Fake love(V) ~ Befejezett

6.rész

Taehyung POV:

Feszülten ültem a helyemen, Hyorival az ölemben. Biztos voltam abban, hogy most fél, hiszen a fejére erőltettem egy zsákot, és nem tudja, mi történik körülötte, hova viszem, mit fogok csinálni vele. Legalább a bizalmát elnyertem annyira, hogy gond nélkül kivihessem a házból, el a szörnyű emlékek helyéről, el a halott testvérétől. De túl hirtelen cselekedtem, nem gondoltam bele a következményekbe. Nem tudtam előre, hogy hova fogom vinni. Haza kéne? Ott van apám, ha megtudja, hogy egy lázadó gyereke van nálam, nem kérdéses mit tesz vele, de ezek után lehet az én nyakamat is kitöri. A cselédek házába sem vihetem, azok túl pletykásak voltak, ha szegényke kikotyog valamit, vagy elszól valamit amit nem kéne, akkor ott is vége a dalnak. Talán oda kellene adnom valami idős néninek, aki boldogan vigyázna rá, senki nem jönne rá, hogy nem az övé. A pénz bármit megold. 

Ugyanakkor Jungkook szavai folyamatosan a fülemben csengtek. Megkért, hogy vigyázzak rá. Megkért, hogy legyek vele, ha ő már nem tud. De hogyan gondolta? Nem voltam nála sokkal idősebb, mit tudnék én tenni ilyen fiatalon? Még én is otthon éltem, a szüleimmel egy házban, nem voltak önálló döntéseim. Főleg úgy, hogy ez a gyerek Jungkook testvére volt, akinek az egész családja utálat tárgya volt a mi körünkben, csak mert annak idején elpártoltak tőlünk, és inkább a szegénységet és a függetlenséget választották. Megvolt a városban mindenük. Befolyásos személyek voltak,a szüleink világra szóló barátságot kötöttek egymással. És elég egy rossz döntés, hogy minden tönkre menjen. 

-Kijöhetek most már? - hallottam a vékonyka hangot, mire rémülten néztem először az ölemben lévő mocorgó testre, majd Jiminre, aki legalább akkora döbbenettel nézett rám vissza. - Nincs levegőm. - szólalt meg ismét, én pedig legszívesebben rákiáltottam volna, hogy fogja már be, éppen az életét próbálom megmenteni, mikor Jimin két lábbal beletaposott a fékbe, így a kislány majdnem kiesett az ölemből, éppen hogy magamhoz tudtam szorítani. 

Jimin csak felém fordult és egy erőszakos mozdulattal lerángatta a zsákot Hyori fejéről. A haja szétállt amerre csak tudott, szemei kissé hunyorogtak a hirtelen fénytől, babáját úgy szorította magához, mintha valami szerve lenne, másik kezével görcsösen kapaszkodott a pólómba a hasamnál. 

-Ez mi? - mutatott Jimin rá, én pedig köré vontam a karjaimat és közelebb húztam magamhoz. 

-Nem mi. Hanem ki. - helyesbítettem. - És ez egy kislány. 

-És mit keres itt? - kérdezte, én pedig vállat vontam. 

-Én...én nem tudtam bántani. - válaszoltam és valamiért öszönösen kapaszkodtam a gyerekbe. 

-Jaj, te meg az a gyenge szíved! - csattant fel Jimin. - Nem hozhatsz el csak úgy egy embert onnan! Ha kiderül, akkor véged van neked is, neki is és most már nekem is. 

-Hallgass már. - mordultam rá. - Megijeszted. 

-Hidd el, én vagyok a legkevésbé ijesztő azok közül ami még vár rá.  - hajolt közelebb hozzám, hangja egy fokkal halkabb volt. - Nem jósolok neki sokat. Egy vadidegen gyerekét csak úgy elhozod az oroszlán barlangjába. Hát megvesztél te? - kérdezte, én pedig megráztam a fejemet. 

-Nem egy idegen gyereke. - fordultam Hyori fele, majd kisimítottam a haját a szeméből. Ő csak csendben bámult vissza rám, majd Jiminre utána ismét vissza rám, de nem szólt egy szót sem. - Mondd el kincsem, hogy hívják a testvéredet? - kérdeztem ő pedig megdörzsölte a szemét. 

-Jungkook. Ott vár rám, ahova viszel, ugye? 

-Hát persze. - válaszoltam, majd felvont szemöldökkel fordultam a barátom fele, aki elnyílt ajkakkal nézett a lányra. 

-Lehetetlen. - suttogta, miközben megrázta a fejét. - Nem létezik. Mi a vezetékneved kislány? - kérdezte. 

-Jeon. - válaszolt Hyori. - Jungkook is Jeon. - magyarázta, mintha nekünk nem lett volna egyértelmű, de én csak mosolyogva bólintottam. 

-Most már értesz? - néztem rá, ő pedig enyhén megrázta a fejét, szemében könnyeket láttam csillanni. - Nem hagyhattam ott. 

-És Jungkook....

-Ne. - vágtam a szavába, ő pedig megértően bólintott. - Majd otthon elmondok mindent. Most ki kell találnom, hova viszem, mit csinálok vele. 

-Hát nem logikus, hogy hozzád? - kérdezte, én pedig hitetlenül néztem rá. 

-Neked mi bajod? - ráncoltam a szemöldököm. - Akkor már miért nem lökjük le a Taigetoszról? Legalább gyors halál lenne.

-Csak mondtam. - emelte fel védekezően a kezeit, majd ismét elindította az autót. Bár az utat nézte, láttam, ahogyan többször is Hyori fele pillant, szemében szomorúság és csalódottság csillogott. Tudta, mi történt a bátyjával anélkül, hogy elmondtam volna neki, s azt is tudtam, Jimin legalább annyira jó barátja volt Kooknak, mint én. Mi hárman mindig is valahogy kijöttünk egymással, s ha valamilyen oknál kifolyólag csak ketten voltunk, akkor is gondoltunk a harmadikra. 

Mikor Jungkook elment, egy ideig nem is jártunk össze, még ketten se. Nehéz volt feldolgozni a hiányát, s most, hogy tudjuk, nem csak átmeneti hanem végleges, még jobban éreztem valamilyen szakadékot. Nem közöttünk, úgy általánosságban. Bennem. 

-Nagyon szép kislány vagy. - mosolygott Jimin, csak hogy megtörje a hideg légkört. - Nagyon hasonlítasz Jungkookra. 

-Köszönöm. - mosolygott a lány és felemelte azt a retkes babát, ami nála volt és Jimin elé tolta. - Képzeld el, egyszer kiesett a szeme. De Jungkook visszarakta, csak rosszul, ezért most kancsi. - magyarázta a történetet, amit korábban én is hallottam, Jimin pedig felnevetett. 

-Igen? - kérdezte. - Jungkook ilyen ügyes volt? 

-Igen. - bólintott Hyori. - És okos volt. Erős és bátor. Mindig vigyázott rám. Mindig meleget árasztott nekem, mikor fáztam. És mindig nekem adta az ennivalót, mert azt mondta, én még kicsi vagyok és nagyra kell nőjjek. És mindig azt mondta, ne álljak szóba idegenekkel. De veletek beszélek, mert Ő azt mondta, hogy Ő Jungkook barátja. És most ő elhozott és elvisz hozzá. - mutatott rám, én pedig bólintottam. 

Jimin fájdalmas arckifejezéssel nézett rám, majd visszafordult az út fele, de tudtam mit gondol. Ez a kislány az egyetlen esélyünk, hogy még többet megtudjunk régi barátunkról.