Szívdobbanás

Vihar

Uha spanok mifolyiktt?!négy!? 😂

Köszönöm a sok pozitív visszajelzést, és ezt a rengeteg megtekintést! De, nem is húzom tovább a szót... lássuk ezúttal  milyen kalandokba keverednek hőseink!

Zed

  - Ki találta ki, ezt a hülye iskolát? - sóhajtott Wade, kezeit tarkója mögött összekulcsolja, mire Eri bordán könyökli, s ő felszisszen.

  - Most mi bajod van?!

  - Te jelentkeztél. Ha valami nem tetszik, akár el is mehetsz - húzta gúnyos vigyorra a száját, Ed.

 Megállás nélkül a mai napom, a sorozatos szemforgatásokból tevődött ki miattuk. Ha nem ismerném gyerekkorom óta, azt hinném a nap huszonnégy de legalább húsz órájában incselkedik Wadeel. Ha flörtölni próbál szólni kéne neki, nagyon rossz irányba halad vele. Két fejjel magasabb, és annyival testesebb. Az itt a csoda, hogy még nem ugrott neki teljes súlyával, mert akkor már darabokban lenne – ezzel, valószínűleg Wade is tisztában volt. Ha komolyan beletette magát megruházzon valakit, azt tényleg meg is tette minden bűntudat nélkül. 

Nem akarta ő bántani Edet.

A másik viszont látszólag minden erejével azon volt, hogy pattanásig húzza az idegeit, meddig mehet el anélkül, hogy komolyabb baja származna belőle. Gyerekes egy bagázs.

  - Hogy mondtad, pojáca?!

Kettejük közé nyomakodtam, Eri pedig a legkisebb szándékot se mutatta, hogy segíteni akarna. Igazad van, nevess csak! Majd én megoldom egyedül, mint ahogyan az esetek kilencvenkilenc százalékában – narráltam az eseményeket. 

Egek, mennyivel könnyebb Naial, mint ezekkel a hét ökrökkel... Nem lehet sejteni se mikor mire gondolhat, de nem is hadonászik töltött fegyverekkel meg a kiképzés közepén gumibotokkal mások közelében. Mint ezek az agyalágyultak.

Ott ültem az ablakban, a seggem szarrá fagyott de nem mozdulhattam meg. Az egyedüli amikor pontosan tudtam mi jár a fejében, miközben engem rajzolt. Én. Arcom is belezsibbadt szakértelmes tekintetébe, amivel egy órán át mustrált. Szívesen gyönyörködtem volna az akkor felhúzott fontoskodó vonásaiban, csak hát... nem tudtam.

Érzelgőssé váltam volna? – néztem szívem fölé, ahonnan az erős dobbanásokat halottam. Kis tucatot fel tudok sorolni, ami rövid idő alatt megváltozott az életembe. 

Ezt a sodródást, ő kezdte el.

Az edzések és gyakorlatok mindennél fontosabbak voltak számomra. Minden más programom azok alá rendeltem, nem éreztem szükségét pihenőnek. A barátaim akikkel naponta megosztottuk egymással az akadémiai élet nehézségeit, bőven megfeleltek nekem. Nem vágytam több kapcsolatra. A mai napig megvannak a saját céljaim és a motivációm. Nem tántorodom el a célvonalban. 

Állt egy méteres sor mögöttem, azon csajok falkájából kik azt kívánták ha hullócsillagot láttak, egyáltalán szóba álljak velük. A szőnyeg alá sepertem vallomásaikat és hátat fordítottam.

Nem azért, mert a város bunkójaként lennék számon tartva.

A gimnázium harmadik évének elején jöttem össze először egy lánnyal. Gyönyörű teremtés volt, hosszú fekete hajjal és nagy szemekkel. Evának nem szerelem kellett, hanem vigasz. Osztoztam a gyászában, ott voltam neki ha szüksége volt rá. Még elég elevenen élt bennem édesapám temetése, hogy ne akarjak enyhíteni a gyászán. Tudtam min ment át. A két sebzett lélek egymásban talál menedéket – így hittem. Teltek a hetek, hónapok és a dalnak vége szakadt.