Szívdobbanás

2. évad - Végjátszma

Hogy kerülten én ide? Nekem otthon kellene lennem, a TV előtt gubbasztva csipszet meg minden más egészségrombolót tömni magamba, Zed ölében, nem pedig egy koszos, nyirkos cellában...

Nagyot tüsszögök, az orromba jutó portól. 

Dideregve fonom magam köré a karom, dörzsölöm a combom, nehogy véglegesen elfagyjanak a farkasordító hidegben. 

Volt időm elmerengni. A kezdeti pánikot lassan felváltotta a harag. 

Tudták, hogy idáig követni fognak? És engem használnak csaléteknek... Végig ez volt a tervük, mi meg úgy táncoltunk végig ahogy ők azt akarták. Mindegyik út ide vezetett a végén.

    Az elmeháborodottak csapdájába. 

Én ugyan nem fogom adni alá a lovat. Ha velem akarja őket zsarolni, előbb engem kell megtörnie. 

Nem fenyegetőzhet olyannal, ami már rég nincs az irányítása alatt. 

Megszokta, hogy mindenki az ő keze alá dolgozik. Ha talál olyat, a többiekhez képest aki ellenszegül neki, egyből tesz róla, hogy többet ne kelljen rajta tartani a szemét. Engem addig nem fog elintézni, amíg hasznot lát belőlem. 

De mihez kezd, ha ez a lépés előny, amibe van, megszűnik?

  Csak ki kell találnom mihez kezdjek odakint...

Kiket várnak? Felteszem nem egy pizzafutár fog kibaktatni a sűrű erdőből. Mindegy, hogy barát vagy ellenség. Akkor sem fogok a kezükre játszani. Még ha ez azt is jelenti, hogy itt kell maradnom... 

Felkészültem mindenre. Már akkor tudtam mit kell tennem, mikor az első napot töltöttem a fogságba. 

    Ha ezzel megmenthetem őket... a saját életem is feláldozom. 

Máskülönben mi értelme lenne az ittlétemnek? Ha már harcolni nem tudok, egy másik vagy akár több emberéletet is még talán megmenthetek. Ennyire én is képes vagyok. Most kell mindent bedobni, amit csak tudunk. Ha itt elbukunk... abba belegondolni sem akarok.

Mindent felteszek egy lapra. 

Úgy döntök hiszek annak, aki arra a papírra a jacht-on csak ennyit írt; Kém vagyok.

Ez az utolsó esélyem, sokat már nem veszíthetek el. 

....

Túl nagy a csend. A vékony falakon át hallottam korábban beszélgetni az őröket.

Az alagsor rozsdás ajtaja kinyílt, és X jelent meg a cella előtt. A felfelé vezető úton láttam az épület előtt egybegyűlt maszkosokat. 

A harmadik emeletre érkezve Rasbell és új bajtársa, Fred várt minket. Az utóbbi átvett tőle, a fekete ruhás nem állt tovább ugyan de elég messzire hátrált tőlünk. 

  - Meghitt fogadtatás, de hiányolom magukról, rózsaszín masnikat - gúnyolódok.

  - Hallgattasd el! - köpi oda Rasbell hátat fordítva nekünk. Fred a torkomnál akar megragadni, hamarabb mozdulok és amilyen erősen tudok beleharapok a kézfejébe. 

Sarkamat lendítve megrúgom, amint elengedi a karom könyökömmel hátracsapva állba verem a férfit.

X felénk vetődik, elég nagydarab ahhoz, hogy hátamra vágódva átcsússzak lábai között a nyirkos csempén. Az ablak helyén lifegő fadarabot amivel egykor leszögelték azt, kitépem az egy kis csavar alól és lendületből arcot csapom vele a feldühödött X-et.