Fake love(V) ~ Befejezett

32.rész

Taehyung POV: 

-Ezt nem értem. - néztem apámra kerek szemekkel. - Nem értem. Nem. Magyarázd el! Tudnom kell. - mondtam, miközben a kezemet a hátam mögé tettem, Hyori pedig megfogta azt. 

-Igaz. - nevetett fel és elengedte Hyori karját, aki teljesen mögém bújt és zokogva markolta a pólómat a hátamon. - Még mielőtt meghaltok, jár annyi, hogy tudjátok az igazat. - mondta s kilépett az ajtón, de nem volt távol sokáig, már vissza is, jött maga mögött rángatva anyámat, aki sírva követte, s akit olyan kegyetlenséggel lökött a földre, a lábaim elé. Automatikusan hajoltam le hozzá, és felsegítettem, hogy legalább térdelni tudjon, ha állni vagy ülni nem is. Elmémet elöntötte a harag és a düh, mert soha, senkinek nem tűrtem meg, hogy anyámra akár egy rossz szót is mondjon, kezet emelni rá, pedig pláne nem. 

-Megőrültél? - kérdeztem, miközben tűrtem, hogy életem két nője is rajtam eressze ki könnyeit. - Mi bajod van neked? 

 -Nekem? - kérdezte apám eszelősen, olyan volt, mint aki megőrült. - Nekem semmi bajom. Kérdezd csak meg anyádat, hogy mi történt a múltban, ami annyira felzaklatott. - mondta, de mivel az említett egy büdös szót sem tudott kinyögni, így apám folytatta. - Rendben. Akkor elmesélem én. Nem azért küldtem el a barátodékat a városból, mert más eszmében hittek. Mindig is más eszmét képviseltünk, mégis barátok voltunk. Legjobb barátok, sosem volt ezzel problémám. Azért küldtem el őket, mert annak ott. - mutatott Hyorira. - Annak az apja elvette feleségül azt a lányt, akit szerettem. Magába bolondította azt a lányt, aki végül hozzá mentem feleségül helyettem. De nem baj. Túl tettem magamat rajta. Gyereket szült neki, akit én úgy szerettem, ahogyan a saját fiamat, ahogyan téged szerettelek Taehyung. Ismét barátok voltunk, arra a nőre pedig nem tekintettem régi szerelmemként, megtaláltam a saját nőmet, aki megszült nekem téged. Az volt életem legjobb napja. Apa lettem a barátommal együtt, egy embernek nem is lehetne több kérése. A legjobb barátoddal szülővé válni. Aztán egy nap...tudod mit? Az a lotyó a földön majd elmondja. - mutatott anyámra, aki remegve nézett rám. Nem értettem, hogy mi történik, de a lotyó kifejezés egy gondolatot ültetett az elmémbe, ami csak reméltem, hogy nem igaz. 

-Sajnálom kisfiam. - mondta anyu, miközben kezével görcsösen markolta az enyémet. - Annyira sajnálom, hogy meg kellett tudnod. 

-Megcsaltad? - kérdeztem megtörve, mert sosem tudtam volna elhinni anyámról, hogy ilyenre képes. 

-Nem! Nem! - rázta a fejét, könnyáztatta arcával rám nézett. - Nem! Akartam...akartam őt magamnak, de neki nem kellettem. Felesége volt és egy fia. Ott volt neki Jungkook. Engem pedig nem akart. Soha semmi nem történt közöttünk, bármennyire is szerettem volna. 

-Az a szemét elvette mindkét lányt, akit valaha is kinéztem magamnak. - mondta apa, én pedig hitetlenül néztem rá. - Mennie kellett. Neki is, a nőjének is, a fiának is. És így jó volt mindenkinek! 

-Csak neked! - mutattam rá. - Csak neked volt jó! Elvetted a barátomat! Elvetted a legjobb barátunkat, nem csak tőlem, de még Jimintől is elvetted! Elvetted tőlük a jó életet, Hyoritól a szebb jövőt! Mindezt a saját sérelmed miatt! Hogy tehetted? Tudod te, hány ember életét tetted ezzel tönkre? A saját nyomorod miatt lettél ilyen szívtelen szörnyeteg! Mert az vagy, egy szívtelen szörnyeteg! Szégyellem, hogy te vagy az apám! - üvöltöttem rá, ő pedig egy pillanatra döbbenten nézett rám, majd elnevette magát. 

-Nem kell sokáig szégyellned. Hamarosan úgyis meghalsz. - simogatta meg a kezében lévő tárgyat. 

-Képes lennél megölni a saját kényelmed és boldogságod miatt? - kérdeztem hitetlenül, miközben elgondolkodtam azon, mikor hullott így szét az életem. Soha nem gondoltam volna, hogy apám a lelke mélyén ennyire gonosz, a végletekig romlott természete van. Remegtem, mert tudtam, nem szórakozik egy fegyverrel a kezében, és két élet múlik rajtam. A sajátommal nem foglalkoztam, de meg kellett volna védenem azt a két nőt, aki annyira számított rám, akik a világot jelentették nekem. Az egyik alanyi jogon számított rám, a másiknak pedig már csak én maradtam, akire támaszkodhat. És ilyenkor jöjjön elő egy okos megoldással az ember. - Válaszolj! Kérdeztem valamit! 

-Nem a boldogságom miatt öllek meg. - vont vállat. - Hanem mert eljátszottad a bizalmam és mert hátbaszúrtál. Megaláztál, hülyét csináltál belőlem. Te is, anyád is, és az a kis szutyok is ott. - mutatott a mögöttem álló lányra. 

-Ölj meg engem. - tártam szét a karjaimat, magam mögé tolva a többieket. - Ölj meg engem, őket pedig hagyd békén. - mondtam, szememből pedig folyni kezdtek a könnyek. - Itt vagyok én. Én hoztam haza Hyorit és vettem rá anyát, hogy hazudjon miattunk. Ölj meg engem. 

-Nagyon nagylelkű vagy. - kacagott fel apám. - De ez nem opció. Viszont lehetsz te az első. - mondta könyörtelenül, bennem pedig összetört minden, amit valaha hittem. Az ember, akit annyira tiszteltem és szerettem mosolyogva ereszt belém egy golyót. - Utolsó kérés? 

-Válaszolj nekem valamire. - mondtam.

-Mit szeretnél? - forgatta meg a szemeit. 

-Honna jöttél rá? 

-A nyakláncból. Én adtam az anyjának. - válaszolta halkan és felemlte a fegyvert.

Azon a napon pedig valaki meghalt.