Szívdobbanás

2. évad - Sebek

Zed

  - Még mindig duzzogsz?

Emberölő idomokra feszült ráncokkal feleltem, a nem megfelelő helyen és időben feltett, ostoba kérdésre. Csak később jöttem rá, az evős széljegyzetet nem az én hátamra ragasztották.

Megdörzsöltem szememet, vízilónyit ásítottam. Hetven évet öregedtem hat óra leforgása alatt, nem kellett ide semmilyen kíváncsiság, a stressz, gyorsabban és hatékonyabban rótta rám a zsengeséggel ellőt éveket, mint a fiatal felnőttkori hátfájást. Lassanként alvásért könyörögtem, egyre lejjebb és lejjebb engedtem magam a széken, hogy aztán hideg zuhanyként rázzam meg a fejemet. Kénytelen voltam előbb felriasztani magamat, máskülönben anyám könyöke ásódna megint az oldalamba.

Megcsapkod a hetilappal, laskalevest csinál a belső szerveimből, és még sokáig sorolhatnám ébrentartási technikáit. Félelmetes.

Nem szólok miatta semmit mert tudom, megérdemlem.

Csatabárddal hasogatták szét a fejemet, becsuktam a szemem, és visszakerültem az este sötét utcájára a rendőrök fogságába. Ha nem tartanak vissza, nem létezne tovább az az ember akinek ott helyben kivájtam volna a... Nyugalom. Arra jutottam, elnapolom az átkozódás folytatását. A harmadik hatvan perc elmúltával kezdtem kifogyni a szótár szitokszavaiból. Abrahamre szórtam sámán rontásaim, de közben elfeledtem magamat is tükör elé állítani.

Miattam szenvedett.

Hol voltál mikor vigyázni kellett volna rá?

Csak egy újabb hazugság vagyok neki. Koholmány koholmány hátán, én sem csinálok mást, mint az összes többi. Az arcába hazudok.

Utálja a kórházakat – Tarkóm erőset koccan az ülések köré rakott csempés falon. Sötét foltok táncoltak előttem, a repedésekkel teli plafonon. Ha egy perccel is később érünk oda... így is nagy sebet szakítottunk fel benne.

„Itt vagy ugye?". Nem hitte, hogy elmegyek érte. Nem várt rám.

  - Itt én vagyok az aki duzzoghatna, te csípőficamos Dwayne Johnson!

Nem elég az idő mire háromig számolok, hogy felkészüljek a lehetetlenre. Higgadtan végighallgatni a magyarázatot, miért is nem avatkoztak közbe a hajszál híján végbement emberrablásnak. El sem hiszitek, mennyire kíváncsi vagyok a kifogásokra. Christine érzékelte a körülöttem felpezsdült légkört, jobbnak látta levonulnia a földszinti büfébe. Ha nem a csetepaté nyomaiként, valami egészen más okból kifolyólag lebegtek utánuk tépett ruháik.

  - Hol van? – vállaiknál szétlökve a két tulkot farolt be elsőként elém Erica. Állammal, az ajtóra böktem.

  - Mocsok rohadékok!

  - Hátba támadtak – Peterson látta előjelét a közelgő robbanásomnak, míg megtehette, mentette a menthetőt.

  - Vártak bennünket!

  - Eszünk ágába se volt szem elől téveszteni de... – csapkodott erősen Wade.

  - De? De, mi?

Elfogyott a türelmem. Kevés dolog adhat az elmúlt katasztrofális hat órára épkézláb magyarázatot és ez, nem tartozott közéjük.

  - Te is láttad mi történt.

Felálltam, ők meg velem párhuzamosan tettek hátra fele egy lépést. Egyik kezemmel megérintettem a lapockámat, másikkal fejem fölé emelt könyökömet tartottam.