Fake love(V) ~ Befejezett

4.rész

A könyökömet szorongatva gubbasztottam egy sötét sarokban, miközben hallgattam a fent zajló eseményeket. A számat szorosan összepréseltem, nehogy akár csak egy hangos lélegzetvételt is hallassak, mert hallgattam a testvéremre. Jungkook vigyáz rám, azt mondta jöjjek le, biztos segíteni akart, s bár megsérült, ő erős és bátor és tudja, hogy szükségem van rá, biztos elmenekült valahova. Biztos ő is jól van és majd ha mindennek vége, akkor kimegyek innen és ő is kimegy a búvóhelyéről s utána minden rendben lesz. Jungkook megígérte. Jungkook sosem szegte meg az ígéreteit. Jungkook élt. Élt. Élnie kellett. 

Kezembe fájdalom nyilallt, mert tudom, hogy nem akart bántani, de azért elég erősen meglökött, így én leestem a kis lépcsőn és megütöttem magamat. De mégis, nem nyikkantam meg, nem csináltam semmit, csak bekúsztam az első biztosnak tűnő sarokba, magamhoz húztam a táskát és vártam. Arra, hogy Jungkook értem jöjjön. 

Hirtelen hangokat és lépteket hallottam fentről, mire még csendesebb lettem, mint eddig voltam. Füleltem és figyeltem, és aggodalmaskodtam, vajon most mi lesz, hogy lesz, kik vannak ott és mit csinálnak. Túl csendes volt minden. Túl csendes. 

-Itt van valami? - szólalt meg egy férfi. 

-Most fogom megnézni. - válaszolt valaki. - Előtte elláttam a baját ennek itt. 

-Ügyes vagy. Hozz el mindent, amit csak tudsz. 

Ezután ismét csend telepedett a környékre, én pedig már azt hittem, végleg elment mindenki, mikor az ajtó kinyílt. Egy vékony sávban fény töltötte meg a kis szobát, én pedig nem mozdultam, mert Jungkook arra tanított, ameddig ő nem mondja, vagy nem mutatja, akkor ne csináljak semmit. Jungkook mindig tudta, mit kell tenni, mit kell mondani. Jungkook okos volt és bölcs, erős és biztonságot adott nekem, Jungkook volt a legjobb testvér a Földön. 

-Van itt valaki? - szólalt meg egy ismeretlen hang, én pedig még jobban a falhoz préseltem magamat, mert ez nem Jungkook volt. Ő neki kell engem megtalálnia, nem szabad hagynom, hogy ez a férfi bármit is tegyen velem. Hirtelen fény áradt szét a kis lyukban, amiben voltam, és rémülten néztem a lépcső mellett álló férfit, aki miután körbenézett, észrevett engem. Nem mozdult, nem szólt semmit, csak állt és bámult rám. Szemei hatalmasak voltak, arca kedves volt, de Jungkook sokkal kedvesebb volt számomra minden téren. Egyenruhát viselt, fekete bakanccsal, kezében pedig zseblámpa volt. De régen is láttam olyan lámpát...

Nem szólaltam meg, nem mozdultam, mert nem tudtam mit tenne velem. Nem volt ismerős az arca, nem egy szomszéd volt, vagy egy környékbeli, vagy akár egy árus a piacról, ahova Jungkook mindig magával vitt, s mindig meglepett valami apróval. Egy alma, egy banán vagy akár egy szem dió, valamit mindig szerzett számomra, még ha neki nem is jutott. Sosem engedte, hogy adjak neki, végignézte ahogy mindent megeszek, mert azt mondta, nekem még nőnöm kell, kell az étel minden darabja. 

-Hé. - lépett egyet felém az idegen, én pedig még hátrébb csúsztam, bár már nem volt hova. Hátam fázott a hideg faltól, s a fenekem is, mert alul sem volt meleg, s mellette remegtem is, nem tudtam, mire számítsak. - Hé, semmi baj. Nyugalom, nem foglak bántani. 

"Rajtam kívül soha ne higgy senkinek" - hallottam a fejemben Jungkook szavait, így nem reagáltam le, amit az idegen mondott. 

-Mi a neved? - guggolt le, kicsit messzebb tőlem. 

"Ne állj szóba idegenekkel" 

Nem válaszoltam neki, csak összegömbölyödve ültem miközben bámultam rá, ő pedig sóhajtva megrázta a fejét. 

-Jungkook...Jungkook barátja vagyok. - mondta, én pedig mereven néztem rá. Nem volt ismerős az arca, sosem említett a bátyám semmit egy szőke fiúról, s pláne nem olyasmit, hogy lenne barátja. Csak én voltam vele, mindig, minden nap éveken át. Nem ismertem a barát szó jelentését. - Ne félj tőlem, jót akarok neked. - magyarázta, én pedig megráztam a fejemet. 

-Jungkook jönni fog értem. Jungkook jönni fog. - mantráztam, a fiú pedig egy szomorú mosollyal nézett rám. 

-Jungkook küldött. Ő...ő most máshol van, és megkért, hogy vigyelek el hozzá. 

"Soha ne menj el sehova senkivel" 

-Nem. - ráztam meg a fejemet. - Jungkook értem fog jönni. Nem kell elmenni hozzá. 

-Hyori. - mondta ki a nevemet, én pedig kissé döbbenten néztem rá. Tudta a nevemet. Egy idegen tudta a nevemet. Lehet, hogy mégsem olyan rossz, mint gondoltam. - Hyori, én nem ellenség vagyok, hanem barát. Én vigyázok rád, én segíteni akarok neked. Jungkook megkért rá. 

-Miért? Ő hol van? 

-Tudod kicsi... - kezdett bele és oldalra nézett. - Jungkook most elment valahova. De mi megyünk utána. Nem foglak itt hagyni, ne félj. Nem foglak bántani, és másoknak sem fogom hagyni, hogy bántsanak. Bízz bennem. 

-Jungkook azt mondta, ne tegyem. - ráztam meg a fejemet, mire a fiú felnevetett. 

-De jól nevelt téged ez a fiú. - mosolygott, én pedig lassan, de felfelé kunkorítottam ajkaimat. - De most figyelj rám. Nincs sok időnk, sietni kell. El kell mennünk innen minél hamarabb. 

-Nem. Jungkook is jön. - mondtam, a fiú pedig felsóhajtott. 

-Jungkook már ott van. Vár rád. Én pedig elviszlek hozzá. - mondta, s hirtelen mintha megvilágosult volna, rám nézett. - Lehet, hogy majd jön még egy bomba. 

Kezemet magam mellé ejtettem és ijedten néztem rá. 

-Nem akarok bombát. Nem akarok még egyet. Ijesztő. 

-Ugye? Én sem szeretem. Félek tőle. - válaszolt a fiú bólogatva. - Nagyon hangos. És nem lehet látni utána. 

-Igen. - értettem vele egyet. - De Jungkook sosem fél tőle. Jungkook bátor és erős. 

-Igen. Túl bátor... - törölte meg a szemét, majd rám nézett és kinyújtotta felém a kezét. - Jó kislány szoktál lenni? Ügyes? 

-Igen. - bólogattam, jól esett, hogy ő is tudja milyen vagyok. 

-Akkor legyél most is az. - mosolygott és felém tartotta a kezét. - Legyél ügyes és bátor és jó kislány, és bízz bennem. Kiviszlek innen, egy nagyon jó helyre. Sokkal jobb lesz, mint itt. Meleg lesz, és puha minden. 

-És lesz ennivaló? 

-Lesz! - bólogatott. - Lesz mindenféle, amit csak akarsz! Édesség is. - mosolygott, én pedig felé másztam, és megálltam előtte. - Mit szeretsz a legjobban? 

-A csokit. - válaszoltam. - A csoki a kedvencem. Jungkook is azt szereti, de mindig nekem adja az övét. Mert ő nagyon jó testvér. 

-Igen. Nagyon jó testvér. - mosolygott, szemében pedig könnyek csillogtak, bár nem értettem miért. - Legyél te is jó. És kapsz csokit. - tárta ki a karjait felém, amikbe belebújtam, ő pedig az ölébe vett és kiindult velem a sötét kis bunkerből.