Szívdobbanás

Csillaghullás

Zed

A sor végén futunk, nehezünkre esik kapkodni a minket körüllengő párás levegőt. Eső ködösíti a látásunkat, majdnem beleütközök az előttem menetelő Edbe. Wade mellettem kocog, közben igyekszik nem agyon taposni Erit, magával szembe. Leszakadunk a csoporttól, négyen botladozunk a többiek után a szűk járdán. Eri átugrik egy mély pocsolyát, amibe viszont Wade telibe beletapos, tiszta víz lesz tőle a nadrágom szára.

  - Hallod melák? - fordul félig hátra Ed, lihegve. - Ha nem bírod, meg is állhatsz pihenni.

Csak egy napot bírnának ki anélkül, hogy egymást ingerelnék. A megszólított, persze egyből ráharapott a madzagon lóbált csalira.

  - Mit motyogsz ott elől hülye gyerek?! Talán versenyezni akarsz? - néha komolyan úgy érzem magam, mintha bikaviadalon lennék.

  - Érj utol ha tudsz, te olcsó Dwayne Johnson! - kiáltja és begyorsít, Wade utána lódul, Erivel mi is követjük őket.

Az utolsó pár méteren megelőzzük a szakaszt, elzúgunk a kiképző mellett, és egy méter különbséggel, együtt érünk be a célba. Felmászunk a lépcsősoron, előre dőlve térdeimen megtámaszkodom.

  - Hogy lehet, hogy mindig előbb érsz ide mint mi? - fulladozik az idősebbik Peterson, méltatlankodva.

  - Téged még a húgod is leelőz, ha nem vetted volna észre.

  - Tudod, ha az edzésbe annyit bele tudnál tenni, mint amikor azon gondolkodsz mivel szólj be mások dolgaiba, talán nem lennél mindig az utolsó helyen - teszi hozzá Eri, amin még nekem is vigyoroghatnékom támad egy pillanatig.

Az öltözőből a C épületszárny előadóterméhez vonulunk. Ha valamivel sírba lehet kergetni, az a jog. Én se születtem zseninek. A hadnagy pálcája előkerül, nagyot csap vele a kivetített diasorra, de mivel valaki tekintete perzseli a halántékomat inkább felé biccentek.

  - Nem mondod el?

  - Nem tartozik rátok.

Orromig húztam a cipzárt, mellkasom előtt fontam össze karjaimat. Nincs semmi, amiről tudniuk kéne. Igazán... semmi. 

  - Vörösödsz haver!

Kitolom Wade kárörvendő ábrázatát az enyémből és örülhet, hogy nem vágtam mellé orrba.

  - Mit látnak szemeim, csípjetek meg, ha álmodom! – Eri akkorát mar fivére bőrébe, hogy az hangosan felnyüszít. Lehúzzuk a fejét, mielőtt az elöl csacsogó férfi megláthatná a hang forrását. Orrán feljebb ülteti szemüvegét, egy szúrós pillantással adja a tudtunkra, még egy ilyen és nem csak az óra fog lógni a falon.

  - Nem beszélhetnénk meg később?

  - Aham! Tudtam! – befogtam a lány száját, mielőtt a négyszemű ott az első padsornál megint felfigyelhetne a négyesünkre. Olyanok, mint az anyám. Addig járnak a nyakamra, amíg ki nem tálalok. Ő is igazán találhatna magának valakit, hogy ne másokon csüngjön.

Felnőtt férfi vagyok, nem tartozom számadással a kapcsolataimról - mutatóujjam felad, a felkaromon való dobolással. Én és Nai? Mármint úgy tényleg... együtt? Ez nem kapcsolat. Neki szüksége van rám, nekem pedig ő rá. Bevallottam neki amit érzek, mert tiszta lapokkal játszom. Hogy viszonozza e vagy se, az ő szabad döntése lesz.

Tudnia kellett.

Nem néz a szemembe, kerüli a közelségemet, de ha elfordulok érzem, hogy néz. Nem mehetek végig bekötött szemmel, egy kifeszített kötélen. Őt, elég lenne összetörnöm egy másnak semmit se jelentő mozdulattal.