Szívdobbanás

Hajsza

Zed

  - Szóval így állunk.

Több felől kaptam az ívet, bosszúra éhes pillantásokkal vegyítve. Bizalmatlanul távolodtunk egykori bajtársainktól, továbbvittem Wade gyanakodásra utaló somolygását, Eri felé. Szélvihar tombolt a épület falain túl, a fehér függöny arcába csapott. Jeges lelkű jégkirálynő kifürkészhetetlen tekintetével állta kettőnk ostromát. 

Fullasztó levegő terjengett köreinkbe, meglazítottam szorosan szoruló ingem gallérját – a napnál is világosabb, az egyikük hazudik. Melyikük veszi a bátorságot, hogy ennyire ostobának nézzen?

Két légy zümmög az égő lámpa körül, a fiatalabb Peterson  palástolt fintoránál, csak ez idegesített jobban.

Kinek higgyek?

Dühös lettem magamra, amiért az istenért se tudtam elhatározásra jutni. Ha törik ha szakad, a perc töredékében képesnek kellene lennem megállapítani, ki mikor hazudik. A srácok álcája, majdhogynem tökéletes. Nem találtam léket rajtuk.

  - Én, nekem... nincs mit mondanom nektek - harapja el szája sarkát.

  - Nekem nem úgy tűnik. 

  - Elég a mellébeszélésből, tudni akarjuk, mit titkolsz előlünk! - Thor sem csaphatta volna jobban meg egy villámával sem, mint én szikrázó pillantásommal. 

Az ingatag lábakon álló műanyag asztal szélsőséges ingásba kezd, jóhiszeműségünkkel együtt. A lányt nem ijesztette meg Wade kitörése. Zavartan mocorgott a széken, de nem vett rá fáradtságot, hogy mentse magát. Kijátszom az utolsó ütőkártyámat.

Három csapás a lepedőre, és vége szakadt a vádaskodásnak. Kilenc kártya fekszik előttünk.

  - Há! Nyertem! – Eri diadalittasan kiállt fel, karjai a magasba lendülnek. Gúnyosan ölti ránk a nyelvét.

  - Biztos voltam benne, hogy át fog verni minket – dobja homlokát az ágy szélére, s fetreng meg a vereség taknyában újdonsült pancser partnerem. Teljesen kijátszott minket... 

  - Ne duzzogj már - próbálkozik Harry. Olvasó szemüvegét könyvével lerakja, szemöldök felvonva néz végig a csatatéren.

A kártyajáték számára élet-halál kérdése még akkor is, ha Wade sosem gyarapította a győztesek táborát. Szüntelenül harcba hívja azokat, akikkel szembe semmi esélye. A sorozatos vereségek után, rendszerint mindig megsértődik. Példának okáért, mint most. 

  - A huszonnegyedik kudarc után, ez már nem számít!

  - Meg ne szólalj – morogja a takaróba.

  - A földbe tiporlak titeket! - ujjong tovább a lány, s lepacsizik Harryvel. Bosszús tekintetet villantok rájuk.

Te most tulajdonképpen, kinek az oldalán állsz?

A betegek felépültek sérüléseikből, mindenki azt kapta amit megérdemelt. Minden jó, ha a vége jó – nevezhetjük mesébe illőnek ezt az idilli felfogást, ami fejet hajt a bűnösök valódi megbüntetése felett, és semmibe veszi az katasztrófa utána újjáépítéssel járó veszteségeket.

A nyomozók nem értek előrébb a nyomozásba, viszont Harryt, mondhatni teljesen rendbe tette a terápia, amire az orvosa kiírta. A családja, és mi is egy időre lenyugodhattunk. Nem maradt felhőtlen a boldogságunk, hiszen mi sejtettük azt, amit a rendőrök nem akartak elmondani.