Szívdobbanás

Mit tettél?

Remélem mindenkinek jól telik napja ❤

3 évvel ezelőtt

Nyikorgott a lépcső. Sűrű hallgatásba borult az emelet, a földszint is.

Fekete, kemény fedeles rajztömbömet lapozgattam. Ideje se jutott eszembe, mikor találtam meg az ágy alá gurult ceruzámat a káoszban. Túl sok mindenre kellett egyszerre figyelmet szentelnem, hogy előhorgásszam a gigantikus pókcsalád fészkéből.

Délután három előtt, nem érkezett haza hét közben. Kihasználtam az órákat, amiket nélküle tölthettem otthon. Keveset aludtam, éber maradtam. Szokásai fenekestül felborultak, már nem csak nappal tört be hozzám, éjszaka is megtalálta a kilincsemet.

Hőség volt odakint és bent ennek ellenére hosszú ujjúban feküdtem az ágyamba. Hányinger tört rám, ha a karomon fekélyesedő sebeimre néztem. Volt amelyik elsötétedett, a többi halvány rózsaszín heget hagyott maga után. Új játékai közé tartozott, bagójainak elnyomkodása azon, akit közelebb talált magához.

Anyámhoz egyre ritkábban ment a vendégszobába, mert oda paterolta. Azt mondta nem bírja a döglött szagot, ami áradt belőle.

A fenti fürdőben kutattam, a maradék meglévő kötözővel betekerem bal karomat. Tűrtem a lüktető fájdalmat, amivel meg kellett küzdenem a vérfoltos ruhák mosása közben. A számon nem volt olyan sarok, ahol már ne haraptam volna véresre az egészet.

Másképp, nem ment.

Nem álltam meg Carol szobája előtt, lassítás nélkül bicegtem le a lépcsőn. Szörnyűségekkel tömte a fejét, bogarat ültetett a fülébe a halálommal kapcsolatban. Pedig nagyon is életben voltam. Egy hétig nem futottunk össze a házban, és elhitte minden mocskos szavát.

Tizennégy nappal ezelőtt még a csapnál sírt, a következő percben azon röhögött, hogy kezére öntötte a forró olajat - a háttérből néztem végig, hogyan épül le az anyám mentálisan. Féltem, utána én következem.

Egy lebegő szellemet lát bennem, semmi többet.

Azt hiszi, hallucinál. Nem lehetek ott, állhatok előtte, mert Hank azt mondta, tragédia történt velem. Ezzel is engem akart szétcincálni. Azt várja, hogy magányomba adjam fel, kérleljem, hogy tegye meg.

Nem maradtam egyedül. Valahol még ott volt, mélyen belül.

Egyesével tépi le a körmeimet, ha bemegyek hozzá - ezzel fenyegetett. Eltörte az ujjamat, mert az útjában voltam. Akkor, utoljára próbáltam Carolt védeni.

Nem szabad kulcsra zárni az ajtókat.

Nem szabad elhúzni a függönyöket.

Nem szabad tennünk semmit, amivel kapcsolatba léphetünk a külvilággal. Nem hiszem, hogy Carol felfogott bármit is Hank utasításaiból. Ölébe bámult, duzzadt sérült ujjaival játszott, mint egy kisgyerek. Megmutatta neki a hantást, amire ráfogta, én fekszem a földkupac alatt. Pedig én nagyon is éltem. Az egyetlen ami ott el volt temetve, tulajdon két lehasított ujja volt.

Egy alagutat rajzolok. Hosszú nyirkos sötét járat, minek a végén átszűrődik a fény. Nagyon messze van a labirintus vége... ha áttörném a falakat, kijuthatnék a fényre? Ki tudnám dönteni az itteni falakat is?

Elönt a jeges félelem, mintha áram rázott volna meg kapok az arcomhoz.

Nem, nem, nem! Nem szabad erre gondolnom.