Nincs is jobb, mint a hétvége első napján arra kelni, minthogy lerántják rólad a takarót.
Remélem érezted benne az iróniát.
Még egymáshoz tapadt pilláim közt is átszűrődik a kinti világosságból némi fény, ami most pont elegendő ahhoz, hogy vissza akarjam szerezni a paplant.
- Gyerünk, gyerünk, nem henyerészhetsz az ágyban egész nap! - szól hátra szórakozottan, a ruhásszekrénybe turkálva. Kikukkantok a huzat alól, szememmel követem a fiút. Kétesen pillantok utána, ahogy túlbuzgó módon cirkál fel-alá.
Szabad tudnom, pontosan miért is nem?
- Készülsz valahova? - ülök fel, hosszasan nyújtózok és ásítok. Vidáman pördül felém, megtámaszkodik az ajtóba, arcán 1000 wattos vigyorral.
- Nem csak én.
Akkor? Még mindig nehezemre esik elképzelni Reed-et egy jótékonysági rendezvényen gyerekeknek plüss pónikat osztogatni, szivárványos pörgős sapkában.
- Amikor így nézel olyan érzésem támad, mintha magadban épp most ásnád alá minden önbecsülésem.
- Nem a tied - mondom inkább csak úgy magamnak, halkan.
- Tessék? - kérdez vissza, de én megrázom a fejem. Jobb, ha Zed nem szerez tudomást a fejembe kialakított szerepekről. Akaratlanul is arra ez időre gondolok, amikor még komolyan azt hittem, a fiú csak egy, az agyam által kreált hallucinációk egyike.
De túl életszerűnek, hirtelennek és hihetetlennek tűnt akkor.
Csúnya is lenne, ha időközben valóban eltűnt volna, mint egy látomás. Akár álomkép, akár nem, engem rettenetesen boldoggá tesz. Még ha tényleg egy is lenne közülük, akkor sem engedném el magam mellől.
- Elviszlek egy randira - kacsint rám sejtelmesen, és pedig pislogni is elfelejtek.
Mit is csinálnak pontosan egy... randin?
Ezt illetően minden tudásom a filmekből van. Lássuk csak.. hmm... a gond ott kezdődik, hogy még romantikus filmeket se láttam nagyon. A párok étterembe mennek és.. hát.. nagyjából ennyi.
Látja arcomra kiülő tanácstalanságom, farzsebéből előránt egy papírt, de távolról nem tudok leolvasni róla semmit. Kérdőn oldalra biccentem a fejem.
- Na-na! Nincs leskelődés - legyint és fortélyos mosoly terül szét rajta.
Hát jó, ha te mondod... De remélem ezúttal kihagyhatjuk az ijesztő körutakat.
Épphogy elkészültem, mire akárcsak észbe kaphattam volna, kiperdült velem a házból.
...
Első célállomásunkhoz közeledvén egyre kényelmetlenebbül fészkelődtem az ülésbe lapulva. Michigan állam határához érve végképp gondolkodóba estem azt illetően, vajon min törheti a fejét. Út közben a rádióból hallgattuk a retro számokat, és rá kellett ébrednem, a nagyjából nyolc évig tartó hallgatásom után sincs annyira repedt fazék hangom.
Sokkal jobban hasonlít, egy kérődző tehénéhez.
Soha többet nem kell azon vitatkoznom magammal, melyik énekkórusba adjam be a jelentkezésemet.
Egy kikötő mellett parkoltunk le, fokozódó izgalommal nyújtogatom a nyakam, hogy feltérképezzem a kocsiból a placcot. Pár ajándékbolt, és büfé sorakozik az utcában, a stégen gyülekező turistacsoportra nézek, akik egy vitorlás előtt várják a felszállást. Zed megpaskolja a térdem, hogy szálljunk ki, nem is kellett kétszer mondani. Amióta még általános suliba filmet néztünk a tengerészekről, mindig ki szerettem volna próbálni milyen a biztonsági korlát mögött állva széttárt karokkal érezni a szembeszelet a vízen hajókázva.
YOU ARE READING
Szívdobbanás
Romance{ÁTÍRÁS ALATT} Nai Gilbert egy súlyosan lelki sérült fiú, akit belső démonjai nem hagynak továbblépni a múlton, emlékei megláncolva tarják őt a sötétben. Kisgyermek kora óta nevelőintézetben él, ez már a sokadik város, ahova átköltöztették, azonban...
