Szívdobbanás

2. évad - Fordulat

Zed

Semmi kedvem se volt felkelni a helyemről. Főleg, ha most megmozdulnék biztosan mindketten a kemény padlón landolnánk. Előző este pillanatokon belül elnyomott az álom az ölében. Még most is abba a pózban fekszünk, ahogy este maradtunk, aminek még örülnék is, ha nem bénul le időközben az egész bal oldalam. 

Óvatosan kihúzom a kezem a takaró alól, hogy kinyújtóztassam. A hátamra gördülök, fejem a kölyök hasán pihen. 

Nagyon örültem, hogy össze tudtuk hozni ezt a hétvégét. Már olyan rég készültem rá, minden munkát is megcsináltam e héten előre, hogy semmi se szeghesse a kedvemet miközben itt vagyunk. Azt persze feltételeznem kellett, hogy ezek után is lesz aki közbe akar kotyogni a jövő hónapi tervezetekkel a randink kellős közepén. 

  Nem mintha nem hívtam volna fel a figyelmét, kábé mindenkinek az irodában erre...

Enyhe lelkiismeret furdalta azért az oldalam. Ameddig ő alszik, talán visszahívhatnám őket. Lopva felpillantok, mikor látom, hogy még az igazat álmát alussza, lassan felkönyöklök a díványon. Hirtelen mozdulunk ő és én is, egymásba gabalyodva borulunk a földre. 

Csak nem sikerült elkerülni az elkerülhetetlent, gondolom magamba, fájó tarkómat masszírozva.

  - Neked is szép jó reggelt. 

  - Vizsga... - szuszogja, meg sem mozdulva a padlóról. 

  - Mi?

  - A vizsga! - pattan fel olyan lendülettel, hogy elcsúszik és visszahuppan. 

  - Nyugodj le már egy kicsit, milyen vizsgáról beszélsz? - ütögetem a hátát, nagyokat köhög az ütéstől. - Nincs semmilyen vizsga - felém fordítja a fejét, szája szélén száradt nyálcsík látszódik. Megkönnyebbülten sóhajt fel, és dörzsöli meg a szemét.

  - Hála Buddhának. 

Miket álmodik ez, éjszakánként?

Felsegítem, és együtt megyünk a konyhába, menet közben felveszem a telefonomat. Ott és akkor szembesülök vele, hogy lehet sokkal nagyobb baj van, mint amire gondoltam. Egy rakat üzenet, és nem fogadott hívás, a fél névjegyzékemből ABC sorrendbe. Amikor Nai tegnap este szólt, hogy hívtak, akkor is ennyi értesítés volt?

Nyugodt arckifejezéssel az arcomon kísérem be az étkezőbe, és kezdem kipakolni a hűtő tartalmát amíg ő a szekrényekbe kutat. Növekvő nyugtalanságom miatt nem bírok várni a magyarázattal. Telefonálnom kell. Méghozzá most!

  - Dobok egy SMS-t, sietek - szólok Nai-nak, azzal kiviharzok a nappaliba. Ha nem muszáj fölöslegesen nem akarom felzaklatni őt, ezzel. 

A tetejéig pörgetem a híváslistát, és ekkor felszólal a csengőhangom. Leszorítom a hangszórót, és fölé hajolva megnézem ki hív. Wade az. Kijjebb húzódok, amilyen messzire csak tudok a konyhától. 

  - Wade? - szólok bele halkan, a vonal másik végén több ember egyszerre horkant fel és kezd el beszélni a telefonba. - Állj már, egy szavatokat sem értem! - szűröm ki a fogaim közt. A túloldalról felismerem Eri vékony hangját.

  - Végre, hogy méltóztattad felvenni! Nincs neked füled?! 

Éppenséggel van, csak mivel nem akartam, hogy valakik bezavarjanak a hétvégénkbe, letiltottam a hívásokat.