Fake love(V) ~ Befejezett

23.rész

Taehyung POV: 

-Utoljára mutatom meg. - állt meg előttünk a kiképző férfi. - Egyenesen tartjuk a fegyvert, és jó szorosan fogjuk, mert visszarúg. Megáll, kontrolláljuk a kezünket, hogy ne remegjen mint a nyárfalevél, és lő. Határozottan, óvatosan, pontosan. Érhető? - pillantott körbe, mi pedig egyszerre bólintottunk. - Nagyszerű. Mehet. - lépett el előlünk, mi pedig nekiláttunk a feladatnak. Addig ő mögöttünk járkált és figyelte minden mozdulatunkat, néha valakinek igazított egyet a testtartásán. Hozzám sosem jött oda, nem volt szükség rá. Mintha csak erre születtem volna, úgy találtam el sorozatban a célpontokat, legyen az álló vagy mozgó. Semmi nehézséget nem láttam a feladatban, és apám legnagyobb büszkeségére, én voltam a legjobb lövő a a csapatunkban. Egyszer sem vétettem mellé, éppen ezért gyorsan haladtam felfelé a létrán, és a kezdő helyről már a rendes katonák mellett gyakorolhattam, a korom ellenére is.

-Hallottad, hogy van valaki a városban? - kérdezte mellettem Jimin, miközben újratöltöttük a fegyvert. Ő legalább olyan jó volt, mint én, azzal a különbséggel, hogy ő a gyorsaságban és az erőben volt otthon, már eljött az az időszak, mikor nem akartam vele ujjat húzni, mert kisujjal átperdített a vállán. 

-Nem. Ki az? 

-Senki sem tudja. Általában csak este bukkan elő, s feltűnt apámnak, hogy sosem csinál semmit, csak bámul. Sötét sarkokból vagy fák mögül, és az iskola előtt van a legtöbbet. A lányokat nézi. Biztos valami szatír. - vont vállat, én pedig szorítottam egyet a kezemben lévő fegyveren. 

-Meg kell tudnom, ki az. 

-Miért? Hogy levadászd? - nevetett Jimin, és lőtt egyet. Igaz, nem pont a közepén találta el a táblát, hanem annál kicsit kijjebb, de még így is szép darab volt. 

-Igen. - magyaráztam és ránéztem. - Hyori is oda jár. 

-Évről évre keményebb vagy. - nézett rám oldalasan. 

-Mert évről évre szebb. - sóhajtottam. - Te is tudod, hogy mennyire szép már most. Nem akarom egy nap azt hallani, hogy baja esett, vagy eltűnt, vagy annál rosszabb, mert nem figyeltünk rá eléggé. 

-Tudom, hogy tetszik neked. - somolygott Jimin az orra alatt, én pedig csak morogva felé tartottam a kezemben lévő tárgyat.

-Vigyázz, el ne süssem véletlenül. 

-Úgysem tennéd meg. Ami tény, az tény. A szívnek nem lehet parancsolni, ha tetszik neki a lány, akkor ez van. 

-Ez nem olyan könnyű. - sóhajtottam. - Hyori a húgom. 

-De nem vér szerint. 

-Az mindegy. Úgy tekint rám, mint egy testvérre. A családunk tagja, a legjobb barátunk húga. Nem nézhetek rá úgy. Nem helyes. Ráadásul az egész város pletykálna, ha valami is történne, akkor meg apám tenne arról, hogy tényleg védőangyal lehessek számára, onnan fentről. 

-Akkor ez azt jelenti, hogy én megkaphatom? - nézett rám Jimin nevetve. Dühös tekintetemmel találkozva csak még harsányabban nevetett, s legyintett egyet, mondván, nyugodjak meg, nem kellene neki. Helyes, én is így gondoltam.  

Egész nap gyakoroltunk és edzettünk, így este fáradtan értem haza, egy gyors zuhanyzás után már nem volt erőm semmire, csak ülni a szobámban, és olvasni. Bár könyv volt a kezemben, igazából fogalmam sem volt arról, hogy mit olvastam, a gondolataim más helyen jártak. Ki lehet az az idegen, aki esténként a városban mászkál? És miért csak mászkál, miért nem csinál semmit? Egy idegen, aki egy másik helyen mászkál, általában tervez valamit, nem? Gyanús volt az egész, és aggódtam, mert Hyori volt a mindenem, a prioritásom, nem tudhattam őt veszélyben. 

Valaki kopogtatott az ajtómon, így letettem a kezemben lévő könyvet, és kiszóltam, hogy jöhetnek. Igyekeztem mosolyt erőltetni az arcomra, hogy ne lássák, éppen zavar valami, viszont amint megláttam, ki akar bejönni hozzám, mosolyom automatikus húzódott őszintére és teljes testtel az ajtó felé fordultam. 

-Szia! - dugta be a fejét az ajtón Hyori. - Mit csinálsz? - kérdezte aranyosan. 

-Olvastam. Szeretnél valamit? 

-Igen. - mondta. - Beszélhetnénk? 

-Persze, gyere csak. - intettem neki, és vártam, hogy mellém telepedjen a kanapéra. Nem gondolkodott sokáig azon, hogy mit is tegyen, a lehető legközelebb ült hozzám, és a felé közelebb eső karomnak dőlt, ujjaimat pedig a kezébe vette, hogy szórakozzon velük. - Mi baj? - kérdeztem, miközben kisimítottam egy tincset az arcából. 

-Ma...ma hallottam valamit. - kezdett bele halkan és felnézett rám. Szemeiben félelem csillogott, engem pedig feldühített a gondolat, hogy akad bármi is a környéken, ami őt ijedtté teszi, ugyanakkor pedig bátrabb is lettem, mert meg akartam semmisíteni, bármitől is féljen. 

-Mit? Mondd el. 

-Azt mondta ma egy barátnőm, hogy egy idegen van a városban. - mondta és egy mély levegőt vett. - Azt mondta, a lányokat nézi este. És én félek, mert nem akarom, hogy engem nézzen ki magának. Nagyon félek Tae. - mondta remegő hanggal, én pedig csak magamhoz öleltem és végigsimítottam a hátán. 

-Nem kell. - válaszoltam. - Nem kell. És tudod miért? Mert én vigyázok rád. Nem csak én, Jimin is és apa is. Azon vagyunk, hogy megtudjuk ki az, megtaláljuk és még azelőtt elrendezzük, hogy akár rád nézhetne egyszer is. Mit szoktam neked mondani mindig? 

-Ameddig lélegzel. 

-Igen. Ameddig lélegzem azon leszek, hogy téged mindentől megóvjalak. Még egy hangya sem csíphet meg mellettem, értve vagyok? - kérdeztem, ő pedig mosolyogva felnézett rám. 

-Szeretlek. - mondta és hozzám bújt, nekem pedig kétszer olyan gyorsan vert a szívem, mint eddig. 

-Én is szeretlek Hyori. - mondtam a saját fejemet az övére hajtva, miközben egy megoldáson kezdtem el agyalni, vajon mit kellene kezdenünk a gyanús betolakodóval.