who are you? ~ jikook | ✔

33. fejezet

Annyira szerettem volna, hogy ez az egész csak egy álom legyen. Hogy bárcsak ne történt volna meg a tegnap este és bárcsak otthon töltöttem volna a szilvesztert anyáékkal. Akkor talán lett volna még pár nyugodt napom, mielőtt megtudom, hogy Jimin számára csak egy fogadás voltam. Egy kibaszott fogadás, amit méghozzá el is veszített. Akárhányszor felidéztem magamban Yoongi szavait, rám tört a sírás és órákig zokogtam, mert nem akartam elhinni ezt az egészet. Hinni szerettem volna Jiminnek, hogy belém szeretett, de tisztában voltam vele, hogy ez nem igaz. Miért bántanál valakit, ha szereted? Annyira örültem neki, hogy volt egy hét szünetünk, mert szerintem emberek közé nem tudtam volna menni, hiszen a szobámat is csak akkor hagytam el, ha mosdóba kellett menjek. Étvágyam egyáltalán nem volt, hányingerem lett minden alkalommal, amikor valaki valamilyen ételt emlegetett. Talán anyáékat sajnáltam a legjobban, hiszen nekik semmit sem mondtam, egyszerűen képtelen lettem volna beszélni a történtekről, szóval csak annyit tudtak, hogy valami történt abban a buliban, amiért rendesen kiakadtam. Megalázva és rohadtul kihasználva éreztem magam az a helyzet. Eddig sem voltam megelégedve magammal, de ezek után a tükörbe is undorodva fogok majd belenézni, mert én nem kellek senkinek, akinek pedig igen, az is csak a dugás miatt. Én csak boldog akartam végre lenni, és ez lett belőle. Teljesen magamba fordultam és senkivel sem voltam hajlandó beszélni hétfő óta. Most meg már csütörtök van, de az elmúlt napok kín szenvedések voltak. Jihyun és Seungmin többször is hívott vagy üzent, de őket is ignoráltam, pedig nem is tehettek semmiről. Ők sem tudtak a fogadásról, ki is álltak mellettem, amikor látták, hogy mennyire kivagyok, de nem bírtam volna beszélni velük anélkül, hogy ne bőgtem volna el magam. Arról nem is beszélve, hogy Jimin már kedden eljött hozzánk, csak annyi volt a szerencsém, hogy apa elküldte őt azzal az indokkal, hogy nem vagyok valami jól. Hálás voltam neki, mert ezek után képtelen lettem volna a szemeibe nézni, sőt ha megláttam volna, biztosan arcon csaptam volna, mert nem csak magamtól undorodtam, hanem tőle is.

- Fent vagy? - dugta be fejét apa az ajtómon, mire bólintottam egyet. - Bemehetek? - kérdezte, én pedig egy hatalmas sóhajtás kíséretében belementem.

Ez a párbeszéd minden nap megtörtént, de sosem volt értelme. Apa bejött, megkérdezte, hogy szeretnék-e a történtekről beszélni, én mondtam, hogy nem, ő pedig kiment. Tudtam, hogy most is ez lesz, szóval legszívesebben be sem engedtem volna őt ide. Nagyra értékelem, hogy törődik velem, de úgy érzem, hogy ezt egyedül kellene megemésztenem.

- Anyád szerint jobb, ha velem beszélsz. Tudod, mint férfi a férfival. - mosolyodott el, majd leült az ágyam szélére.

Ülésbe tornásztam magam, majd az ágytámlának dőlve vártam, hogy még is mikor teszi fel a kérdéseit.

- Hiányzol nekünk - szólalt meg. - Hiányzik a mindig viccelődő, kissé flegma Jungkook, aki eddig is voltál. Tiszteletben tartom, hogy nem akarsz róla beszélni, de te is tisztában vagy vele, hogy ez így nem mehet tovább. Szeretnéd, ha szakemberhez fordulnánk segítségként? - kérdezte, mire azonnal megráztam a fejem.

- Nem, nem kell pszichológus! - mondtam határozottan. - Csak adjatok még pár napot és rendbe jövök. Nem szorulok orvosra.

- Rendben - sóhajtott fel. - Nem is szeretnél a szilveszterről beszélni?

- Nem - ráztam meg a fejem és rohadtul szemétnek éreztem magam, amiért így ellököm őket magamtól, de nem tehetek mást.

- Oké, Jungkook, nem zaklatlak - hajtotta le fejét, én pedig szó nélkül figyeltem, ahogy elhagyja a szobámat.

Arcomat tenyereimbe temettem és ócsárolni kezdtem magamat gondolatban, amiért ezt teszem a saját szüleimmel, de hát egyszerűen annyira nehéz lenne erről beszélnem, főleg apának. El kellene nekik mondanom, hogy kemény két hetet jártam Jiminnel, de kiderült, hogy amúgy csak megdugni akart és, hogy még szarabb legyen, még egy fogadást is kötött, amit elveszített, mert nem hagytam magam azonnal. Vajon mit gondolnának rólam? Biztos vagyok benne, hogy leszidnának, amiért ilyen hamar beadtam a derekam, arról nem is beszélve, hogy apa rohadtul kiakadna, amiért fiúm volt, nem barátnőm. Szóval, ha el is mondanám nekik, akkor először biztosan anyának, mert ő legalább tud arról, hogy bejött Jimin és szerintem sejti is, hogy miatta vagyok ki ennyire.