Szívdobbanás

2. évad - Érintés

"Meglátod, nem lesz vészes. Észre sem fogod venni!"

Valóban. De ki gondolta komolyan azt a szemérmetlenül simlis világnézetet amiben én, meg a kétes hovatartozású öltönyös uraság, kézen fogva járunk s kelünk mint valami ódivatú kémfilmben. Az árnyak mögül figyelő Reedre, újonnan előszeretettel használom a csupa negatív jelzőkkel bíró leírásokat.

Kísérteties, pedofil dolog, avagy szálka a hátsódban.

Érzed ott van, de nem tudod kihúzni. Biztonságosnak is csak addig az, amíg távol van tőlem. Az egyetlen amit nyerek a nyakamba varrt kísérettel az a paranoia, és maradandó üldözési mánia. Semmi több.

Sétálok a kopár utcán mikor egyszer csak arra leszek figyelmes, hogy vállam felett hátra sandítok. Nem azért, mert egy bandaháborús övezetbe tévedtem volna. Nem, annál sokkal rosszabb - a két üzletsor közt húzódó sikátort nézem. Elképzelem Reedet, ahogyan a falhoz simulva követ az egérrágta lyukas szemeteszsákokból kifolyó, bűzölgő latyakban tapicskolva.

A gyümölcsárus bódénál hasra vágódva mászik be az alá, mint katonák a szögesdrótok közé. Onnan követ végig mindenható tekintetével, miközben elhaladok mellette. Eztán felpattan, de úgy, hogy magával sodorja az egész standot is. Bukfencezve gurul be, a savanyú uborkás hordó mögé.

A képzelet és valóság két külön téma, én mégsem tudtam megkülönböztetni a kettőt.

Mert, tényleg valahogy így csinálja.

Karomon szalutáló szőrszálakkal hagyom el a forgalmas utcarészt, orrán feljebb tolja napszemüvegét, tovább sasszézik utánam.

Pókember módra fut fel a kilencven fokot bezáró téglafalon, ugrál háztetőről háztetőre. Én meg odalentről dörzsölöm a tenyerem, türelmetlenül várom, mikor csúszik meg a lába, és zuhan fejjel előre a kínai étteremnél pihenő konténerbe.

Megnézném polippal a fején. Felőlem pár hirdetőtáblát is lefejelhet közbe. Mindegy, amíg jót vihoghatok rajta a markomba.

Ez, határozottan tetszene!

Köztünk szólván, csöppet túlzásnak érzem, amit művelnek ezek körülöttem. Jó reggelt kívánok, mélyen tisztelt mindenki! Az ex-biológia tanárom itt lófrál ki tudja merre a harminc méteres körzetembe, ahányszor kiteszem az ajtón a lábam, akinél nem mellesleg a közelmúltban véltem felfedezni kettős személyiségzavart.

De ennyi még nem elég ahhoz, hogy Nai Gilbertet kihozzák a sodrából. Dehogyis...

Előttem is kérdéses maradt, melyik tény zaklatott fel jobban.

Nem egyszerű elfogadni és még nehezebb feldolgozni, hogy azok akiktől már rég meg kellett volna szabadulnom, megint visszatértek. Vadászatot indítottak, vagy a fentebb említett kis semmiség.

Bizalomgerjesztő fordulat.

Te is estél már fatális hazugságba mi?

Öt kezemen nem lehetne megszámlálni, mennyiszer kábítottam a népeket (szerény személyem után), az ég egy adta sziporkázó világon, semmi bajom sincsen.

Már hogy az istenbe ne lenne?!

Több szerencsétlen áldozat nem került ki, úgy tűnt a téboly, egy időre visszavonulót fújt. Már leszámítva azt, hogy egy ninja tanár parkourözik mindenfele. Bocs, de ezen azóta is képtelen vagyok túltenni magam.

Mész hazafele aztán nem tudod eldönteni, a mögötted megzörrenő bozótosban egy elmebeteg gyilkos, vagy csak egy hibbant ismerősöd vert e tanyát - bármelyik eshetőség áll fenn, futólépésben teszed meg a hátra maradt kilométert. Jó esetben.