2. évad - Revans

1.1K 107 21
                                        

Zed

- Kiderítették már, hol vertek tanyát? - teszi fel a kérdést Howell, ami már mindenkit régóta foglalkoztat.

Feszült csend telepszik a Quimperi kapitányság tárgyalótermére. Az ajtóban álló, kezében papírokat rendezgető vörös hajú nőre nézek. Egyenruhája rendezetlen, hanyagul kigombolva lóg rajta.

Három napja megállás nélkül intézkedtünk, hogy átszállítsuk az egységet az Atlanti óceánon.

De így sem lehetett mindenkit és mindent áthozni, csapot papot ott hagyva elutazni otthonról. Tőlünk mindenki kifogás nélkül repülőre szállt.

Harry-től kezdve Xander-ig, mindenki kivétel nélkül eljött velünk.

Semmit nem tudtam a beépített emberről, ameddig le nem szálltunk Franciaországban. Az itteni hatóságok avattak be minket, hogy a Nagy Britanniai ügynökség is rászállt az ügyre, főleg, hogy több szökött elítélt is a terítéken volt.

Az, hogy közben elkaphatnak még pár személyt emberrablásért, csak hab nekik a tortán.

Maga az itteni rendőr-főkapitány hívatta ide a brigádot azzal az indokkal, a két csapat kisegíthetné egymást a rajtaütésen.

Miután elért hozzájuk a körözés, pár órára rá már csörgött is a telefon, és villám sebességgel jöttünk, ahogy csak tudtunk. A mi elsődleges feladatunk, hogy kiszabadítsuk Nai-t. Az övék, pedig, hogy leszereljenek egy régóta keresett bűnszervezetet.

Raissa ezredes és társa, Habib tiszt ugyanolyan elmélyülten merültek magukba akárcsak az asztalfőn ülő főnökük, Gaspard százados.

- A kémünk azt az infót adta, hogy Pleyben környékén gyűlnek össze, egy elhagyatott helyen.

- Honnan tudjuk biztosra, hogy a maguk szupertitkos ügynöke - mutat szamárfület a levegőbe Eri. - valóban olyan megbízható, mint ahogy állítják?

A francia rendőrök hosszasan hallgatnak.

- Mi lenne, ha nem kérdőjelezné meg a rendszerünk működését, kisasszony? - szűkíti egyébként is vékony szemét Gaspard.

- Akár megbízható, vagy nem, jelenleg nincs más amin elindulhatunk... - Reed, szokásához híven ismeretlen terepen is tökéletesen uralja a helyzetet. - Ötlet?

- Van ott a közelben egy elmegyógyintézet. Négy éve zárták be - bólogat Raissa. A fiatal asszony meglehet még nálam is alacsonyabb, de annál szigorúbb és nem úgy tűnik mint aki megriadna ha egy elefánt rontana neki.

- Más? - firtatja tovább a főnök erős akcentusával, ujjaival dobolva az asztalon.

- Semmi - ingatja a fejét a másik rendőr lemondóan. - Hacsak nem az erdő közepén akarnak akciózni.

- Kiket azonosítottunk eddig? - Howell előre dől, összefont kezein támasztja meg az állát.

- Rasbell-t, a vele együtt megszöktetett Fred Ervint és Perino-t. A régi bandából maradt Winston Haming, a többiekről még nem tudunk semmit. A maradék ismeretlen.

Túl sokan vannak. Fogalmam sincs, hogy fogunk kétfelé szakadva elintézni mindenkit egy csapára. Áldozatok nélkül. Magamban reménykedek, hogy mindenki megússza az egészet, de mögötte tisztában vagyok vele, mekkora kockázatnak leszünk kitéve. Mindenki aki a holnapi nap odamegy.

SzívdobbanásStories to obsess over. Discover now