Fake love(V) ~ Befejezett

5.rész

Taehyung POV: 

Teljes mértékben ledöbbentem a kislányon, akit az ölemben tartottam. Soha nem gondoltam volna, hogy Jungkooknak van egy testvére, de aztán eszembe jutott, hogy miután elszakítottak minket egymástól, és a családjával elköltözött a városból, utána még esélyes lehetett, hogy szülessen egy testvére, és lám, igazat mondott, éppen most tartottam a karjaim között. 

Jungkook nézett rám vissza abból a csepp gyerekből. Minden szava, a szeme, a fogai, a mosolya, az apró kis teste, a hajszíne, minden porcikája régi barátomra emlékeztetett. Elszomorított a gondolat, hogy egyedül volt ezzel a lánnyal, hogy ő nevelte - mivel a szülőkre utaló jelek egy részét sem láttam - hogy ilyen okos és bölcs lett belőle, hogy ennyi tudást és észt adott át neki. Éreztem a szeretetet ahogyan bánt vele, a kettőjük között lévő kapcsot, és majd megölt a tudat, hogy elvettem őt tőle. 

Az a hatalmas bizalom és remény, hogy Jungkook él és vele marad és vigyáz majd rá, hogy ismét látja majd és együtt lesznek, apró darabokra tört, mert tudtam, hogy még kicsi, nem fogja fel a történtek súlyát, s hogy Jungkook már nem lesz vele többet. De ő várta, úgy beszélt róla, mintha vele lenne, még jobban szaggatta szívemet, mert nem tudtam, hogy mit fogok vele kezdeni a továbbiakban. 

-Várj. - hallottam vékony hangját a vállam felől én pedig ránéztem. - Nem visszük magunkkal a táskát? Jungkook pakolta. 

-Nem drága, nem lesz szükség rá. Ott, ahova megyünk minden lesz. Nem is egy, hanem sok! Mindenből sok lesz, ezekre nem lesz szükség. 

-De várj. - mondta ismét, én pedig próbáltam vele olyan türelmes és gyengéd lenni, amennyire csak tudtam. Nem akartam megijeszteni, de nem volt sok időnk, ha élve ki akartam őt innen vinni, mindenféle feltűnés nélkül, akkor nem lehetett várakozni erre meg arra, csak menni kell. Meg kellett őt mentenem. Olyan kicsi még, nem halhat meg. 

És Jungkook számít rám. Megbízott bennem. Elvileg ellenségek vagyunk, ő mégis rám bízta a testvérét. Nem okozhatok neki csalódást. 

-Mit szeretnél? - kérdeztem, miközben kipillantottam az ajtón.

-A babám. - mondta én pedig felnevettem. 

-Annyi babát kapsz amennyit csak szeretnél. Olyan szép ruhákkal, amiket még nem is láttál. Gyönyörű babák, nem is fogsz tudni válogatni. 

-De én azt szeretném. Anyukám csinálta nekem. 

-Hol az a baba? - sóhajtottam, ő pedig mozgolódva lemászott rólam. Türelmetlenül vártam, hogy visszamenjen a táskához, és kivegyen belőle egy rongyos kis babát. Normál esetben azt mondtam volna, hogy az egy szar, olyan luxus játékokat kap tőlem, amiktől a szeme kiesik a helyéről, de tudtam, ő más helyen nevelkedett. Számára az a csúnya, régi, kopott baba egy kincs. 

-Képzeld el. - magyarázta, miközben hagyta, hogy ismét ölbe vegyem. - Egyszer kiesett a szeme. - tolta arcomba a bizarr játékot, én pedig magamra erőltettem egy mosolyt. - De Jungkook visszatette a szemét. Nem rendesen, és most emiatt kancsi. De ez az én babám. - mondta büszkén, én pedig kisimítottam egy tincset a szeméből. 

-Ez csodálatos Hyori. - válaszoltam. - S ha kivittelek innen, még többet mesélhetsz nekem. De most figyelj rám. Legyél nagyon, naaaagyon csendben. Semmilyen körülmények között egy hangot ne adj ki, rendben? Ügyes leszel? - kérdeztem, ő pedig bólintott. - Helyes. Most pedig menjünk. 

-Ugye... - szólalt meg ismét én pedig frusztráltan néztem rá. - Ugye vigyázol rám? 

-Persze. - sóhajtottam. - Ha meg is halok is kiviszlek innen. 

A biztonság kedvéért azért a szájára tapasztottam tenyeremet, ő pedig érezte a súlyát annak, mennyire is csendben kell most lennie. A száját elengedtem, helyette pedig fejét a vállamra hajtottam, odafigyelve arra, hogy a szemei takarva legyenek, mert nem tudtam Jungkook ott van e még. 

Nem mertem megnézni. Nem akartam többet látni, mint eddig tettem, s nem akartam, hogy elgyengüljek az egésztől. Sietve körbenéztem, mielőtt még kiléptem volna minden takarásból és a legközelebb lévő kocsi felé futottam. Korához képest könnyű gyerek volt, amit betudtam a sok éhezésnek, s még jobban sajnáltam szegényt. Ezek után biztos voltam abban, hogy megmentem. 

-Hé! - kiáltott utánam valaki, bennem pedig az ütő megállt. Gyorsan a kocsi mögét tettem a gyereket és elé álltam, míg szembe találtam magam az egyik velem egykorú sráccal. - Találtál valamit? 

-Nem! - legyintettem. - Némelyik ház annyira szegényes volt, hogy meg sem érte körülnézni benne. 

-Ugye? - tárta szét a karjait. - Hihetetlen, semmi jót nem találtam. Na mindegy, nemsokára mindenki végez és mehetünk haza. Azért elfáradtam, meg aztán le is kell zuhanyoznom. Tiszta mocsok vagyok. 

Az biztos. Mindannyian mocskosak voltunk, ki kevésbé ki többet. Örömmel konstatáltam, hogy ezt most megúsztuk és hátra fordultam Hyori fele, aki a babáját szorongatva, fél kézzel a lábam fogta. Elkeseredetten néztem rá, mert tudtam, valószínűleg ő az egyetlen, aki túlélte ezt a mészárlást. Csak bámult körbe, szerencsére az ő házuk pont takarásban volt, így nem látott semmit, s szótlanul várta, mi fog történni. 

-Oké. - guggoltam le hozzá. - Nemsokára beülünk ebbe az autóba és elviszlek oda, ahova ígértem neked. Mit szólsz? 

-Rendben. Tetszik. - válaszolta én pedig végigsimítottam a fején. Hirtelen valaki rávágott egy nagy zsákot a kocsi nyitott részére, én pedig ijedten álltam a gyerek elé. 

-Ez az utolsó. - válaszolta a fiú. - Akarod vezetni ezt a csinikét? - paskolta meg az ajtót, én pedig sietve bólintottam. 

-Persze! Elviszem én, minden rendben! 

-Oké. Szólok apádnak, hogy a fél zsákmányt hazavitted. Jimin! - üvöltött valamerre, én pedig fejbe vágtam belül. - Menj Taeval vissza! Mi is megyünk utánatok! 

-Rendben. - kocogott mellém Jimin és behuppant a vezetői oldalra. - Én vezetek, muszáj engedned! Apám sosem engedi, hogy az övét vezessem, neked meg van sajátod. - mondta én pedig nem tudtam, mi tévő legyek. Hogy viszem el Hyorit, ha Jimin itt van? 

Hirtelen láttam magam mögött egy üres zsákot. Megfogtam és ráhúztam Hyori fejére, mielőtt még intettem neki, hogy ne szólaljon meg. 

-Miért nem teszed azt hátra? - kérdezte Jimin. 

-Törékeny van benne. - mondtam és az ölembe helyeztem a zsákot. 

-Jó nagy. - csapott rá egy hatalmasat, én pedig kikerekedett szemekkel néztem rá. - Kíváncsi vagyok mi van benne. 

-Majd meglátod. - rendeztem le gyorsan, de tudtam, Jimin sosem fogja látni, hogy mit hozok el innen. Ahogyan senki más sem. Majd elrejtem magamnál, vagy kezdtek vele valamit. Megoldom majd.