Fake love(V) ~ Befejezett

19.rész

-Csukd be a szemed. - fordult felém Taehyung, míg valami a háta mögé rejtett. Mosolyogva próbáltam meg odahajolni, hogy meglessem, mit tartogat a kezében, de ő csak nevetve fordult mindig egy olyan irányba, amibe nem láthattam. - Na, nem ér lesni! Csukd be a szemed! - kérte ismét, én pedig végül tettem amit mondott, és becsuktam a szememet. A sarkamra állva hintáztam egy helyben, ahogyan vártam, mi fog történni, míg nem éreztem, hogy megfogja az arcomat, a következő pillanatban pedig valami hideg ért a fülemhez. - Nyugalom! - szólt rám, mikor húzódtam volna automatikusan félre, s erősen tartott, majd meghallottam. Közvetlenül a fülemnél, nagyon halkan, de mégis tisztán hallhatóan apró morajlás és víz hangja zengte be a fülem, a szemeim előtt pedig a tenger jelent meg, abban a képében, amit korábban láttam és az emlékezetembe vésődött. - Kinyithatod. - suttogta Tae, én pedig szemeim kinyitva oldalra pillantottam. 

-Ez mi? - vettem ki a kezéből az apró tárgyat, míg alaposan megnéztem azt. Egy apró, fehér, nagyon furcsa formájú kis dolog volt a kezemben, a hátsó részen sötét barna és szürke pöttyök díszelegtek, nagyon szép volt, s bár maga az anyaga kemény, mégis puha és sima volt a felülete. 

-Ez egy kagyló. - mosolygott a fiú, miközben szemét le nem vette róla. - Azt mondják, hogy a kagyló magában őrzi a tenger hangjait, s ha hazaviszed, és otthon is a füledhez teszed, akkor olyan, mintha a tenger mellett lennél. - magyarázta, én pedig érdeklődve nézek rá. 

-Ez igaz? - kérdeztem és ismét a fülemhez tettem. Megint hallottam a morajt, a kellemes zúgást, és elbűvölt, hogy milyen csodás dolgok léteznek, amiket eddig még nem is láttam. 

-Szerintem nem teljesen, de én szeretem elhinni az ilyen mondákat meg kitalált meséket. - vont vállat és végül a szemembe nézett. - Ha ezeket elhiszem, akkor mindig úgy érzem, ez a Föld nem is olyan rossz, mint amilyen igazából. Olyankor elfelejtem minden negatívumát és az olyan kedves kis történetekbe kapaszkodok, mint ez. Hogy egy kagyló magában hordozza a régi otthonát. 

-Ez kedves. - mosolyodtam el. - Megtarthatom? 

-Persze! - nézett rám kicsit sértődötten. - Neked vettem. És még van itt más is. - nyúlt a zsebébe, és kihúzott belőle egy vékonyka láncot. Hasonló volt ahhoz, mint ami már az én nyakamban volt. 

-Te jó ég. - hajoltam közelebb hozzá, és megigézve bámultam az apró kis gyöngyöt, ami Tae kezében pihent. - Ez gyönyörű! Soha életemben nem láttam még semmit, ami ennyire szép lett volna! - ámultam el pillanatok alatt, Tae pedig nevetve bólogatott. 

-Örülök, hogy tetszik, de ez nem akármilyen gyöngy ám. - kacsintott és felemelve a láncot, meglengette előttem a halvány rózsaszín kis csillogó gyöngyöt. - Ez igazgyöngy. 

-Miért, van nem igaz is? - vontam fel a szemöldökmet, Tae pedig egy pillanatra döbbenten nézett rám, utána viszont nevetésben tört ki. Csak csendben figyeltem, ahogyan jól szórakozik a kérdésemen, nem igazán értve, mi volt ebben annyira humoros, de azért megvártam míg befejezi. 

-Igen, van nem igazi is. - mosolygott.  - Az igazgyöngy nagyon drága, s nem mellesleg borzasztóan ritka is. Erről is van monda. Én azt hallottam, hogy az igaz gyöngy, az a tengerben élő sellők könnyei, de azt is mondták már, hogy a kagylónak a lelke. Éppen ezért, ha ezt kiveszik, a kagyló meghal. Valószínűleg ez a gyöngy itt, valamelyiknek az életébe került. 

-De ez szomorú! - biggyesztettem le az ajkam. - Most azért megöltek egy kagylót, hogy nekünk legyen egy szem gyöngyünk? - szomorodtam el, mert nem volt fair, hogy valakit megölnek, csak azért, mert nekik olyan kedvük van, vagy mert a saját boldogságuk fontosabb annál. 

-De nem az. - tiltakozott Tae. - Mert egy kagyló erre születik. Tudja, hogy ez a sors vár rá. Éppen ezért minden egyes gyöngyöt hatalmas szeretettel gondoznak, formálnak, hogy mikor eljött annak az ideje, egy csodaszép munkát tudjanak nekünk adni. Hát nem csodás? - nézte meg ő is, én pedig bólintottam. Meg kell hagyni, tényleg nagyon nagyon szép volt. - Tudod mekkora szeretettel bánt az a kagyló ezzel a gyönggyel? - kérdezte. 

-Mekkorával? 

-Amekkorával én adom neked. - hajolt közelebb hozzám, és a nyakamba tette a láncot. Viszont mikor előre nyúlt, hogy szemből is megnézze, hogy áll rajtam a kezébe akadt az anyutól kapott láncom is. - Ez mi? - kérdezte és megforgatta a kezében azt a fél csillagot, ami most árván fityegett. Tekintettel arra, hogy a másik Jungkooknál volt. 

-Ezt a láncot még anyától kaptam. - néztem le én is az ezüst ékszerre, és egy hatalmasat sóhajtottam. - Látod ott milyen? Törött. Jungkooknál van a másik darabja. Azt mondta, azért vette el, hogy majd ha egyszer elkeveredünk egymástól, a két csillag majd összehoz minket újra, hogy ismét együtt leszünk. Gondolom magával vitte a csillagot, oda, ahol most van. Bárhol is legyen az. - magyaráztam, arcomon pedig végigfolyt egy könnycsepp, miközben eszembe jutottak az események. Akkor láttam őt utoljára, mikor lelökött a kis bunkerbe, ahova ő is velem jöhetett volna. Együtt élhettük volna túl, hiszen mindig mindent túléltünk, egymást éltettük a szűkös éveket keresztül, s most mégis...egyedül maradtam, egy fél csillaggal a nyakamban. 

Tae magához húzott és szorosan átölelt ami jól esett fájó lelkemnek, és a hátára csúsztatva a kezemet viszonoztam az ölelését. Szívemet megdobogtatta a tudat, hogy van kire támaszkodnom, van ki velem legyen, mikor elkap a szomorúság és a magány érzése, s hogy rajta kívül más is itt van nekem. 

-Jól vagy? - suttogta a fülembe két simogatás között. 

-Igen. - motyogtam és elhúzódtam tőle. Megtöröltem az arcomat, és egy mély levegőt véve, egy mosolyt erőltettem magamra. - Éhes vagyok. - közöltem vele a tényeket, ő pedig nevetve helyeselt az ötletemre. 

-Én is. Tudok egy nagyon szuper kis kajáldát az utca végén. - mutatott a háta mögé. Míg ideadta nekem az apró ajándékait, addig elbújtunk egy szikla mögött a puha homokban, hogy ne zavarjon senki, de most, hogy megéheztünk, úgy gondoltuk a legjobb, ha visszamerészkedünk az emberek közé. - Meséljek neked addig valamit? - kérdezte és ujjait az enyémekre kulcsolta, hogy el ne vesszek a nagy tömegben. - Egyszer Jimin és én ezen az úton jöttünk végig, és nagyon sok jó nőt láttunk itt vásárolgatni. És annyira bele voltak mélyedve a nézelődésbe, hogy azt hittük, nem fognak figyelni semmire. És mikor elmentem mellettük, mindegyiknek a fenekére csaptam, majd gyorsan leguggoltam, így Jimin kapta sorban a pofonokat, de az egyik nő nagyon kigyűrt lehetett, mert akkora fülest adott neki, hogy két napig ott volt a tenyérlenyomat az arcán. Utána két hétig nem szólt hozzám, de megérte, akárhányszor láttam, azt hittem meghalok a nevetéstől. - kuncogott, s ahogyan a történet végére ért, addigra már harsányan nevetett a saját emlékein. - Lehet, ezt majd még egyszer megcsinálom vele. - gondolkodott hangosan, én pedig mosolyogva haladtam mellette. Jól éreztem magamat vele, s tudtam, időbe fog telni, de meg fogom szokni a jelenlétét magam mellett. 

- - - - - - - - - - - - - - -

*A kagyló valós történeten alapul, az én kagylómat írtam le, amihez nagyon nagyon kedves emlék köt, egy olyan embertől kaptam, akivel nem voltam együtt sokáig, de azért pár évemet széppé tette. Ha esetleg valakit érdekel, lehet majd valamelyik részhez idecsatolok egy képet.