kellett szűkölködnöm, hogy ha valamit szerettem volna, minden gond nélkül megkaptam. Úgy éreztem ez az én jutalmam, amiért olyan jó és hűséges gyerek voltam, mikor semmim nem volt. 

Viszont Jungkook soha, egy percre sem ment ki a fejemből. Minden nap gondoltam rá, s sajnáltam, hogy ő ezt nem tapasztalhatta meg. Biztosan jó lett volna neki is ilyen körülmények között élni, minden este meleg ételt enni, s nem dolgozni napi szinten olyan fiatalon. Talán ha nem kellett volna rólam gondoskodnia, jobban éltünk volna, talán ő is boldogabb lehetett volna. De nem, neki olyan szomorú sorsa volt, hogy szegény körülmények között nevelte a testvérét, szülők nélkül s fiatalon is halt meg. Még az élete negyedét sem élte meg. Minden nap emlékeztem rá, olyanokat képzeltem, hogy ott van mellettem, ahogyan megígérte, s hogy vigyáz rám. 

-Hé. - bökte meg az oldalamat a padtársam. Annyira elgondolkodtam, hogy fel sem tűnt, az órának vége, én pedig lemaradtam a többiek előadásáról. - Mikor fog Taehyung érted jönni? - kérdezte, én pedig furcsán néztem rá. 

-Öm...nem tudom, hétköznap kiképzéseken van, nem sok ideje van szerintem értem jönni. Miért? 

-Mert bámulni akarom. Elképesztő jó pasi a bátyád. - magyarázta csillogó szemekkel. - De a másik fiú sem rossz. Mi is a neve? Tudod, a fekete hajú. 

-Jimin. - válaszoltam, mert más fiú nem járt értem iskolába. Igen, előfordult, hogy ők jöttek értem, de olyankor nem haza vittek, hanem sütit enni vagy valami apróságot vettek nekem. Tudtam, csak azért teszik, hogy sose érezzem rosszul magamat, és mindig sikerült nekik felvidítani, de mindig bántotta a lelkemet, ha valaki úgy hívta, a bátyám. Tudtam, hogy mindenki úgy ismer engem, Kim Hyori, a tábornok lánya, Taehyung húga, s ezt nem is bántam, legalább nem tudták, hogy ki is vagyok valójában. De valahányszor Tae a bátyámként lett emlegetve, úgy érezem egy fokkal távolabb kerülök az igazi testvéremtől. Attól, hogy már nem élt, még a testvérem volt és nem tudtam, mit kezdhetnék ezzel a bűntudattal. Olyan volt, mintha elfelejtkeztem volna róla, mintha megtagadtam volna az igazi nevemet és családomat. Pedig nem így volt. Csak élni akartam. - Tudod mit, majd megkérem, hogy jöjjön értem valamelyik nap, és akkor nézheted. - mondtam, ő pedig nevetve belém karolt miközben kilépkedtünk az iskola kapuján. 

-Nagyon jó barát vagy. - kacsintott rám, én pedig csak legyintettem egyet. - Amúgy Hyori, hallottad az új pletykát? 

-Nem. Mi az? - kérdeztem. 

-Állítólag egy ismeretlen mászkál a városban, főleg este, és a fiatal lányokat nézi. Nem csinál velük semmit, sosem, csak nézi őket. Nagyon félelmetes, apa engem nem is enged autó nélkül sötétedés után sehova. 

-De miért? 

-Nem tudom. Lehet, hogy keres valakit. Vagy egy szatír. - kapta a szája elé a kezét. - Tudod az mit csinál? 

-Nem, mit? 

Ekkor a barátnőm közel hajolt hozzám és a fülembe suttogott, válaszán pedig felsikítottam és elszaladtam előle, ő pedig csak nevetve futott utánam. 

--------------------------

Hellooou^^
Egy hete nem írtam, durva mi? Nyaralni voltam, s addig nem volt alkalmam rá, meg aztán kicsit pihenni is akartam, szóval yep. Ha valakit érdekel, tartok beszámolót XD
Remélem a rész tetszett, mindennek oka van, muhahaha már mindent kiterveltem, mehet az izgalom 😂😂