Fake love(V) ~ Befejezett

26.rész

Taehyung POV:

Mikor magamhoz tértem, meglepően tapasztaltam, hogy a saját ágyamban fekszem, mellkasig betakarva. A hátam nem fájt olyan mértékben, mint korábban, de egy enyhe sajgás jelezte, hogy valószínűleg egy lyuk tátog a közepén, s mikor egy aprót mozdultam, kifejezetten nem tetszett neki. Szememet összeszorítottam, ahogyan az eddigi kényelmem fokozatosan halványodott, s felsóhajtottam, mikor azon gondolkodtam, hogyan jelezzek bárkinek is, hogy felébredtem. Az oldalamra pillantva láttam, hogy a függöny félig be van húzva, éppenhogy egy kis fény jön a szobában. Mocorgást éreztem az ágyon, és ijedten pillantottam oldalra, ahol először a sötét hajzuhatagot, majd végül az apró testet láttam meg, ahogyan hozzám bújva, de mégis kissé távol tőlem aludt. Hyori volt az. 

Mosolyogva néztem apró kis testére, 13 éves de alig nőtt meg az évek során. Vékonyka volt, úgy néz ki alkatilag, mert nem küzdött éhezéssel, de nem szedett fel semmilyen felesleget. Egyedül a haja nőtt, a derekáig ért, amit anyám imádott benne, mindig alkotott belőle valami szépet, illetve a szempillája volt még akkora, hogy rendesen árnyékot vetett az arcára. Csak néztem, ahogyan halkan szuszogott mellettem, két keze az arca alatt pihent így kissé összenyomta amúgy kis kerek, pirosas arcát. Csodaszép volt, a gyomrom megremegett tőle. 

-Hé. - simítottam egyet végig a haján, miközben halkan ébreszteni kezdtem. - Jó reggelt. - mondtam, és elmosolyodtam, ahogyan kinyitva a szemeit rám nézett. Először csak kábán bámult rám, de aztán szemei hatalmasra nyíltak, ahogyan realizálta, hogy ébren vagyok, és sietve felült, haja az oldalára hullott. 

-Tae. - esett a nyakamba, én pedig az ajkamba haraptam, ahogyan egy erősebb fájdalomhullám haladt végig az egész testemen, de nem szóltam rá semmiképpen, nem akartam megzavarni az örömét. Viszont mikor megéreztem a nyakamon a forró könnyeit, karom alatt a rázkódó testét, összeszorult a szívem, mert emlékeztem arra, mennyire félt azon az estén, abba pedig bele sem gondoltam, mit élhetett át, ameddig én ki tudja meddig nem voltam magamnál. 

-Ne sírj. - mondtam megtörten, mert utáltam, ha miattam sírt. Nem fordult még elő, hogy én okozzam a szomorúságát, maximum megijesztettem néha, de az sem volt szándékos. 

-Annyira féltem. - suttogta halkan, alig hallottam a szipogásától. - Annyira féltem, hogy te is megteszed velem. Hogy te is meghalsz, mikor megígérted, hogy velem maradsz. - mondta, nekem pedig akkor esett le, hogy Jungkook is így halt meg. Lelőtték, Hyori szeme láttára. S bár engem valószínűleg nem látott akkor, de a tudat maga is biztosan rémisztő volt. - Azt hittem, sosem kelsz fel. Annyira hiányoztál. - magyarázta gyorsan, miközben apró kezével a tarkómat cirógatta. 

-Semmi baj. - nyugtattam. - Nincs baj. Jól vagyok, látod, felkeltem. - simogattam a hátát. - Nem fáj. - hazudtam, mert a valóságban majd megőrültem minden mozdulattól, viszont nem akartam benne még nagyobb félelmet kelteni. - Minden rendben lesz. Megígértem, hogy itt leszek és be is tartom azt. 

-Jobban teszed. - mondta és eltávolodott tőlem. Hüvelykujjammal megtöröltem könnyes arcát, és felnevettem, ahogyan meglengette felém a mutatóujját. - Soha többet nem kaphatsz lövést. Értve vagyok? - tette csípőre a kezét, én pedig bólogatva tettem ígéretet neki. - Kérsz valamit? - kérdezte, miközben levett a csuklójáról egy hajgumit, és hátul lófarokba kötötte a haját. 

-Egy puszit. - csücsörítettem szórakozottan, szemeim viszont majdnem kifordultak a helyükről, mikor arcom helyett az ajkaimon éreztem meg az övéit. Egy pillanatig tartott az egész, és már le is mászott az ágyról, valószínűleg belőle nem olyan érzéseket váltott ki, mint belőlem. - Szólok anyunak, hogy ébren vagy. Biztos éhes vagy, meg kell neked gyógyszer is. Nem kell hazudnod, tudom, hogy fáj. - magyarázta és sietve elhagyta a szobát, az ajtót nyitva hagyva maga mögött. Mezítláb volt, megismertem a csupasz talpának a csattogását. Még mindig magam elé meredve feküdtem és a korábbi puszin gondolkodtam. Tulajdonképpen ez egy csók volt. Vagy annak egy fajtája. Attól a lánytól, aki amúgy nekem tetszik. Beteg vagyok. Biztosan beteg vagyok, Hyori sokkal fiatalbb nálam, nem akarhatok tőle semmit. Nem szabad, nem szabad. 

De Jimin igazat beszélt, a szívnek nem lehet parancsolni. Ha a látványától kétszer annyira dobog, ha a hangjától kétszer annyira dobog, a csókjától pedig majdnem kiszakad, sok mindent nem tudok kezdeni vele. Az eszem azt sugallta, ne is álmodjak róla, gondolnom kell a pletykákra és Jungkookra, ki tudja mit gondol ott fent, amiért ilyen érzelmeim vannak. A szívem pedig azt kiáltotta, hogy kell nekem. Hyori kell nekem. 

-Kisfiam! - szaladt be anya az ajtómon, amint pedig látta, hogy ébren vagyok, sírva ült le az ágyam szélére és simogatta a homlokom, arcom, amit éppen ért. - Annyira aggódtam érted, hát mit vétettem ellened, hogy így kell bántanod a szívemet? - kérdezte szipogva, én pedig csak felnevettem, miközben kezeim közé fogtam az övét. 

-Sajnálom, jó? - pusziltam meg tenyerét. - Nem tudtam, hogy ez lesz. Én csak biztonságban akartam tudni a várost, Hyorit és téged is. 

-Arra itt van az apád. - csapott egy aprót a fejemre. - Nem állok még készen arra, hogy miattad is ősz hajszálakat növesszek. 

-Mondtam, hogy sajnálom. Nem fogok egy darabig lőni, rendben? - kérdeztem, csak hogy mihamarabb megnyugodjon. 

-Azt jól is teszed! - ölelt át óvatosan. - Három nap nélküled, azt hittem már sosem kelsz fel. Soha többet nem teheted ezt velem. Nem veszíthetlek el téged is. - mondta, én pedig összevont szemöldökkel néztem rá. 

-Is? - kérdeztem furcsán. - Miért, kit veszítettél még el? 

-Semmi, semmi, beszélek itt ostobaságokat. - legyintett, én pedig csak megvontam a vállamat, túl fáradt voltam a nyomozósdihoz. - Nem vagy éhes Drágám? 

-Nem annyira. - sóhajtottam és becsuktam a szemeim. - De anyu levesére sosem tudnék nemet mondani. 

-Helyes. Maradj nyugton, majd én főzök neked és hozom a gyógyszert is, amit az orvos adott. Fog még fájni egy darabig, de szerencsére nem vészes. 

-Anya. - szóltam utána.

-Igen? 

-Mi lett az idegennel? Hol van? 

-Szólok apádnak, majd ő mesél neked. Úgyis beszélni akar veled, nem volt boldog. - sóhajtott és hirtelen Hyori felé pillantott. 

-Tudja? - biccentettem a lány fele, aki éppen nem figyelt, mert egy zoknit próbált a lábára erőszakolni mellettem ülve. 

-Nem. De közel van hozzá. - mondta komoran és kiment a szobából. 

Nem szabad apának megtudnia semmit sem. Nem lehet vége mindennek. Tennem kell valamit.