Fake love(V) ~ Befejezett

11.rész

*Látom, hogy sokakat összezavar Hyori kora, és az, hogy mindenki azt hiszi, ő Tae barátnője...nem akarok erről beszélni, mert akkor később nem lesz értelme meg jelentősége, de egyet megsúgok: beteg sztori lesz, mint már említettem XD

- - - - - - - - - - - - - - 

Csak néztem a végeredményt a tükörben, de bármennyire is tetszett a látvány, erősen visszatartottam a mosolyomat s az eredeti érzelmeim. A fonat, mindkét oldalon teljes mértékben úgy nézett ki, mint ahogyan Jungkook is mindig csinálta, bár nem igazán értettem, hogy Taehyung miért ragaszkodott annyira ahhoz, hogy ő csinálja meg, mikor magamnak is meg tudnám. De mivel nem akartam vele vitatkozni, hagytam, hogy ügyesen kifésülje még egyszer, pedig Eunha már azt megcsinálta, aztán szépen kettéválassza és befonja. 

-Tetszik? - kérdezte rám pillantva, majd az egyik copfot a kezébe vette és játékosan meglóbálta.

-Igen. - válaszoltam. - Jungkook is mindig így csinálta. Nagyon hasonlít erre. 

Taehyung és Jimin összenézett, én pedig megértettem a dolgokat. Már nyitottam volna a számat, hogy megkérdezzem tőlük, igaz e amit gondolok, mikor Tae rám nézett. 

-Szeretnéd megnézni a várost? - kérdezte, Jimin pedig hevesen bólogatott mellette. - Mutathatok neked egy parkot, vagy a piacot, vagy néhány boltot ami biztosan tetszeni fog. - magyarázta, nekem pedig megdobbant a szívem a sok újdonság és érdekesség hallattán. Ezeknek a szavaknak a felét nem nagyon ismertem, vagy ha hallottam is, nem nagyon tudtam, mit takar magában. 

-Igen! - mondtam izgatottan, s lábaimmal aprókat dobogtam egy helyben, ami miatt a fiúk nevetni kezdtek. - Menjünk! Menjünk! - mondtam, mire Tae bólintott.

-Előtte szólok anyának. - tartotta ki felém a kezét, amit mosolyogva megfogtam, meglepetésemre pedig a másikat Jimin vette a sajátjába. Így voltam a két fiú közé szorítva, bár nem bántam, mert kissé megrémisztett a gondolat, mennyi mindennel fogok most találkozni, s mivel mellettük kényelmesen éreztem magamat, már nem remegtem belül annyira. 

-Anya! - kiáltotta el magát Tae, s rövid időn belül valahonnan előkerült az elegáns hölgy, akivel reggelit ettem. - Elmegyünk a városba, megmutatjuk Hyorinak a környéket, meg egy kicsit a számára ismeretlen helyeket. 

-Rendben. - bólintott, majd leguggolt elém, s kezeimet kiszedte a fiúk szorításából, és a sajátjaiba vette. - Figyelj rám. Te egy nagyon nagyon okos és ügyes lány vagy, ezért megbízok benned. Ezeket a fiúkat mindenki ismeri, mindenki tudja mit csinálnak, kihez tartoznak. Éppen ezért, ha valaki megkérdezi tőled, hogy ki vagy, mit csinálsz velük, te azt válaszolod, hogy egy barátnőm lánya vagy, külföldről. Érted? Nagyon fontos, hogy ezt jegyezd meg, s innentől kezdve bárki arról tudakozódik, hogy te ki vagy, ez a válaszod rá. Rendben van? - kérdezte én pedig bólintottam. - Mondd el, mit fogsz mondani, ki vagy? 

-Taehyung édesanyjának egy barátnőjének a lánya. Külföldről érkeztem. 

-Helyes. - simított végig a fejemen, s végül a fiúkra nézett. - Hallottátok mit kell mondani. Az én ismerősöm, hozzám jött látogatóba, és jelenleg Taehyung kíséri körbe a városban. Meg persze te. - nézett Jiminre. - Gondolom tisztában vagy mindennel. 

-Igen. - hajtotta le a fejét, én pedig kissé értelmetlenül néztem a jelenlévőkre, a szívem mélyén pedig úgy éreztem, talán jobban járok azzal, ha nem mondanak nekem még jelenleg semmit, nem bírnám elviselni. Éreztem, tudtam mit akarnak nekem mondani, de nem akartam hallani. Szemembe gyűlő könnyeimet visszatartottam minden erőmmel, remegésem igyekeztem kontrollálni, az évek viszontagságai során sikerült egész jól megtanulnom. 

-Szuper. Akkor menjetek fiatalok! Menjetek. - integetett mosolyogva, én pedig követtem a fiúkat, ahogyan ismét megfogták a kezeimet két oldalról. A földet bámultam és a lábamon lévő aranyozott szandálokat, amelyek olyan kényelmesek voltak, mintha csak rájuk szabták volna. 

Csendben haladtunk a folyosón és a lépcsőn, a már ismerős terepen, mikor a fiúk megtorpantak, én pedig felnéztem kíváncsiságomban. Az a férfi állt velünk szemben, akivel hajnalban összefutottam, s akitől Taehyung anyukája megmentett.

"-Te meg ki vagy? - kérdezte tőlem, s már nyúlt is a hátsó zsebéhez, amiből egy fegyvert húzott ki. - Nem fogsz válaszolni? 

-Én...én... - dadogtam, nem tudtam mit kellene tennem. Volt egy olyan érzésem, valami azt súgta nekem, hogy ne mondjam el neki ki vagyok. Nem bízhattam benne, egy belső hang csak azt mondogatta, ne csináljak semmit, ne válaszoljak semmi kérdésére, csak várjak. Én pedig hallgattam belső támaszomra, s vártam, a segítségem hamarosan meg is érkezett, pont mikor már a homlokom közepén támaszkodott a cső. 

-Drágám, mit művelsz? - jelent meg egy kellemes hangú nő a sarok mögül, amint pedig észre vett engem, felém szaladt és a karomnál fogva maga mellé húzott. - Mit csinálsz? Te jó ég, tedd el a fegyvered! Megijeszted. - ölelt magához, én pedig öszönösen egyik karommal átöleltem derekát. 

-Egy idegen gyerek van a házban. Szerinted? - kérdezett a férfi vissza. 

-Biztos vagyok benne, hogy nem csak úgy idetévedt. Taehyung szobájából jött ki? - védett tovább, mire a másik bólintott. - Akkor? Biztos, hogy Tae kis vendége az. Menj, öltözz fel, tudom, hogy megbeszélésed lesz ma. Én majd elbeszélgetek a kislánnyal, s majd elmondom neked, mi is volt. - magyarázta a nő, majd óvatosan és lassan maga mögött kezdett el húzni egy szobába. Belül az arany és a piros szín dominált és csodálatos volt a benne lévő látvány, egyszerűen vonzotta a tekintetemet. - Hajnali öt óra van. - magyarázta a nő, és leültetett egy hatalmas ágy szélére. Én csak figyeltem, ahogyan egy szekrényhez lép és kivesz belőle egy pár papucsot, ami eleinte hatalmasnak tűnt, de ahogy közelebb ért hozzám, láttam, hogy nem is sokkal nagyobb az én lábamnál. - Ezek a szobalányok mindig itt hagynak valamit a nagy munka közepette. Nem tudom kié, de biztos nem fogja hiányolni, míg nem szerzünk neked sajátot. - ült le mellém és csak bámult rám mindenféle érzelem nélkül. - Hogy hívnak? 

-Hyori. - válaszoltam, ő pedig felvonta a szemöldökét. - Hyori? Milyen Hyori? Nem ismerős nekem. Viszont az arcod...az arcod annál inkább. - méregetett gyanakvóan, de mikor látta, hogy nem fogok válaszolni, csak sóhajtott és óvatosan ledöntött az ágyra. - Nem lényeges. Nagyon korán van még, te csak aludj. Biztos, hogy fáradt vagy. Mikor felkelsz, én itt leszek. Ne aggódj, nem kell félned, itt biztonságban vagy. - magyarázta, majd csendben kilépett a szobából, én pedig egyedül maradtam az ágyban. Magamra húztam a takarót ami hasonlóan puha volt, mint Tae szobájában, s mire észbe kaptam, addigra már el is nyomott az álom." 

Ilyen emlékeim voltak az előttem állóról, ezért nem meglepő, hogy kissé féltem tőle, főleg, mikor egy lépést tett felém. 

-Ne haragudj a reggeli incidensért. Nem akartalak megijeszteni s nem szokásom fegyvert fogni mindenki fejéhez. De tudnod kell, szigorúan veszem a szabályokat, féltem a családomat, csak óvintézkedés volt. Ha hamarabb tudtam volna, hogy vendégünk érkezik, számítottam volna rád. Sajnálom. - mondta, én pedig válaszul csak bólintottam. A férfi is bólintott és kikerülve minket tovább haladt, a fiúk pedig értetlenül néztek rám. 

-Mehetünk. - vontam vállat és húztam egyet rajtuk, hogy befejezzék a bámulásomat és inkább vigyenek innen ki.